Budapest akkor húzhatja az országot, ha közben nem fullad bele a rossz ösztönzőkbe, az üres ingatlanokba és a széttagolt működésbe.
Miközben a magyar GDP jelentős részét a főváros termeli meg, az átlagos városlakó ezt inkább a kátyús utakon, a sötét aluljárókban vagy a félgőzzel működő közterekben érzékeli a fővárost. A radiocafé Millásreggeli című műsorában Lopez Benjamin, városfejlesztési szakértő arról beszélt, hogy Budapest gondjai nem csupán a pénz ad választ: ugyanannyira szólnak a rossz ösztönzőkről, a hiányzó stratégiáról és a nehezen kormányozható intézményrendszerről is.
Nem a „vízfej” a fő probléma
A Budapest körüli vitákban vissza-visszatérő kritika, hogy a főváros „vízfej”, amely elszívja az erőforrásokat a vidéktől. Lopez Benjamin szerint önmagában ez a leírás félrevezető. Más országokban is hasonlóan erős a főváros szerepe: elég Párizs vagy Bécs példájára gondolni.
A különbség inkább az, hogy máshol erre az adottságra fejlesztési motorként tekintenek. Vagyis arra törekednek, hogy a fővárosban keletkező gazdasági előnyök továbbgyűrűzzenek az ország más részeibe is. A szakértő szerint Magyarországon az elmúlt évek politikája ezzel szemben inkább gyengítette Budapest mozgásterét, és ezzel nem a vidék nyert, hanem az egész magyar gazdaság lassult.
Hasonlata egyszerű és jól érthető:
ha a motorba homokot szórunk, attól nem lesz jobb az autó többi része sem.
Több pénz kell, de az sem mindegy, mire
A beszélgetés egyik fontos megállapítása az volt, hogy Budapest helyzetét nem lehet pusztán pluszforrásokkal megoldani. Több pénz valóban kellhet, de csak akkor, ha az jól kialakított rendszerbe érkezik.
Lopez szerint a főváros bevételi szerkezetét úgy kellene átalakítani, hogy az önkormányzat valóban érdekeltté váljon a gazdaságfejlesztésben. Példaként a helyi iparűzési adó növekményét említette: szerinte azzal, hogy ennek többletét az állam elvette, az önkormányzatok egyik legfontosabb ösztönzője is gyengült. Ha egy beruházás terheket hoz, de abból helyben alig marad haszon, politikailag is könnyebb elzárkózni tőle.
Ugyanez a logika jelenik meg a turizmusfejlesztési hozzájárulásnál is. A műsorban elhangzott értelmezés szerint ennek jelentős része Budapesten keletkezik, a főváros mégsem részesül belőle közvetlenül. A szakértő szerint ha ebből célzottan visszakapna forrásokat a város, azokat valódi, hosszú távú fejlesztésekre lehetne fordítani, nem csak rövid távú, ideiglenes megoldásokra.
Az üres üzlethelyiségek nemcsak csúnyák, drágák is
A budapesti válság egyik legkézzelfoghatóbb példája a vagyongazdálkodás. Példának Lopez a Ferenciek tere aluljáróját hozta fel: hiába újult meg a terület, az üzlethelyiségek jelentős része üresen áll. Szemléletes történetet is mesélt arról, hogy amikor érdeklődőként felhívta az egyik kiírt telefonszámot, azt a választ kapta: jelenleg nem lehet bérelni, majd talán egy későbbi pályázaton.
Ez azért fontos, mert a fővárosi tulajdonú ingatlanvagyon nem pusztán könyvelési tétel. A szakértő szerint Budapesten összességében mintegy ezermilliárd forintos ingatlanportfólióról beszélhetünk, amelyhez képest a hasznosításból származó nyereség nagyon alacsony. Vagyis miközben a város folyamatos forráshiányról beszél, sok esetben a saját tulajdonát sem használja fejlesztési eszközként. A beszélgetésben elhangzott a Bartók Béla út vagy a Margit-negyed mint olyan kerületi gyakorlat, ahol a célzott bérbeadás nemcsak bevételt hozhat, hanem a helyi gazdaságot és az utcaképet is erősítheti.
Túl sok a gazda
A probléma másik fele nem pénzügyi, hanem szervezeti. Lopez szerint a fővárosi intézményrendszer széttagolt és nehézkes. Egy-egy nagyobb csomópontnál több kezelő is jelen van: más felel a közvilágításért, más az üzlethelyiségekért, más a rendészetért, és megint más a felszíni területekért.
A beszélgetésben említette a FÖRI-t, vagyis a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságot, valamint a korábbi dísz- és közvilágítási feladatkört is. A lényeg azonban nem az intézményi elnevezésekben van, hanem abban, hogy nincs egységes menedzsmentszemlélet. Ha sok szereplő kezel egy teret, könnyen előáll az az állapot, hogy valójában senki sem felel érte teljes egészében.
Ennek a városlakó számára is látható következménye van. A felújított terek gyorsan kopnak, az aluljárókban nem működik minden fényforrás, a közterek fenntartása esetlegesnek tűnik. Lopez szerint ezen már viszonylag gyorsan lehetne javítani, ha lenne egyértelmű felelősség és mérhető elvárás a fővárosi cégek felé.
Nem elég felfesteni valamit
A műsorban szóba került a taktikai urbanizmus is. Ez az a megközelítés, amikor egy közterületi megoldást ideiglenesen, gyorsan és viszonylag olcsón próbálnak ki, hogy kiderüljön, működik-e. Ilyen lehet például egy felfestett kerékpársáv vagy egy ideiglenes közterületi átalakítás.
Lopez nem magát az eszközt bírálta, hanem azt, amikor az ideiglenes állapot tartós helyettesítője lesz a valódi fejlesztésnek. Ha valami egy-két évig teszt, az még taktikai urbanizmus. Ha hét-nyolc évig ugyanaz a félkész megoldás marad, az már inkább a döntésképtelenség jele.
A Nagykörút példája ezért túlmutat önmagán: arra emlékeztet, hogy Budapestnek nemcsak ötletekre, hanem következetesen végigvitt programokra is szüksége lenne.
A politika felőrölte a tervezést
A fővárosi fejlesztésekről sokszor csak a nagy közlekedési projektek kapcsán hallani. A beszélgetésben elhangzott, hogy a kötöttpályás fejlesztések valóban kulcsfontosságúak, és Budapest régiós összevetésben lemaradásban van. Lopez szerint miközben más közép-európai fővárosokban új metró- és villamosvonalakat adnak át, Budapesten hosszú ideje nem történt hasonló léptékű helyi fejlesztés.
De legalább ennyire sürgető az úthálózat állapota is. Ez ráadásul nem választható el a közművektől: ha egy csatornát vagy vezetéket cserélni kell, az gyakran útbontással jár. Éppen ezért lenne szükség hosszú távú, előre ütemezett útfelújítási programra, amely összehangolja a különböző beavatkozásokat.
A szakértő szerint az is gond, hogy a napi pénzügyi és politikai konfliktusok felőrölték a stratégiai tervezést. Vagyis még ha hirtelen több pénz is érkezne, az sem biztos, hogy gyorsan és hatékonyan lehetne elkölteni, ha nincsenek előkészített, világos tervek.
Állam és főváros: közös cél kellene
A beszélgetés legerősebb állítása talán az volt, hogy valójában ma nincs közös válasz arra, milyen várost akar Budapestből az állam, és milyet a főváros. Turisztikai központot? Magas hozzáadott értékű szolgáltató központot? Startupvárost? Olyan helyet, amely vonzza a digitális nomádokat? A kérdések ismerősek, a közösen kijelölt irány viszont hiányzik.
Pedig a fórum elvileg létezik: a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa éppen arra jött létre, hogy a kormány és a főváros összehangolja a budapesti fejlesztési ügyeket. Lopez szerint azonban önmagában az intézmény megléte nem elég, ha azt nem használják következetesen.
Budapest fejlesztése így végső soron nemcsak pénzről, utakról vagy piacokról szól. Hanem arról is, hogy van-e közös kép a város jövőjéről, és van-e olyan szervezet, amely ezt napi szinten képes működő rendszerré fordítani.
Budapest még mindig az ország motorja. A kérdés már nem az, hogy szükség van-e rá, hanem az, hogy sikerül-e végre úgy működtetni, mint egy motort, nem pedig úgy kezelni, mint állandó politikai vita tárgyát.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Lopez Benjamin: városfejlesztési szakértő.
- Iparűzési adó: helyi adó, amelyet az önkormányzatok szednek be a területükön végzett gazdasági tevékenység után.
- Taktikai urbanizmus: ideiglenes, gyors közterületi beavatkozás, amellyel egy későbbi, nagyobb fejlesztést tesztelnek.
- Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa: a kormány és a főváros közötti egyeztető fórum a budapesti fejlesztési ügyek összehangolására.
- FÖRI: a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság rövidítése.
