A tömegközlekedésről szóló gyerekkönyv lehet pontos, játékos és városi gondolkodásra tanító is egyszerre.
A radiocafé Százhold című műsorában Veiszer Alinda Kovács Tamás Györggyel és Szinvai Dániellel beszélgetett a Villamos, a Metró és a frissen megjelent Busz című kötetekről. A trilógia első pillantásra járművekről szól, valójában azonban jóval többről: városról, közös életről, vizuális nevelésről és arról, miért nem mindegy, hogyan mesélünk a mindennapi közlekedésről.
Nem rajongás, kíváncsiság
A beszélgetés egyik legszimpatikusabb fordulata, hogy a szerzők nem a klasszikus „kisfiúként mindent tudtam a mozdonyokról” történetet hozzák. Sem Kovács Tamás György, sem Szinvai Dániel nem állítja magáról, hogy gyerekként megszállott járműrajongó lett volna.
Kovácsot elsősorban a város érdekli: az, hogyan alakul, hogyan lehet hozzányúlni, és milyen jövőt lehet elképzelni neki. Saját meghatározása szerint urbanistaként gondolkodik, ennek pedig a közlekedés szerinte nem mellékszála, hanem egyik kulcsa. Nem véletlen, hogy a könyvekben újra és újra előkerül a városi kontextus: nemcsak az, hogy milyen egy villamos vagy egy busz, hanem az is, hogyan kapcsolódik utcához, térhez, városszövethez, társadalmi működéshez.
Szinvai Dániel másfelől érkezik. Őt inkább a régi járművek esztétikája és a városképek vizuális világa fogja meg. A könyvek illusztrátoraként nem dokumentumrajzokat készít, mégis nagyon erősen ragaszkodik a pontossághoz. Ahogy a műsorban fogalmazott: egy pantográf nem lehet máshol, mint ahol lennie kell, mert akkor az egész hiteltelenné válik.
Egyszerűbb lehet, pontatlanabb nem
A trilógia is ezt bizonyítja: attól, hogy gyerekeknek készül egy könyv, nem lehet lazábban bánni a tényekkel. Lehet egyszerűsíteni, sőt kell is, de pontatlannak lenni nem szabad.
Kovács Tamás György a beszélgetésben arról is mesélt, hogy a kötetek mögött komoly szaklektori munka állt. Az első két résznél Kalocsai Péter, a buszos kötetnél Pék Patrik segített abban, hogy minden részlet stimmeljen. Ez nemcsak a közlekedésmániásoknak fontos. A gyerekek nagyon gyorsan megérzik, ha valamit csak félvállról csinálnak meg nekik.
Ez a hozzáállás a szavakra is kiterjed. A könyv nem „lámpácskának” nevezi a villamos jelzőlámpáját, hanem holdfényjelzőnek, ahogy a szakma is. És bár ez szakzsargonnak hangozhat, valójában épp ettől lesz izgalmas. A jó ismeretterjesztés nem butít le mindent a felismerhetetlenségig, hanem beengedi az olvasót egy nyelvbe és egy világba.
Miért fontos a tömegközlekedés a városnak?
A műsor egyik legerősebb része az volt, amikor Veiszer Alinda rákérdezett: ha a metró vagy a villamos alakítja a várost, akkor a busz nem inkább csak alkalmazkodik hozzá?
Kovács szerint a kép ennél árnyaltabb. A kötöttpályás közlekedés valóban erősebben formálja a városszerkezetet: egy metróvonal vagy villamospálya tartósabb, messzebbről is „érezhető” a környezetében. Mégis, a busznak is van városi súlya. Egy megálló közelsége számít, és a jól működő, sűrű járat nemcsak kiszolgálja a várost, hanem élhetőbbé is teheti.
Különösen izgalmas példa a metróbusz: olyan rendszer, ahol a buszok zárt pályán közlekednek, vagyis majdnem úgy működnek, mint egy kötöttpályás hálózat. Ez jól mutatja, hogy a tömegközlekedésben nem csak a jármű típusa a fontos, hanem az is, mennyire veszi komolyan a város a saját közlekedését.
A beszélgetésből az is világosan kiderül: a szerzők számára a tömegközlekedés nem csupán technikai kérdés. Egy jól elhelyezett ábra arról, hány ember fér el egy buszon és hány autó foglalná el ugyanezt a helyet, már önmagában várospolitikai állítás is. Veiszer Alinda el is mondta, hogy kilencéves gyermeke ezt rögtön megjegyezte.
Három könyv, három eltérő képi gondolkodás
A trilógia nemcsak témájában, hanem vizuálisan is fejlődik. Szinvai Dániel arról beszélt, hogy a Villamos még gazdag, tablószerű, böngészhető képekből épült fel. Ott fontos volt, hogy sok kis történet rejtőzzön el az oldalakon, és a gyerekeket a részletek is bevonják.
A Busz viszont már más irányt vett. Kevesebb benne a naturalista ábrázolás, erősebb a redukció, bátrabbak a színek. Rózsaszín, méregzöld, kontrasztos felületek: olyan képi megoldások, amelyek nem a valóság egyszerű másolására törekednek, hanem arra, hogy az olvasó maga is többet tegyen bele a látvány értelmezésébe.
Ez fontos gondolat. Egy gyerekkönyv nemcsak információt közölhet, hanem azt is megmutathatja, hogy az illusztráció önálló látásmód. A buszos kötet ebből a szempontból kicsit felnőttesebb is: nemcsak a közlekedésről tanít, hanem képolvasásra is.
Gegek, kultúrtörténet, rejtett rétegek
A sorozat egyik legélvezetesebb vonása, hogy mindig túlmutat az első olvasáson. A Villamosban fiktív szereplők tűnnek fel, akik később újra megjelennek a könyvben. A Metró még tovább megy: városonként olyan figurákat és utalásokat rejt el, kaik vagy amik az adott helyhez kötődnek. Így kerülhet egy londoni jelenetbe Erzsébet királynő az Elizabeth line miatt, vagy a New York-i metróba a filmes világ.
A játékosság mögött azonban tudatos szerkesztés van. Szinvai szerint ezek a csemegék részben a szülőknek is szólnak, részben pedig azért fontosak, mert a közlekedés apropóján kulturális szeleteket is meg lehet mutatni. Vagyis a könyvek „mindenről is” akarnak mesélni egy kicsit.
A sorozat ettől válik családi olvasmánnyá. A kisebb gyerek a járművet nézi, a nagyobb a részleteket, a felnőtt pedig észrevesz egy filmes, művészeti vagy várostörténeti utalást. Ugyanaz a könyv így többféle tudásszinten is működik.
Behívó egy nagyobb világba
Kovács Tamás György a műsor végén arról beszélt, hogy számára az a jó olvasói út, ha valaki lapozgatás közben egyszer csak rájön: ebben a témában még rengeteg minden van. Vagyis a könyv nem lezár, hanem kinyit.
Ez talán a trilógia legfontosabb érdeme. Nem egyszerűen járműveket katalogizál, és nem is csak kedves gyerekkönyves díszletként használja a buszt, a metrót vagy a villamost. Azt mutatja meg, hogy a tömegközlekedés a közös életünk része: egyszerre mérnöki teljesítmény, városi infrastruktúra, vizuális kultúra és társadalmi döntés.
Ebben az értelemben a könyvek nem pusztán a közlekedésről szólnak, hanem arról is, hogy milyen városban akarunk élni, és mennyire tudjuk komolyan venni a mindennapi dolgainkat.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Kovács Tamás György: urbanista, a trilógia írója, aki a közlekedést elsősorban városi és társadalmi összefüggéseiben nézi.
- Szinvai Dániel: illusztrátor, a Villamos, a Metró és a Busz vizuális világának alkotója.
- Gyermekvasút: budapesti keskenynyomközű vasútvonal, ahol gyermekek közreműködésével zajlik a szolgálat egy része, felnőtt felügyelet mellett.
- Oshiya: Japánban használt elnevezés azokra a dolgozókra, akik csúcsidőben segítenek betolni az utasokat a zsúfolt vasúti vagy metrószerelvényekbe.
