Egy, a fiatalság kérdéseiről szóló monodráma, amit éppen az érintett korosztályhoz a legnehezebb eljuttatni, pedig nagyon is vevők rá.
Regényből monodráma, zenekarból DJ, drámából önismereti tükör – a radiocafén, a Tandemben műsorában Balázsy Panna vendégei Dékány Barnabás és Georgita Máté Dezső, a Jurányi Ház Legjobban a nőktől féltem előadásának alkotói voltak. A műsorban szó esett az előadás keletkezéstörténetéről, a független színház szerepéről és arról, hogy az analóg jelenlét hogyan válhat egy digitálisan túlterhelt generáció katarzisává.
Regényből monodráma
Az előadás alapja Horváth András Dezső azonos című regénye. Dékány Barnabás a könyvet úgy olvasta el, hogy tudta, a szerző személyes ihletésű művéről van szó. Rögtön érezte, hogy az anyag erősen színházi. Arra is hamar rájött, hogy a belső hangvételű elbeszélés monodrámát kíván: egyetlen emberre bízva a leghatásosabb.
Georgita Máté Dezső a Déli pályaudvaron szállt fel a vonatra, amikor Dékány felhívta. Útközben elkezdte olvasni a regényt, de nem ért a végéig – a Balatonnál bezárkózott a szobájába, és strandolás helyett befejezte. Mindketten arról számolnak be, hogy a könyv egy kimondatlan, de jól felismerhető érzést szólít meg: az ember húszas éveinek elején érzett lebegést, amelyre nincs pontos szó, mégis ismerős.
Miért lett a főhős DJ, ha a regénybeli karakter utálja a zenét?
A regénybeli főszereplő nem szereti az elektronikus zenét – a színpadi verzióban mégis egy DJ-felszerelés áll a középpontban. Az ötlet Georgita egyik korábbi rendezéséből indult ki, amelyben a színészek élőben alkottak elektronikus zenét. Dékány a Covid alatt maga is foglalkozott ezzel a műfajjal. Az eszközrendszer végül az előadásban jóval több lett puszta zenélésnél: a keverőpult a digitális világ metaforájaként is működik, egy védelmi rendszerként, amely mögé a szorongásait tuszkolja az ember. A zene az emlékezés eszköze is – ahogy a múltbeli pillanatokra ráúszik egy hang, úgy idézik fel a zenei részletek a főszereplő életének epizódjait.
A női nézőpont
A dramaturgiai munkát Deés Enikő végezte, akinek bevonása Orlai Tibor producer ötlete volt. A döntés mögött tudatos szemlélet állt: egy férfi írta, egy férfi játssza, egy férfi rendezte – a szövegadaptációhoz ezért egy nő, Deés Enikő nézőpontjára volt szükség. Ennek az egyensúlynak az alkotók szerint tetten érhetőek a következményei: az előadás nem kínálja föl az olcsóbb, sikamlós jelenetekben rejlő megoldásokat. Ugyanilyen fontos szempont volt, hogy a főszereplőt ne tegyék egyoldalúan áldozattá. Dékány Barnabás és Georgita Máté Dezső egyaránt hangsúlyozta: az előadásnak meg kell mutatnia, hogy ez a srác bizonyos helyzetekben határokat lép át, és amit tesz, az nem oké – még akkor sem, ha máshol sajnálatra méltó.
Szerepek és határok
A két alkotó hosszan elemezte, mit jelent egyszerre színésznek és rendezőnek lenni. Georgita szerint az egyik legnagyobb ajándék, amit színészként adhat: felrakja a kezét, elfogadja a rendező vízióját, és nem próbálja megrendezni a saját szerepét. Dékány a csoportvezetői tapasztalatából kiindulva fogalmazott: csak akkor lehet igazán jól dolgozni, ha a szerepek határai tiszták – ha mindenki tudja, hogy mi a dolga, és meddig terjed a másikéba való beleszólás joga.
Az együttműködésük mindkettőjük szerint fluid volt: amikor a zenei részekről volt szó, Dékány adott irányt; amikor a rendezés volt a téma, Georgita vette át a szót; a videó és a hanganyag kiválasztásánál egyenrangúakká váltak. A produkció harmadik meghatározó tagja Szirtes Lili Lujza rendezőasszisztens volt.
A fiatal nézők és a független színház
A két alkotó szerint az igény megvan, a hozzáférés viszont akadály. A Legjobban a nőktől féltem pont abba a korcsoportba talál bele, amelyről szól: tapasztalatuk szerint a húszas éveik elején járó fiatalok körében az előadás erős visszhangot kap. Dékány azt is megjegyezte: azt látja, hogy ez a generáció az analóg dolgok felé fordul – színházra, könyvre, valódi kapcsolatokra vágyik – épp a digitális zajból menekülve.
A másik kép azonban kevésbé derűs: a színházjegy megfizethetetlen lett. Dékány szerint a „színház mindenkié” elv ma már alig tartható – a kulturális hozzáférés szűkülése szerinte társadalmi szintű felelősség. Az előadást viszontagságosabb helyszínekre is elvitték, így egy bulinegyedi szórakozóhelyre, ahol az előadás után közönségtalálkozó, majd DJ-set következett.
A Jurányi Ház mint inkubátor és találkozási pont
A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház mindkét alkotó számára kiemelt jelentőségű helyszín. Georgita Máté Dezső szomszédként szinte az összes próbáját ott tartja, és Kulcsár Viktória alapítónak tulajdonítja a hely szellemét. Dékány Barnabás szerint a Jurányi egyfajta „forrás”: lehetővé teszi, hogy a független alkotás visszatérjen a lényegéhez, az emberi jelenléthez, kísérletezéshez, az intézményi struktúra kényszere nélküli kereséshez.
A független színházi lét nehézségeiről is nyíltan szóltak: kevés benne a pénz, sok az improvizáció és a körülményekhez való alkalmazkodás. Georgita azonban felszabadítónak is látja ezt a kényszerhelyzetet – a forráshiány sajátos kreativitást szül, és lehetővé teszi, hogy a rendező ne csak rendezzen, hanem az egész folyamatot kézben tartsa.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Dékány Barnabás: Színész és rendező, a Legjobban a nőktől féltem című monodráma előadója.
- Georgita Máté Dezső: Színész és rendező, a Legjobban a nőktől féltem rendezője.
- Horváth András Dezső: Kortárs magyar író, a Legjobban a nőktől féltem című regény szerzője.
- Deés Enikő: Dramaturg, a Legjobban a nőktől féltem szövegének színpadi adaptációját ő készítette.
- Orlai Tibor: Független színházi producer, az Orlai Produkciós Iroda alapítója és vezetője.
- Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház: Budapesti független színházi bázis, amelyet Kulcsár Viktória alapított.
- Monodráma: Egyszemélyes színházi előadás, amelyben egyetlen színész visz végig egy teljes dramaturgiai ívet.
