A gyerekek sokszor lelkesen indulnak neki az olvasásnak, de a kötelezők és a nyelvi távolság könnyen eltérítheti őket az irodalomtól.
A radiocafén, a Százhold című műsorban Veiszer Alinda és Vinczellér Katalin, a Veres Pálné Gimnázium tanára egy sok családban és iskolában ismerős kérdést járt körül. Mikor és miért fordulnak el a gyerekek az olvasástól? A téma nemcsak a kötelező olvasmányokról szólt, hanem arról is, hogyan lehetne úgy tanítani az irodalmat, hogy a szövegek ne elriasszák, hanem megszólítsák a fiatalokat.
Az olvasás szeretete nem magától értetődő
Vinczellér Katalin szerint az alsó tagozat még kifejezetten kedvező időszak lehet az olvasóvá válás szempontjából. Ilyenkor a gyerekek számára önmagában izgalmas felfedezés, hogy a betűkből szavak, a szavakból mondatok, a mondatokból pedig történetek állnak össze. Ez az élmény sokaknál valódi belépő az irodalom világába.
A tanár elmondta, hogy ha a pedagógus jól csinálja a dolgát, a gyerekek megnyerhetők. Saját tapasztalata szerint azok, akik a pályán maradtak, jellemzően elhivatottak, és ez fontos megtartó erő az iskolában. Ebben az életkorban az is sokat számít, mi történik otthon: van-e könyv a családban, olvastak-e a gyereknek, és megjelenik-e benne az önállósodás vágya, amelynek egyik formája éppen az, hogy már egyedül akar olvasni.
Ebben a szakaszban tehát sok minden együtt állhat. A kíváncsiság, a pedagógus szerepe, a családi háttér és az a tény is, hogy ekkor még nem feltétlenül visz el mindent az okostelefon. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kezdeti lendület később is magától kitart.
A töréspont: hatodik osztály és az Egri csillagok
A beszélgetés egyik legerősebb mondata az volt, hogy „legkésőbb hatodik osztályban az Egri csillagoknál elveszítjük a gyerekeket”. Ez nem egyetlen könyv elleni ítéletként hangzott el, hanem annak jelzéseként, hogy az tananyag és a gyerekek érdeklődése között ezen a ponton gyakran nagy szakadék nyílik.
A probléma lényege nem pusztán az, hogy egy klasszikus mű hosszú vagy nehéz. Inkább az, hogy a szöveg nyelve, ritmusa és világa könnyen távol kerülhet attól, ahogyan egy mai gyerek olvasni, befogadni, kapcsolódni tud. Ha az irodalomtanítás ezen a ponton nem teremt hidat, akkor a kötelező olvasmány könnyen nem belépő, hanem kijárat lesz.
Vinczellér megfogalmazása szerint itt kellene megtalálni azt a kapcsolódási pontot, amely segít a gyerekeknek bent maradni az olvasás világában. A kortárs szóhasználat közelebb viheti őket a szöveghez. Nem azért, mert minden régi művet félre kellene tenni, hanem azért, mert a kapcsolódás feltétele, hogy a diák egyáltalán beléphessen a történetbe.
Nem a „roncsolt nyelv”, hanem a kapcsolódás számít
A tanár fontos különbséget tett a kortárs szóhasználat és a „roncsolt nyelv” között. Ez azért lényeges, mert a mai gyerekirodalomról és ifjúsági irodalomról gyakran leegyszerűsítve beszélünk: mintha csak akkor lehetne megszólítani a gyerekeket, ha a szöveg mindenáron leutánozza a hétköznapi beszédet. A beszélgetésből inkább az derült ki, hogy a kulcs nem a leegyszerűsítés, hanem a hiteles közelség.
Vagyis olyan nyelvre van szükség, amely érthető és átélhető, de közben irodalmilag is érvényes. Ez a fajta nyelvi közelség segíthet abban, hogy az olvasás ne kötelezettség, hanem élmény maradjon. Különösen akkor, amikor a gyerekek figyelméért már sok más felület és eszköz is versenyez.
Az okostelefon említése a beszélgetésben ezért nem panaszként jelent meg. Sokkal inkább annak belátásaként, hogy az olvasás ma más közegben próbál helyet kérni magának, mint korábban. Ha ezt az iskola figyelmen kívül hagyja, könnyen veszít.
Mit lehetne másképp tanítani?
A műsor felütése szerint a beszélgetés tágabb kérdése az volt, hogyan kellene összeállítani egy jó Nemzeti Alaptantervet. Természetesen nem kaptunk programot, csak útmutatást, de az irány világos. Olyan tananyag és olvasmánylista kellene, amely nemcsak irodalomtörténeti szempontokat követ, hanem az olvasóvá nevelés valós folyamatát is figyelembe veszi.
Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a klasszikusok mellé, elé – vagy bizonyos életkorokban helyettük – olyan kortárs művek kerülnek, amelyek nyelvileg és érzelmileg közelebb vannak a diákokhoz. Nem azért, hogy kevesebbet kérjünk tőlük, hanem azért, hogy legyen mire építeni. Az olvasás megszerettetése nem alacsonyabb cél, mint a műveltség átadása; inkább annak előfeltétele.
A beszélgetésből az is kiolvasható, hogy a kötelezőség önmagában kevés. Ha az irodalomnak „lehetséges élete” van az iskolán kívül is, ahogy Veiszer Alinda a műsor végén fogalmazott, akkor a tanításnak ehhez az élethez kell közelebb vinnie a szövegeket.
Könyvek, amelyekkel még el lehet érni a gyerekeket
Vinczellér Katalin két konkrét könyvet is említett, amelyeket szívesen ajánl. A 8–12 éves korosztálynak Kiss Judit Ágnes Zsálya és a mélyvölgyi utazás című könyvét hozta szóba. Elmondása szerint a történet akkor is teljesen érthető, ha van előzménye, és gyönyörű, fantasztikus nyelvvel megírt műnek tartja.
A könyvről azt is mondta, hogy bár nem ért az irodalomterápiához, szerinte maximálisan működik irodalomterápiás szövegként is. Újjászületés-történetként beszélt róla, ami arra utal, hogy nemcsak cselekményével, hanem lelki rétegeivel is meg tudja szólítani az olvasót.
A nagyobb korosztálynak Laboda Kornél MátéPONTindul című regényét ajánlotta. Ezt „nagyon-nagyon kiváló regénynek” nevezte, és azt mondta, tíz éve folyamatosan viszi, mutatja, és eddig még mindenki szerette. Egy tanártól ez talán az egyik legerősebb ajánlás: nem egyszeri lelkesedésről van szó, hanem hosszú ideje kipróbált olvasói tapasztalatról.
Mit vihet haza ebből a szülő és a tanár?
A beszélgetés egyik legfontosabb tanulsága, hogy az olvasást nem elég egyszer megszerettetni. Folyamatosan újra meg kell találni hozzá az utat, különösen azokban az életkorokban, amikor a gyerekek gyorsan változnak. Ami működik alsó tagozatban, nem biztos, hogy elég hatodikban vagy hetedikben.
A másik tanulság, hogy a megfelelő könyv kiválasztása nem mellékes részlet, hanem döntő kérdés. Az olvasóvá nevelésben nem csupán az számít, mit tartunk értékesnek, hanem az is, hogy az adott életkorban mihez tud kapcsolódni a gyerek. Ha ez a kapcsolat létrejön, később nagyobb eséllyel jut el nehezebb, távolabbi szövegekhez is.
Az irodalomtanítás körüli viták gyakran elvontnak tűnnek, de valójában nagyon is hétköznapi következményeik vannak. Az dől el bennük, hogy egy gyerek számára a könyv teher marad-e, vagy olyan eszköz lesz, amelyhez később is vissza tud nyúlni.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Vinczellér Katalin: A budapesti Veres Pálné Gimnázium magyartanára.
- Kiss Judit Ágnes: Magyar költő és gyermekkönyvíró. A Zsálya és a mélyvölgyi utazás szerzője, amelyet Vinczellér Katalin a 8–12 éves korosztálynak ajánl mint fantasztikus nyelvű, irodalomterápiás értékkel is bíró újjászületés-történetet.
- Laboda Kornél: Magyar szerző, a MátéPONTindul című ifjúsági regény írója.
- Nemzeti Alaptanterv (NAT): Az magyarországi közoktatás tartalmát és követelményrendszerét meghatározó központi dokumentum, amely többek között a kötelező olvasmányok körét is szabályozza.
