Az eurázsiai hiúz magyarországi állománya mára annyira meggyengült, hogy a nyomai is alig bukkannak fel az északi erdőkben.
Az eurázsiai hiúz a legtöbb ember számára szinte mesebeli állat: tudjuk, hogy létezik, tudjuk, hogy valahol az erdők mélyén él, de ritkán látjuk, és még ritkábban gondolunk bele, mennyire törékeny a jelenléte. Pedig most éppen ez a kérdés vált sürgetővé. A radiocafé Millásreggeli című műsorában Dr. Sütő Dávid, a WWF Magyarország nagyragadozók programjának vezetője arról beszélt, hogy a hiúz gyakorlatilag eltűnőben van Magyarországról.
Újra eltűnhet
Sütő a beszélgetésben felidézte, hogy az 1980-as évek után kezdtek újra megjelenni Magyarországon a nagyragadozók, köztük a hiúz és a farkas. Ez természetvédelmi szempontból is fontos fejlemény volt, hiszen ezek az állatok hosszú idő után tértek vissza a hazai erdős tájakra.
A hiúz jelenlétére még a 2020-as évek elejéig is rendszeresen akadt valamilyen bizonyíték az észak-magyarországi térségben. Nyomok, kameracsapdás felvételek vagy egyéb észlelések utaltak arra, hogy a faj példányai ott vannak a Zemplén, az Aggteleki-karszt, a Bükk, a Mátra vagy a Börzsöny egyes részein. A Börzsöny különösen fontos helyszín volt: itt még 2015-ben is észleltek egy régen ott élő egyedet.
A hiúz azonban nem olyan állat, amely könnyen alkalmazkodik bármilyen körülményhez. Magányosan él, nagy territóriumot tart fenn, és kifejezetten rejtőzködő faj. Éppen ezért a hiányát sem lehet egyetlen szezon vagy néhány sikertelen terepnap alapján kimondani. Ha viszont éveken át nem kerül elő sem nyom, sem felvétel, az már komoly figyelmeztetés.
Három év keresés, szinte semmi eredmény
A szakember a műsorban arról is beszélt, hogy a LECA projekt keretében három éven át zajlott monitoring a magyar–szlovák határvidéken. A programban a hiúz volt a kiemelt, úgynevezett zászlóshajófaj, vagyis az a faj, amelyen keresztül egy egész élőhely állapotát lehet jól vizsgálni.
A felmérés a Mátra, a Bükk, az Aggtelek és a környező területek, illetve a határon túli Szlovák-karszt térségére terjedt ki. A munkát több szervezet közösen végezte: a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, az Egererdő Zrt., az Istenmezejei Vadásztársaság, a szlovák oldalon pedig a Szlovák-karszt Nemzeti Park és a WWF-Slovakia is részt vett benne.
A magyar oldalon a három év alatt nem sikerült hiúzra utaló nyomot találni, és kamerafelvétel sem készült. Ez önmagában még nem százszázalékos bizonyíték arra, hogy egyetlen egyed sincs a térségben, de a körülmények miatt a jelzés mégis erős. Dr. Sütő Dávid kiemelte: az elmúlt időszakban voltak olyan hosszabb havas időszakok a Bükk térségében, amikor egy ilyen állat jelenlétének legalább valamilyen jelét várni lehetett volna.
A rossz hír nem csak magyar ügy
A helyzetet súlyosbítja, hogy a szlovák oldalon sem biztatóak az eredmények. A Szlovák-karszt területén ugyan találtak hiúzt, de mindössze két felnőtt állatot azonosítottak. Ez különösen annak fényében meglepő, hogy történelmileg ez a térség a faj egyik fontos bástyájának számított.
A beszélgetésben elhangzott: az 1970-es években Nyugat-Európa több pontján is történt hiúz-visszatelepítés, és ezekhez az akciókhoz részben éppen ebből a régióból vittek állatokat, például Szlovéniába és Svájcba. Vagyis nem egy mellékes előfordulási helyről van szó, hanem egy olyan területről, amelynek erős forrásvidéknek kellene lennie.
Ehhez képest a két felnőtt egyed nagyon alacsony állománysűrűségre utal. Összehasonlításként a LECA projekt másik mintaterületén, a Keleti-Kárpátok ukrán–lengyel–szlovák hármashatárán, egy hasonló méretű területen 17 felnőtt hiúzt találtak. Ez nem azt jelenti, hogy a hiúznak mindenhol nagy számban kellene jelen lennie, de jól mutatja, mennyire gyenge a szlovák–magyar határrégió állapota.
Élőhelyi zavarások, illegális vadászat
A legfontosabb kérdés most az, hogy mi áll a visszaszorulás hátterében. Erre a mostani projekt nem adott végleges választ, de néhány fontos szempont kirajzolódik.
A hiúz a nagyragadozók közül az egyik legérzékenyebb az élőhelyi zavarásokra. Bár tág tűrésű, úgynevezett generalista fajnak számít, ez nem azt jelenti, hogy mindent elvisel. A nyugalom, az összefüggő erdei élőhely, a megfelelő zsákmányállomány és az emberi zavarás alacsony szintje egyaránt fontos lehet számára.
A beszélgetésben szóba került az illegális elejtések problémája is, különösen az északabbra fekvő területeken. Ez azért lényeges, mert Magyarország északkeleti régiója az északnyugati kárpáti hiúzpopuláció déli peremterülete. Az ilyen peremvidékek természetüknél fogva sérülékenyebbek: kevesebb az optimális élőhely, és a helyi jelenlét attól is függ, hogy a központi, úgynevezett magterületekről érkeznek-e új egyedek.
Ha viszont maga a szlovákiai állomány is rossz állapotban van, akkor eleve kisebb az esély arra, hogy Magyarországra visszatérjen egy-egy hiúz, és tartós territóriumot alakítson ki.
Összehangolt munka kell
A szakember szerint a következő időszak legfontosabb feladata a monitoring folytatása és az okok részletesebb feltárása. Ez talán kevésbé látványos, mint egy visszatelepítési terv vagy egy hangzatos bejelentés, de természetvédelmi szempontból ez a józan kiindulópont.
A hiúz ugyanis nem ismeri az államhatárokat. Ugyanaz az állat mozoghat a magyar és a szlovák oldal között, ezért ha a két ország külön, eltérő módszerekkel számolja az egyedeket, könnyen pontatlan kép rajzolódhat ki. Az összehangolt, határon átnyúló megfigyelés ezért nem egyszerű adminisztratív kérdés, hanem a valós helyzet megértésének alapfeltétele.
Sütő arról is beszélt, hogy az erdőgazdálkodás és a zavarás mértéke felől is érdemes vizsgálni az összefüggéseket. A helyzet valószínűleg nem vezethető vissza egyetlen okra. Nem egy gombnyomásra eltűnő fajról van szó, hanem egy olyan ökológiai folyamatról, amelyben több tényező egyszerre gyengíthette meg a populációt.
Nem csak a hiúz a kérdés
A hiúz eltűnése első pillantásra távoli ügynek tűnhet, pedig valójában sokat elmond arról, milyen állapotban vannak az erdeink. Egy ilyen csúcsragadozó jelenléte nemcsak önmagában érték, hanem jelzés is: azt mutatja, hogy az adott táj mennyire összefüggő, mennyire élhető, és mennyire képes eltartani a természetes rendszereket.
Ezért a kérdés nem pusztán az, látunk-e még hiúzt Magyarországon, hanem az is, hogy képesek vagyunk-e úgy kezelni az erdei élőhelyeket, hogy ott hosszú távon megmaradhasson. A válasz egyelőre bizonytalan, de a mostani eredmények alapján már nem lehet úgy tenni, mintha a faj helyzete magától rendeződne.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Dr. Sütő Dávid: a WWF Magyarország nagyragadozók programjának vezetője.
- LECA projekt: nemzetközi, határon átnyúló természetvédelmi együttműködés, amely a kárpáti nagyragadozók helyzetét vizsgálja és az együttélés feltételeit javítaná.
- Zászlóshajófaj: olyan faj, amelyen keresztül egy tágabb természetvédelmi ügy vagy élőhely állapota is jobban bemutatható.
- Monitoring: rendszeres, módszeres megfigyelés és adatgyűjtés.
- Peremterület: egy faj elterjedési területének széle, ahol a körülmények általában kevésbé kedvezőek, mint a központi élőhelyeken. Magyarország északi része a kárpáti hiúzállomány ilyen déli peremvidékének számít.
