A Ganda és Babita utazása egy tizenhatodik századi orrszarvú történetéből lett gyerekek számára is érthető mese a kívülállóságról.
Egy indiai orrszarvú, egy tízéves kislány és egy fametszet, amely évszázadokra meghatározta, hogyan képzelte el az európai ember ezt az állatot: ezeken a pilléreken alapul Ganda és Babita világa. A radiocafé Százhold című műsorában Veiszer Alinda a szerző Révész Emesével és Herbszt Lászlóval, a mű illusztrátorával beszélgetett a kötetről, amely egyszerre szól a képek hatalmáról, a történelmi képzeletről és arról, milyen érzés idegenként végigutazni a világon.
Egy híres kép mögötti hosszú történet
Révész Emese elmondta, hogy a könyv alapját egy sokrétegű művészettörténeti eset adja: Albrecht Dürer 1515-ben készített fametszetet egy rinocéroszról, amelyet valójában sosem látott élőben. Egy hozzá eljutott rajz alapján dolgozott, és ebből alkotott olyan képet, amely később szinte szabvánnyá vált. Ez a metszet a reneszánsz egyik legismertebb, sokszorosított grafikája lett, és nagyjából kétszáz évig ilyennek képzelték el az orrszarvút Európában.
A rajz története is különös. Egy Indiából indult példányról van szó, amely portugál közvetítéssel jutott el Lisszabonba, ahol szenzációnak számított, mert Plinius óta nem járt rinocérosz Európában. Később a pápának szánták továbbadni, ám az út során a hajó elsüllyedt, és az állat odaveszett. A kép viszont tovább élt: egy naivabb rajz eljutott Dürerhez Nürnbergbe, ő pedig a saját fantáziáját és tudását hozzátéve megalkotta azt a „nemes állatot”, amely kielégítette a kor egzotikum iránti vágyát. Ez a történet kétséget kizáróan mutatja meg, milyen ereje van a képeknek.
Ha egy kép elég erős, akkor hosszú időre felülírhatja a valóságot is.
A kívülállóság története
Révész Emesét művészettörténészként régóta foglalkoztatta Dürer rinocérosza, de a mesealakok váratlanul, egy hosszú autóút során kezdtek el benne valódi szereplőkké válni. Az elvont történeti tények egyszer csak alakot és személyiséget kaptak. Így született meg Babita figurája is: egy indiai kislányé, aki az állatgondozó lánya, és akin keresztül az olvasó bekapcsolódhat Ganda, az orrszarvú vándorlásába.
A szerző számára az érzelmi magot nem pusztán az egzotikus utazás adta, hanem a két főszereplő magányossága és idegensége. Babita már Indiában is kívülálló: az udvari környezetben él, de nem tartozik az arisztokráciához. Amikor pedig a portugálok közé kerül, még inkább idegenné válik. Ebből a szempontból ő és az állat hasonló helyzetbe kerülnek:
mindketten kiszolgáltatott szereplői egy náluk hatalmasabb világnak.
A beszélgetésben elhangzik egy fontos megjegyzés is: ebben a kapcsolatban van valami A szépség és a szörnyeteg dinamikájából, de nem meseszerű édességgel, hanem az egymásra utaltság felől nézve. A könyv így nemcsak kaland, hanem a sehova nem tartozás története is.
Ganda nem csupán látványosság
A kötet történelmi alapanyagból dolgozik, mégsem válik száraz ismeretterjesztéssé. Veiszer Alinda felvetette például, hogy a meséből az is kiderül: a rinocérosz nem igazán vad állatként jelenik meg, noha meg akarták ütköztetni egy harci elefánttal. Révész Emese szerint ez történeti tényként került be a könyvbe, de a cél az volt, hogy mindez ne lógjon ki erőltetett tudásátadásként a történetből.
A Ganda és Babita nem úgy tanít, hogy adatokat sorol, hanem hogy a történelmi háttér érzelmi töltetet kap. Egy hónapokig tartó hajóút, az első pillanat, amikor feltűnnek Lisszabon tornyai, vagy az, ahogy az állatot és a hozzá kötődő gyereket egyszerre bámulják és kezelik idegenként: ezek a mozzanatok teszik átélhetővé a korszakot.
Nem illusztráció, képi világ
Herbszt László a műsorban arról beszél, hogy a rövid szöveg ellenére közel egy hónapig „ült rajta”, mielőtt rajzolni kezdett volna. Ez az érlelési idő azért volt fontos, mert egy történethez nem elég illusztrációt készíteni: képi világot kellett teremteni hozzá. Ennek része volt a kutatás is: utánanézett a portugál gyarmatbirodalomnak, a 16. század eleji viseleteknek, az építészetnek és annak is, milyen világképe lehetett az akkori embernek.
Számára különösen fontos felismerés volt, hogy ez a világ teljesen másként tagolódott, mint a mai. A társadalmi rétegek jóval élesebben elkülönültek, és az a távolság is szinte felfoghatatlan, amelyet egy ilyen út jelentett. Már az is rendkívüli teljesítmény volt, hogy az orrszarvút egyáltalán el tudták hajózni Indiából Lisszabonba.
Az illusztrátor a képi ritmusról is részletesen beszélt: sok és kevés, sötét és világos, sok figura és kevés figura váltakozásából épül fel a könyv dinamikája. Ez azért lényeges, mert
egy képeskönyvben a történetet nemcsak a mondatok viszik előre, hanem a lapozás ritmusa is.
A technika is mesél
A kötet formai megoldásai szintén a történet részévé válnak. Herbszt László elmondása szerint a könyvben van egy kihajtható, úgynevezett oltárhajtott rész, amely más méretű, mint maga a kötet. Ez a belső rész külön technikával készült, fametszetként, míg a kötet többi részénél úgynevezett RISO-technikát alkalmaztak.
Ennek nemcsak látványbeli jelentősége van. A fametszet közvetlenül visszakapcsol Dürerhez, vagyis ahhoz a technikához, amelyből az egész történet kiindult. Így a könyv nem egyszerűen elmesél egy művészettörténeti esetet, hanem anyagában is megidézi azt. A színes és a metszetszerű világ találkozása ráadásul szépen érzékelteti a múlt és a jelen, a mese és a dokumentált történet összefonódását.
A Ganda és Babita tehát nem pusztán egy gyerekkönyv egy különös állatról. Arra tesz kísérletet, hogy megmutassa: a képeknek önálló sorsuk van, és néha tovább élnek, mint azok a szereplők, akikről készültek. Talán ezért tud megelevenedni ez a történet: egyszerre beszél kíváncsiságról, hatalomról és arról, hogy milyen nehéz otthonra találni idegen világok között.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Révész Emese: művészettörténész, a Ganda és Babita utazása című könyv írója.
- Herbszt László: a kötet illusztrátora.
- Albrecht Dürer: reneszánsz művész, akinek 1515-ös rinocérosz-fametszete a könyv egyik kiindulópontja.
- RISO: sokszorosítási technika, amelyet a kötet színes részeinél használtak.
- Fametszet: nyomtatott grafikai eljárás, amelynél a képet kimetszett fadúcról nyomják. Dürer rinocérosza is ilyen technikával készült, és a könyv kihajtható belső része is erre utal vissza.
