A horgászat okozta környezeti terhelés nem áll meg a parton: a vízben maradó szerelék és etetőanyag is szennyezi az élőhelyeket.
A vízparton sétálva sokan legfeljebb egy ottfelejtett zacskót vagy összegubancolódott damilt vesznek észre. Pedig a horgászat környezeti hatása ennél jóval összetettebb: a beszakadt szerelékek, az elveszett horgok, az ólomnehezékek és a bedobált etetőanyag egyaránt nyomot hagynak a vizekben. A témáról a radiocafé Millásreggeli című műsorában beszélt dr. Löki Viktor, a Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa.
Tömegjelenség lett, ezért számít igazán
A kérdés azért különösen fontos, mert a horgászat Magyarországon tömeges szabadidős tevékenység. A beszélgetésben elhangzott: a regisztrált horgászok száma két éve átlépte az egymilliót, miközben előtte valamivel több mint 500 ezer állami horgászjegyet adtak el. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyszerre ennyien ülnek a parton, azt viszont igen, hogy jelentősen megnövekszik az elvesztett felszerelés mennyisége.
Löki szerint a világon használt horgász- és halászfelszerelések 2–3 százaléka elveszhet évente. A világtengereknél a halászfelszerelések súlya nagyobb, de az édesvizekben maradó horgászeszközök hatása ettől még valós probléma, csak kevésbé kutatott. A kutatócsoport ezért próbálta megbecsülni, mekkora lehet az elveszített felszerelések mennyisége.
A becslés riasztó: 2050-re Magyarországon csak darabszámban több tízmillió, akár százmillió körüli elveszett horgászfelszerelés is felhalmozódhat. Hogy ebből tonnában kifejezve mennyi lesz, azt nehéz pontosan megfogni, de a műsorban elhangzottak alapján évente akár több száz vagy több ezer tonnás terhelésről is szó lehet.
Gumihaltól etetőkosárig
A leggyakoribb ok nem valamilyen rendkívüli baleset, hanem a teljesen hétköznapi beszakadás. Akadós meder, növényzet, kövezés, sötétedés, kapkodás: a szerelék egyszer csak ott marad. Máskor a parton marad egy darab damil, egy bottartó pálca vagy egy etetőkosár. Sokszor nem szándékos a hátrahagyás, de a környezet szempontjából ez is ugyanoda vezet.
A kutató szerint az önbevallásos kérdőívek alapján vannak olyan horgászok, akik évente akár száz fölötti mennyiségű felszerelési elemet is elveszítenek, bár inkább az a jellemző, hogy egy szezonban néhány tíz darab vész el. Ez első hallásra nem tűnik soknak, de ha ezt több százezer emberre vetítjük, már jól látszik a probléma nagyságrendje.
A leggyakrabban elveszített holmik között a horog, a különféle gumihalak, a bottartó pálca és az etetőkosár szerepeltek. Az ólom is jelen van, bár a gyakorisági listán inkább középtájon helyezkedik el.
Az állatok is bajba kerülnek
Az elhagyott horgászfelszerelés környezeti hatása nem merül ki abban, hogy csúnya látvány. A kutatók egy frissen megjelent cikkükhöz 200 adatsort gyűjtöttek össze, összesen 226 bajba került állattal. Ezek több mint 90 százaléka damil, horog vagy a kettő együttese miatt került veszélybe.
A problémák mintegy 70 százaléka madarakat érintett. A nagyobb testű fajok különösen veszélyeztetettek: szóba került a bütykös hattyú, a szürkegém, de baglyok és kisebb énekesmadarak is. A damil belegabalyodhat a lábukba, nyakukba, szárnyukba, a horog pedig közvetlen sérülést okozhat. A bütykös hattyú a beszélgetés szerint kifejezetten gyakran kerül bajba, valószínűleg azért, mert közel él az emberhez, és kevésbé óvatos.
A madarak mellett a teknősök is gyakran érintettek. Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja a mocsári teknős. A teknősök a csalit is megpróbálhatják lenyelni, így könnyen horogra akadnak.
A kutató hangsúlyozta, hogy a talált esetek alapján a dokumentált elhullás aránya 10 százalék volt, de ez valószínűleg alulbecslés. A módszer ugyanis médiaelemzésen alapult: internetre feltöltött videókat és bejegyzéseket vizsgáltak. Egy vergődő állatot könnyebb észrevenni és lefotózni, mint egy elpusztultat a nádasban vagy a part menti bozótosban. Vagyis a valós mortalitás ennél magasabb is lehet.
Ugyanakkor fontos árnyalat, hogy a kutató szerint jelenleg inkább természetvédelmi kockázatról, nem pedig minden mást felülíró, óriási természetvédelmi problémáról beszélhetünk. Ez nem felmentés, inkább pontos helyzetkép: a horgászfelszerelések hozzájárulnak az állatok sérüléséhez és pusztulásához, de nem ez az egyetlen vagy legnagyobb veszélyforrás.
Az etetőanyag külön történet
A horgászhelyek környezeti terhelése nemcsak a műanyagokból és fémekből áll. Az etetőanyag is számít, főleg a zárt víztestekben. Dr. Löki Viktor arról beszélt, hogy folyóvízben a terhelés jobban eloszlik, egy horgásztóban, holtágban vagy más zártabb rendszerben viszont komolyabb gondot okozhat.
A még nem publikált kutatásuk szerint a nyers adatok alapján egy horgász akár 1–2 kilogramm etetőanyagot is bedobhat egyetlen horgászat alatt. Ha ezt valaki rendszeresen, hetente többször ismétli, akkor egy év alatt jelentős szervesanyag-terhelést ad a vízhez.
A műsorban példaként szóba került a Velencei-tó, illetve a Zámolyi- és a Pátkai-tározó esete is: az ottani szervesanyag-feldúsulás miatt a vízpótlás kérdése sem pusztán mennyiségi ügy. Az ilyen történetek jól mutatják, hogy ami a parton ártalmatlannak tűnik, az vízminőségi szempontból már sokkal kényesebb kérdés lehet.
Van megoldás, de nem egyetlen csodafegyver
A legkézenfekvőbb válasz a megelőzés. A kutató szerint a jövő egyik fontos iránya a gyorsabban, biológiai úton lebomló horgászfelszerelések használata lenne. Ma ez sokszor drágább megoldás, ezért nem reális egyszerűen a horgászokra tolni a teljes felelősséget. A gyártóknak és a vásárlóknak együtt kellene elérniük, hogy ezek az alternatívák szélesebb körben hozzáférhetővé váljanak.
A másik, nagyon gyakorlati tanács még egyszerűbb: amit lehet, érdemes összeszedni. Nem életszerű minden beszakadt felszerelésért bemenni a vízbe, de ha látható, elérhető, mellescsizmával vagy anélkül biztonságosan megközelíthető, akkor jobb eltávolítani. Egy otthagyott damildarab később már nemcsak hulladék, hanem csapda is lehet.
Ehhez a szemlélethez a horgászoknak nincs szükségük különösebb önostorozásra. Inkább csak az kéne, hogy a vízpartot ne csak hobbiterületként, hanem élőhelyként is nézzék. Mert a szerelék elvesztése sokszor pillanatnyi bosszúság, a következménye viszont jóval tovább marad ott a vízben.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Dr. Löki Viktor: ökológus kutató, aki a vizes élőhelyek környezeti terheléseit és az élővilágra gyakorolt hatásokat vizsgálja.
- Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoport: a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatócsoportja, amely a vízi és vizes élőhelyek működésével, fajközösségeivel és ökológiai folyamataival foglalkozik.
- Bycatch, vagyis járulékos fogás: olyan fogás, amikor a horgász nem a célfajt akasztja meg, hanem más hal vagy állat kerül horogra. Ez természetvédelmi szempontból különösen érzékeny lehet, ha védett faj érintett.
- Mocsári teknős: Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja, amely természetes vizeinkben fordul elő, és a horgászfelszerelésekhez, csalikhoz kapcsolódó sérüléseknek is ki van téve.
- MOHOSZ: a Magyar Országos Horgász Szövetség, a hazai horgászszervezet, amely többek között a horgászregisztrációhoz és az állami jegyekhez kapcsolódó adatokat is kezeli.
