Behumi Dóri saját zenekaráról, a színpad mögötti láthatatlan munkáról és a női előadókra nehezedő plusz teherről.
A radiocafé Pontjókor! című műsorában Behumi Dóri nemcsak a július 11-i koncertjéről mesélt Fehér Mariann-nak, hanem arról is, hogyan marad életben egy rétegek között mozgó zenekar, mit jelent menedzser nélkül dolgozni, és miért különösen kényes kérdés a női előadóknál az öregedés, a testkép és a folyamatos színpadi készenlét.
Egy régi zenekar, amely időről időre újra megszólal
A Dórika és a Rombolók története még a főiskolás évekre nyúlik vissza. Behumi Dóri, Schneider Zoltán és Frey György a jazz tanszakon voltak osztálytársak, a zenekar magja pedig azóta is együtt van, még ha a formáció nem is működik folyamatos, intenzív jelenléttel. Dóri ezt találóan „látens zenekarnak” nevezte: hosszú szünetek után is újra össze tudnak állni, és ha megszületik az alkalom, újra zenélnek.
A beszélgetés apropója is ez: július 11-én lépnek fel a Kultúrfröccs programsorozatban, az Óbudai Társaskörben. A helyszín különösen hangulatos: kert, gesztenyefák, nyári koncertkörnyezet. A zenekarban ezúttal Molnár Mátyás dobol majd.
A formáció sokáig főként feldolgozásokat játszott, később viszont megszülettek a saját dalok is. Ezekből állt össze a Minden dal című anyag, amely elérhető a streamingfelületeken is (például ide kattintva – a szerk.).
Mi kell ahhoz, hogy egy kis zenekar működni tudjon?
A beszélgetés egyik legérdekesebb része az volt, amikor Behumi Dóri nagyon prózai oldalról magyarázta el, miért kezdtek saját számokat írni. Ebben fontos szerepe volt a Nemzeti Kulturális Alapnak, vagyis az NKA-pályázatoknak.
Dóri szerint ezek a támogatások a kisebb produkcióknak valódi segítséget jelentettek: lehetett pályázni dalírásra, dalszövegírásra, lemezfelvételre, klipkészítésre vagy koncertezésre. Nem nagy összegekről beszélt, inkább olyan „zsebpénzről”, amely mégis elég volt arra, hogy egy elfoglalt, többfelé dolgozó zenészekből álló csapatnak konkrét célt és határidőt adjon.
Ez fontos kulturális háttérkérdés is. A kicsi, független vagy nehezen kategorizálható zenei produkciók gyakran nem azért nem lépnek előrébb, mert nincs bennük minőség, hanem mert hiányzik az a minimális infrastruktúra, amely összerakja a próbákat, a felvételt, a koncertszervezést és a kommunikációt. A támogatás ilyenkor nem luxus, hanem működési feltétel.
Behumi Dóri külön kitért arra is, hogy a mostanában sokat emlegetett támogatási botrányok és az általuk ismert, klasszikus pályázati rendszer nem ugyanaz a műfaj. Az ő esetükben a pályázás adminisztratív és teljesítési kötöttségekkel járt, vagyis korántsem egy könnyen megszerezhető forrás volt.
A zenekar, amely két világ között marad
A Dórika és a Rombolók helyzete tipikusnak mondható a magyar zenei életben. Dóri szerint a zenéjük „teljesen fogyasztható”, mégis nehéz jól elhelyezni a piacon. Ha jazzklubban játszanak, ott poposnak számítanak, ha fesztiválon, akkor túl jazzesnek. Ez a köztes állapot sok jó produkció sorsa: egyik közeg sem érzi teljesen magáénak.
A másik gond a menedzsment hiánya. Dóri nyíltan beszélt arról, hogy nem az ő feladata és nem is erőssége a gázsitárgyalás, a szervezés vagy a zenekar „eladása”. Ez nem önfelmentés, inkább pontos helyzetleírás. Egy előadó sok mindent megcsinálhat, de attól még nem biztos, hogy jó menedzser is lesz.
Ez a mondat túlmutat egyetlen zenekaron. A magyar kulturális közegben sokszor természetes elvárás, hogy az alkotó legyen egyszerre művész, szervező, kommunikációs ember, kapcsolattartó és üzletkötő. Csakhogy ettől nem lesz fenntarthatóbb a rendszer, inkább csak gyorsabban kimeríti azokat, akiknek eredetileg alkotniuk kellene.
Nincs klasszikus nyár
Behumi Dóri jelenleg több területen is mozog: a Budapest Bár állandó elfoglaltság számára, emellett beszélt korábbi színházi munkákról, köztük a Szegedi Szabadtéri Játékok produkciójáról, az Ezeregyéjszakáról, valamint a Geszti-féle koncertekről is. Azt mondta, nem igényel különösebb pihenést, inkább több munkát is elbírna annál, mint amennyi éppen jut.
Ez elsőre meglepően hangozhat, de jól mutatja az előadói pálya hullámzását. Vannak időszakok, amikor egymást érik a próbák és fellépések, máskor szerényebb a naptár. Dóri szerint ez az év visszafogottabb, ugyanakkor a Budapest Bár közelgő jubileuma miatt ez részben tudatosabb, defenzívebb időszak is lehet.
A pihenés így nem a teljes leállást jelenti, inkább menekülőutat: Dóri egy ideje félig balatoni lakosként tud kiszakadni Budapestről. A nyári kikapcsolódás számára elsősorban családi időt jelent, főleg a kislányával.
Szabadság és fegyelem egyszerre
A magánélet is szóba került. Behumi Dóri férje korábban az Operaház balett-táncosa volt, ma már a futball világában dolgozik. Mindkettejük munkája eltér a klasszikus nyolctól négyig modelltől, ami főleg akkor volt nehéz, amikor a lányuk még kicsi volt.
Ma már könnyebb a helyzet, de Dóri azt is elmondta: gyermekük olyan közegben nőtt fel, ahol természetes, hogy a szülők este dolgoznak, próbálnak, fellépnek, készülnek. Ugyanakkor azt is fontosnak tartották megmutatni neki, hogy a színpad mögött kemény tanulás és fegyelem van.
Dóri saját példáját hozta: tízéves korától tanult hangszeren, és egészen a diplomáig a zenei tanulmányok határozták meg az életét. Ezt a gondolkodást adják tovább a lányuknak is, aki már fiatalon közreműködött Rutkai Bori gyerekzenei projektjében. A lényeg nem az, hogy sztárrá váljon, hanem hogy tudja: a színpadon látható könnyedség mögött rendszeres munka áll.
A női előadó teste nem magánügy
A beszélgetés egyik legmélyebb része az volt, amikor a női előadók testképéről és öregedéséről esett szó. Behumi Dóri nagyon őszintén beszélt arról, mennyit foglalkoztatja a változás: hogy néz ki a színpadon, mit lát vissza egy koncertfelvételen, és milyen gyorsnak érzi ezt az átalakulást.
Közben azt is megfogalmazta, hogy az életkorral együtt járhat egyfajta felszabadultság és karizma is. Kevesebb a megfelelési kényszer, nagyobb az önazonosság, és ez a színpadon is látszik. Csakhogy ettől még a külsőre nehezedő figyelem nem szűnik meg.
Dóri szerint a női előadóknál a jó megjelenés gyakorlatilag munkaköri kötelesség. Edz, figyel az étkezésére, tudatosan készül arra, hogy amikor fellépés van, úgy tudjon a ruhásszekrényhez nyúlni, hogy ne az elfedés legyen a fő szempont. Ez nem hiúsági részletként hangzott el, inkább annak leírásaként, milyen plusz terhet viselnek a nők a szakmai teljesítmény mellett.
A beszélgetésben elhangzott az is, mennyire más a társadalmi elvárás a férfi és a női előadók felé. Egy idősebb férfi zenész ősz szakállal lehet sármos, karakteres, „egyre jobb”. Egy női előadó viszont könnyen kap megjegyzéseket a hasára, az arcára, a hajára. Ez a különbség nemcsak igazságtalan, hanem torzítja is azt, miről kellene szólnia a nyilvános figyelemnek: a teljesítményről.
Egy rádióműsor identititása
A radiocafén futó Kettes számrendszer című műsorban Behumi Dóri Veress Dórával együtt beszélget férfi vendégekkel. A műsor kapcsán szóba került az is, hogy kaptak már olyan kritikát: nem „PC”, hogy csak férfiakat hívnak meg a műsorba.
Dóri erre nem védekezéssel reagált, inkább műfaji kérdésként beszélt róla. Egy rádióműsornak keretre van szüksége, identitásra és tudatos profilra. Itt éppen az a szerkesztői vállalás, hogy két nő kérdez kivételes férfiakat különböző területekről. A beszélgetésből az derült ki, hogy a műsor számukra nem mellékes hobbi, hanem fontos, értékes találkozási pont.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Nemzeti Kulturális Alap (NKA): állami támogatási rendszer, amely pályázatokon keresztül segíti a művészeti és kulturális projekteket.
- Óbudai Társaskör: Budapest III. kerületének ismert kulturális helyszíne, ahol koncertek, irodalmi estek és színpadi programok is futnak.
- Kultúrfröccs: az Óbudai Társaskör nyári, kerti programsorozata.
- Budapest Bár: 2007 óta működő népszerű magyar zenei formáció, amely több korszak és műfaj dalait értelmezi újra.
- Kettes számrendszer: a radiocafén hallható beszélgetős műsor, amelyet Behumi Dóri és Veress Dóri vezet. Koncepciója, hogy két női műsorvezető férfi vendégekkel beszélget különféle témákról.
