Mészáros András a Kettes számrendszerben beszélt pályakezdéséről, a bokszról és arról, mit visz haza a színész a próbáról.
Mészáros András neve sokaknak sorozatokból és filmekből ismerős, de pályája mögött nemcsak szerepek és premierdátumok vannak, hanem makacs újrakezdések, rossz döntések, szerencsés fordulatok és jókora önvizsgálat is. A Centrál Színház társulati tagja a radiocafé Kettes számrendszer című műsorában Behumi Dórinak és Veress Dórának úgy beszélt a szakmáról, hogy közben a díszletek mögötti valóság is láthatóvá vált: a felvételik bizonytalansága, a vidéki színházi lét beszűkültsége, a forgatás eufóriája és az a kérdés is, hogyan lehet embernek maradni egy erősen hierarchikus közegben.
Négy nekifutás után
Mészáros András nem egyenes úton jutott el a színészképzésig. Ahogy mesélte, négyszer jelentkezett a Színművészetire, és bár többször eljutott a későbbi rostákig, végül nem vették fel. A visszanézve is fontos történet nemcsak egy sikertelen felvételiről szól, hanem arról is, mennyire korán szembesül egy pályakezdő azzal, hogy a tehetség önmagában kevés.
Végül a Kaposvári Egyetem első színészosztályába került be, amely húsz évvel ezelőtt indult. A képzés különlegessége az volt, hogy a hagyományosabb, állandó osztályvezetői rendszer mellett trimeszterenként más-más tanárral dolgoztak. Mészáros szerint ez azért volt izgalmas, mert mindenki megtalálhatta azt a stílust és szemléletet, amely közel áll hozzá.
Azt is felidézte, milyen volt első osztályként belakni egy új intézményt: az épület, a próbatermek, az egész közeg még formálódott, és ettől az egésznek volt valami pionírhangulata. Nem mellékes az sem, hogy osztályfőnökük Babarczy László a magyar színházi élet egyik meghatározó alakja volt.
Kertváros, kishitűség, kisváros
A beszélgetés egyik legemberibb részlete az volt, amikor Mészáros a 15. kerületi gyerekkorát úgy jellemezte: a „szemétégető és az olajgyár között” nőtt fel. A mondat egyszerre önironikus és pontos társadalmi helyzetjelölés. Miközben az osztálytársai patinás budai városrészeket emlegettek, ő ezzel az egy mondattal jelezte, honnan nézi ugyanazt a pályát.
Kaposvár ugyanakkor számára inkább biztonságos fészek volt, mint kulturális sokk. A tizennyolc fős osztály szorosan összezárt, és a világuk hosszú ideig a próbatermek, a tornaterem, a lovarda és a kocsma négyszögében mozgott. Ez a fajta zárt közeg sok színészképzés sajátja: nagyon intenzív, nagyon közeli, és közben könnyen elszakad a külvilágtól.
Amikor a szakma nemcsak épít, hanem be is darál
A diploma után Mészáros Zalaegerszegre szerződött, a Hevesi Sándor Színházba. Erről az időszakról visszafogottan, de egyértelműen beszélt: szakmailag izgalmasnak, emberileg viszont „szétszedőnek” nevezte. Az a mondata, hogy utólag úgy érzi, „elvették a fiatalságomat”, sokat elmond arról, milyen könnyen túlcsúszhat egy fiatal színész a terhelhetősége határán.
A történet itt túlmutat egyetlen pályán. A magyar színházi közegben régóta ismert kérdés, hogy hol a határ a szigorú szakmai vezetés és a romboló hatalmi működés között. Mészáros nem általánosított, inkább egy állapotot írt le: frissen végzettként, távol az otthontól, egy szűk világban élt, ahol a színház, a színészlakás, a szórakozóhely és a Tesco alkotta a mindennapok keretét. Sok itallal, sok megfelelési kényszerrel és azzal az érzéssel, hogy mindig ott kell lenni, különben kimarad valamiből.
Ez a ma már sokak által FOMO néven ismert tapasztalat a művészeti pályákon különösen erős lehet. Nemcsak szakmai, hanem érzelmi csapda is: az ember attól fél, hogy ha kilép, lemarad az egyetlen lehetőségről.
Mit lehet és mit nem lehet megtenni egy próbán
A beszélgetés egyik izgalmas szakasza a próbafolyamatok légköréről szólt. Mészáros arról beszélt, hogy szerinte vannak még mindig olyan munkamódszerek, amelyek a színész lelkének „lebontására” építenek, és ezt sokszor megalázó helyzetekkel, nyilvános megszégyenítéssel próbálják elérni.
A példája nagyon plasztikus volt: előfordult, hogy jelenet közben azon szorongott, tíz centivel balrább áll-e a kelleténél, miközben a szövege épp az volt, hogy „azért jöttem, hogy megöljelek”. Ennél jobban nehéz megmutatni, milyen, amikor a félelem megeszi a jelenlétet.
Mészáros szerint látszanak változások, de a kérdés messze nincs lezárva. A megjegyzése, hogy akár minden próbát fel lehetne venni, elsőre félig viccnek hangzott, valójában mégis komoly felvetés: a dokumentálhatóság önmagában is visszatartó erő lehetne.
A képernyőn jófiú, a valóságban kereső alkat
A szélesebb közönség leginkább a képernyőről ismeri: feltűnt a Kojot című filmben, sorozatokban, mint a 200 első randi, a Drága örökösök, a Doktor Balaton vagy a Gólkirályság. Saját megfogalmazása szerint gyakran találják meg a „jó fiú” szerepek.
Ez a típus egyszerre áldás és korlát. Jól használható karakter, de könnyen skatulyává válik. Mészáros maga sem tudott kész választ adni arra, miért a képernyőn találják meg inkább az igazságérzetű, pozitív hősfigurák, miközben a színpadon másfajta szerepkörök jutnak neki. Az biztos, hogy a színház és a kamera másképp láttatja ugyanazt a színészt.
Közben a hangja önálló műfajjá vált. Hangoskönyveket is olvas, köztük sok önismereti és önsegítő címet. Ezekről meglepően józanul beszélt: szerinte sok ilyen könyv túlírt, de ha az ember harminc-negyven hasonló szövegen átrágja magát, időnként betalál egy-egy mondat. Külön említette a sztoicizmust, illetve Máté Gábor munkáit is mint olyan gondolatköröket, amelyek a hozzáállásról, a stresszről és a gyerekkori minták hatásáról szólnak.
Boksz, fókusz, túlélés
A boksz az életében nem egyszeri televíziós kaland maradt. A Sztárbox után is edz, mert – ahogy fogalmazott – ez a sport rendkívüli módon fókuszál. A zsákon ki lehet adni a feszültséget, de a ringben hideg fej kell, különben az ember gyorsan rosszul jár.
Érdekes, hogy erről szinte ugyanúgy beszélt, mint a színészetről: koncentráció, jelenlét, fegyelem. Nem a düh visz előre, hanem az, ha az ember nem veszti el a kontrollt. Ez a gondolat visszacseng a pályájáról mondottakban is.
A következő időszakban a Centrál Színházban a Furcsa pár próbái várnak rá, emellett készül a kaposvári osztály húszéves találkozásából születő előadás is a Kristály Színtéren, és szóba került egy új projekt, A patriarchátus gyásza is, amely férfiszerepekről és mai identitásvitákról gondolkodik.
Mészáros András történetében talán épp az a legérdekesebb, hogy nincs benne kész tanulság. Inkább egy pálya valós képe rajzolódik ki: tele kerülővel, alkalmazkodással, kétellyel és néha felszabadító szerencsével. Ettől különösen hiteles, és talán ezért érdemes figyelni rá akkor is, amikor éppen nem főszerepet játszik.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Babarczy László: rendező, színházigazgató, a kaposvári színházi műhely egyik meghatározó alakja.
- Centrál Színház: budapesti kőszínház, amely főként kortárs és közönségbarát repertoárral ismert.
- FOMO: az angol fear of missing out rövidítése, vagyis a kimaradástól való szorongás. Arra az érzésre utal, amikor valaki attól fél, hogy lemarad egy fontos élményről vagy lehetőségről.
- Sztoicizmus: ókori filozófiai irányzat, amely többek között arra tanít, hogy különbséget tegyünk aközött, amin tudunk változtatni, és amin nem.
- Máté Gábor: magyar származású kanadai orvos és író, aki sokat írt a stressz, a trauma és a testi betegségek összefüggéseiről.
