Két apa találkozása a játszótéren és a színpadon: a Rugós katica humorral és feszültséggel beszél apaszerepről és szülői bizonytalanságról.
A játszótér első pillantásra a gyerekek terepe, valójában azonban a felnőtteké is: ott sűrűsödnek össze a kimondatlan versenyek, a nevelési elvek, a szorongások és a hétköznapi improvizációk. Erről beszélt Hajduk Károly és Katona László a radiocafén, Fehér Mariann Pontjókor! című műsorában, az apropó pedig a Rugós katica ősbemutatója, az Óbudai Társaskörben.
Nem gyerekelőadás, felnőtt tükör
A cím alapján könnyű volna félreérteni a Rugós katicát: a darab nem kedves gyerekelőadás, hanem kifejezetten felnőtteknek szóló színházi munka. Olyan történet, amely a kisgyerekes lét mindennapjait az apák nézőpontjából vizsgálja meg, de ennél jóval többről beszél: családról, beilleszkedésről, bizonytalanságról és arról, mennyire nincs biztos recept a jó szülőségre.
A történet középpontjában két apa áll, akik a játszótéren ismerkednek meg. Különböző élethelyzetből érkeznek, másképp gondolkodnak gyereknevelésről és önmagukról is, a találkozásuk mégis gyorsan túlmutat a hétköznapi csevegésen. A párbeszéd mögött fokozatosan feltárul a saját életük, a múltjuk és a szülői szerephez való viszonyuk is.
Mikrotársadalom a játszótéren
A darab egyik fontos felismerése, hogy a játszótér nem pusztán helyszín, hanem külön világ. Hajduk Károly úgy fogalmazott: egy környék játszótere idővel kis társadalommá válik. Vannak visszatérő szereplők, kialakult viszonyok, hallgatólagos hierarchiák, sőt nagyon markáns vélemények arról is, ki hogyan neveli a gyerekét.
Ez a közeg kívülről nézve ártalmatlanul hétköznapinak tűnhet, belülről azonban komoly feszültségeket hordoz. Ki mennyire van jelen a gyerekével? Ki túl engedékeny, ki túl szigorú? Ki akar beilleszkedni, és ki marad inkább a pálya szélén? A műsorban elhangzottak alapján a Rugós katica ezeket a finom, mégis nagyon ismerős mozgásokat emeli színpadra.
A játszótér ráadásul társadalmi lenyomat is. Más hangulata van egy lakótelepi közegnek, és másnak egy elit környék játszóterének. A darabban konkrétan is fontos, hogy a két főhős kissé kívülálló ebben a miliőben, és éppen ez segíti őket abban, hogy egymásra találjanak.
Tanulni a kapcsolódást
Érdekes gondolat volt a beszélgetésben, hogy az apaság közelsége sokszor nem automatikusan, nem az első pillanattól ugyanolyan formában születik meg. Nem arról van szó, hogy az apa ne lenne jelen a kezdetektől, hanem arról, hogy a bensőséges, magabiztos kapcsolódás gyakran csak egy idő után alakul ki.
Fehér Mariann felvetette, hogy több apa ismerőse is őszintén elmondta neki: idő kellett ahhoz, hogy igazán közel kerüljön a gyerekéhez. A darab mindkét figurájánál is megjelenik ez a távolság-közelség kérdés. Az egyik szereplő nem akar beszélni az első gyerekéről, a másik pedig maga is érzékeli a távolságot a fia felé, és erre meglepő, abszurd megoldást keres.
A Rugós katica mégsem ítélkezőnek, hanem egyszerűen pontosnak tűnik. Nem azt állítja, hogy az apaság szimplán egy adott szerep, hanem azt, hogy sok férfi számára ez önismereti út is. És talán éppen ettől lehet ismerős sok nézőnek: nem a mintaszülőt mutatja meg, hanem az embert, aki próbál valahogy felnőni a feladathoz.
Van-e jó recept a gyereknevelésre?
A beszélgetés egyik visszatérő motívuma az volt, hogy a szülők szinte kivétel nélkül keresik a biztos módszert. Mindenkinek van elképzelése arról, mitől lesz valaki jó anya vagy jó apa, és sokan hajlamosak ezt egyetlen helyes útnak tekinteni. A probléma csak az, hogy a valóság rendre felülírja az elveket.
Hajduk Károly szerint ez az előadás egyik legfontosabb kérdése. Hogyan közeledik a két szereplő egymás segítségével a saját igazságához, és hogyan derül ki közben, hogy a „bevált recept” valójában nem univerzális? Ami az egyik gyereknél működik, a másiknál már nem biztos. Ami egy családban rendet teremt, máshol csak újabb feszültséget szül.
Ez a felismerés túlmutat a játszótéri szituációkon. A darabból kirajzolódó világban a gyereknevelési elvek gyakran a saját gyerekkorból, sérülésekből, hiányokból vagy éppen kompenzációkból nőnek ki. Vagyis nemcsak arról szólnak, hogyan akarjuk nevelni a gyerekünket, hanem arról is, hogy mit kezdünk a saját múltunkkal.
Humor, feszültség, önleleplezés
Bár a téma súlyos, a Rugós katica nem komor példabeszédnek ígérkezik. Kifejezetten szórakoztató, párbeszédekkel teli előadásra számíthatunk, amelynek humora éppen az ismerős helyzetekből fakad. A játszótéren látott szkanderezések, a másik szülő csendes méregetése, a nevelési elvek mögött húzódó hiúság vagy félelem egyszerre nevetséges és fájdalmas.
Katona László arról is beszélt, hogy a történet dramaturgiája fokozatosan mozdul el a megszokottból valami furcsább, feszültebb irányba. A néző először két többé-kevésbé normális beszélgetőpartnert lát, majd lassan megérzi, hogy valami nem egészen hétköznapi a figurák viselkedésében. Ettől a darab nemcsak társadalmi tükör, hanem az alkotók játéka is a nézői várakozásokkal.
Miért lehet sokaknak ismerős ez a történet?
A Rugós katica alapját Maros András Játszótéri pillanatok című kötete adja. A szerző saját tapasztalatokból indult ki: apaként nem kívülről szemlélte a játszótér világát, hanem benne volt a mindennapi helyzetekben. Ezért is tűnnek a darab felvetései ennyire valóságközelinek.
A műsorbeli beszélgetés alapján a színészek is saját élményeket tudtak kapcsolni a szöveghez, még ha nem improvizációs előadásról van is szó. Ettől a helyzetek nem elvont tézisekként, hanem felismerhető emberi reakciókként jelennek meg.
A játszótér nem mellékes háttér a családi életben, hanem olyan tér, ahol nagyon gyorsan láthatóvá válik, ki mit hoz otthonról, mitől fél, mit akar bizonyítani, és mennyire tud kapcsolódni a másikhoz. Nemcsak a gyerekéhez, hanem a többi felnőtthöz és végső soron önmagához is.
Aki tehát megnézi az előadást, alighanem nem kész válaszokat kap majd, hanem egy ismerős, néha kínos, néha mulatságos tükröt. És ez színházban talán éppen elég.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Rugós katica: színpadi mű, amely két apa játszótéri találkozásán keresztül beszél szülőségről, kapcsolódásról és társadalmi szerepekről.
- Maros András: író, akinek Játszótéri pillanatok című kötete szolgált a darab alapjául.
- Óbudai Társaskör: Budapest III. kerületének ismert kulturális helyszíne, ahol koncerteket, irodalmi és színházi programokat is rendeznek.
- Játszótéri mikrotársadalom: nem hivatalos szakkifejezés, de jól leírja azt a közeget, amelyben a rendszeresen egy helyre járó szülők között saját szabályok, viszonyok és hierarchiák alakulnak ki.
