Miért változik folyamatosan a történelem? Hogyan látjuk a magyar múltat? Lehet, hogy az emlékeink sem a sajátjaink? Gyáni Gábor történész szerint az emlékezetpolitika valójában nem más, mint a hatalmi elit propagandája.
Mindannyian egyénként emlékezünk, de az emlékezet kommunikáció útján válik közössé – ez a kollektív emlékezet. – mondja Gyáni Gábor. És pont erre épít rá a hatalom, melynek célja a tudományos tudás és az egyéni emlékek összegyúrása úgy, hogy az a pillanatnyi hatalmi érdekeket szolgálja. Ezt sugározzák aztán az iskolán, a sajtón, a politikai beszédeken keresztül, hogy létrehozzanak egy nemzeti identitást. A nemzet, bár konstrukció, azt akarja elhitetni, hogy örökké létezett, és ehhez kell a történelem, ami összeköti a sokféle, eltérő embert. Lényegében ez a nacionalizmus.
Gyáni rávilágít, hogy Magyarországon sűrűn változtak a rendszerek a 20. században, és minden új rezsimnek át kellett értékelnie a múltat. A Habsburg-barát szemléletet Trianon után felváltotta egy függetlenségi orientáció, majd a kommunizmus az osztályharc fogalmai szerint írta át a történelmet. Ebben a „gyúrásban” sajnos a történészek is részt vesznek. Egy tragédia, mint Trianon, nehezen feldolgozható, erre „megoldás”: a bűnbakkeresés.
1956 emlékezete is ellentmondásos. Kiforratlan esemény volt, sokféle értelmezés született, nem lett nemzeti konszenzusos ünnep, mintha már alig élne az emlékezete. A rendszerváltás emlékezete is hasonló sorsra jutott: sokan csalódtak az eredményben, hiszen nem hozta a várt jólétet, és a politikai demokrácia sem az elképzelt formában valósult meg. Ma sokan úgy érzik, nem is történt meg a rendszerváltás, csak elitek cseréje volt csupán.
Mindez azt mutatja, hogy a történelem nem abszolút valóság, hanem interpretációk összessége, a múltban történtek jelentését és jelentőségét mindig a jövő dönti el. A múltat nem lehet megváltoztatni – de az értelmezését igen.