A művészet és a tudatmódosítók kapcsolata ősidők óta fonódik össze, de vajon mi a titka annak, hogy egyesek a szerek által szárnyaltak, mások pedig elbuktak? Zacher Gábor toxikológus, orvos-szakértő Szatmári Róberttel beszélgetett a témáról a radiocafé Enyhe katarzis c. műsorában.
A tudatmódosítók használata már időszámításunk előtt 7000-ből származó barlangrajzokon is megjelent, sőt, évezredeken át „rétegszolgáltatásként” működött (gondoljunk csak a sámánokra vagy a viking berserkerekre). Ez a kvázi elfogadott státusz az 1950-es, 60-as évekig tartott, amikor kísérletező alkatok kezdtek új szerek után kutatni, hiszen legalább 300 olyan növényfajta van, ami természeténél fogva tartalmaz tudatmódosítószert.
Amikor a zseniális elme szert fogyaszt
Sok nagy név, akiket ma is csodálunk, használt tudatmódosítókat. Erdős Pál, a zseniális matematikus, stimuláns szereket vett be, hogy éjszakákon át dolgozhasson. Hasonlóan, a DNS felfedezője, Crick professzor is egy LSD-s élmény hatására látta meg a kettős spirált. Zacher Gábor őket „betépett álmodozóknak” nevezi, akik szerek hatása alatt tudtak olyan dolgokat alkotni, amik előrébb vitték a világot, a sor pedig Baudelaire-től Burroughs-ig terjed. A beszélgetés azonban a sötét oldalra is kitért. A hírhedt „27-es klub” tagjai 27 évesen hunytak el, gyakran túlzott szerhasználat miatt. Jimmy Hendrix, Michael Jackson és Prince is gyógyszer-túladagolásban haltak meg.
Miért nyúlunk a szerekhez?
A fő ok a kíváncsiság és a „dopamin hajhászása”. Az emberek nem azért használnak kábítószert, mert az „szar”, hanem mert „klassz” élményt nyújt, legyen szó marihuánáról vagy kokainról, mondja Zacher. A toxikológus szerint a telefonpörgetés vagy a futás közben felszabaduló endorfinok is hasonló dopaminvadászatok, a leszokáshoz pedig motivációra van szükség, és fontos a felismerés, hogy „semmi sincs ingyen”, a jó közérzetért meg kell küzdeni, nem elég bevenni egy tablettát.
Zacher rámutatott, hogy a mai szorongó világban – járványokkal, háborúkkal, megélhetési gondokkal – sokan a „leszarom tablettához” nyúlnak. A valódi megoldás a kívülmaradás, azaz a negatív külső hatásoktól való függetlenedés képessége. Zacher Gábor szerint az igazi szerencse, ha valakinek nem „munkája van, hanem hivatása”, ami alkotás örömével jár együtt.
A zene, mint magasabb rendű dopaminvadászat
A zenehallgatás is egyfajta dopaminvadászat, de magasabb rendű élmény. Zacher Gábor saját szenvedélye a barokk trombita zene, melynek hallgatása során valóban érzi a dopamin felszabadulását. Ebből ered az a gondolat, hogy függőségi szenvedély nélkül lehet élni, csak nem érdemes. A komolyzenei világban sem idegen a függőség, sőt, a történelemben is számos példa van szerek művészetre gyakorolt hatására, ott van pl. Beethoven krónikus ólommérgezése, Handel ólomtartalmú boroktól eredő köszvénye, vagy Van Gogh, aki krónikus digitálisz-mérgezés miatt festett mindent sárgában.
