Michaletzky Luca pszichológus: miért nem működik a klímakatasztrofizmus, és hogyan találjuk meg helyünket az élet szövedékében?
Az ökológiai válság nem csupán környezeti probléma: mélyen összefügg azzal, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, egymáshoz és a körülöttünk élő világhoz. Michaletzky Luca ökopszichológiai szemléletű pszichológus, a Zöld lélekkel – Kapcsolódj az ökopszichológia segítségével című könyv szerzője a radiocafé Kávézó a világ végén című műsorában McMenemy Márkkal arról beszélgetett, miért nem a félelem és a bűntudat a fenntarthatóbb jövő útja, mit jelent a „cselekvő remény”, és hogyan találhatjuk meg a helyünket az élet szövedékében.
Mi az az ökopszichológia?
Az ökopszichológia a 20. század utolsó évtizedeiben született meg az Egyesült Államokban, amikor pszichológusok és ökológusok közösen kezdtek el azon gondolkodni, hogy az ember miért pusztítja a saját tágabb értelemben vett otthonát. A területhez az ökológia, a biológia, a filozófia, a mélyökológia, a humánökológia és a környezeti nevelés egyaránt hozzájárul.
Michaletzky Luca hangsúlyozta, hogy az ökopszichológia nem antropocentrikus – nem az embert helyezi a középpontba, hanem ökocentrikus szemlélettel az emberre mint az élővilág részére tekint. Ez megkülönbözteti a rokon tudományterülettől, a környezetpszichológiától, amely inkább az épített környezetre fókuszál, és erősebb emberközpontúságot képvisel. Michaletzky Luca pszichológusi alapdiplomáját a Károli Gáspár Református Egyetemen szerezte, az ökopszichológiai módszerspecifikus képzést az Ökopszichológiai Intézetnél végezte.
„Városi lány”
A pszichológus önmagát „városi lánynak” nevezi: Budapesten nőtt fel, vidéki nagymama, tyúkok és kertek nélkül. A természetkapcsolat számára a Balatonon, versenyszerű vitorlázás közben kezdett kialakulni. Ott tapasztalta meg először azt az állapotot, amelyet ma így ír le: nem küzdelem a természettel, hanem együttalkotás. A szél, a hullámok, az időjárás nem legyűrendő akadályok, hanem adottságok, amelyekhez igazodni kell.
Évekkel később, egy kisváros szélén, Németországban, vadvirágos rétek és erdők közelében újra rátalált erre az érzésre. Az anyaság és a jövő miatti aggodalom – „mi vár a gyerekeimre?” – adta meg a végső lökést az ökopszichológia irányába. Mára egy magyarországi faluban él a családjával, és ez az életmódbeli fordulat alapvetően átírta a gondolkodását.
Miért nem működik a katasztrofizmus?
A beszélgetés egyik leghangsúlyosabb gondolata az volt, hogy a félelemre és bűntudatra épített klímakommunikáció hosszú távon kontraproduktív. Ha valaki állandóan azzal szembesül, hogy minden elveszett, és hogy ő maga is felelős, az önvédelmi mechanizmusból egyszerűen bezárja ezt az ablakot.
Michaletzky Luca szerint a negatív érzelmek – köztük az ökoszorongás és az ökogyász – nem eltüntetendők, hanem jelzések: valami nincs rendben, és tenni kell valamit. A cél az, hogy ezeket az érzéseket ne nyomjuk el, hanem cselekvő reménnyé alakítsuk. Ez az „active hope” – Joanna Macy Work That Reconnects módszertanának egyik alapfogalma – azt jelenti: nem passzív optimizmus, hanem fókuszált, közösségi cselekvés a kívánt jövő felé.
Hány rabszolgáról tudnánk lemondani?
A könyvben Michaletzky Luca a rabszolga-együttható fogalmát idézi. Az alapgondolat: az emberiség korai szakaszában mindenki saját izomerejére támaszkodott, legfeljebb a tüzet használta külső energiaforrásként – rabszolga-együtthatója tehát egy volt. Aztán bejöttek az állatok, a szélmalmok, a fosszilis energiahordozók és az elektromosság. Ma egy átlag amerikai úgy él, mintha 93 rabszolga dolgozna neki.
A kérdés nem az, hogy le kell-e mondani mindenről, hanem hogy hány dologról tudnánk lemondani úgy, hogy mégis boldogan éljünk. A pszichológiai kutatások egyértelmű választ adnak: egy bizonyos anyagi biztonság felett az egészség és a megtartó emberi kapcsolatok járulnak hozzá legtöbbet az elégedett élethez, nem pedig az élmények vagy tárgyak korlátlan halmozása.
A természettel való kapcsolat nem nosztalgia
Michaletzky Luca fontos különbséget tesz: nem egy elveszett „aranykorba” szeretne visszatérni, és nem is azt állítja, hogy az emberek mindig harmóniában éltek a természettel. Az archeológiai és antropológiai kutatások inkább azt mutatják, hogy rengetegféle életmódban éltünk az írott történelem előtt – és sokszor olyan módokon is, amelyek nem pusztítottak, hanem gazdagítottak. Ilyen a Terra Preta (amazóniai fekete föld), amelynek létrejöttéhez emberi beavatkozás is hozzájárult; vagy az ukrán csernozjom, amely szintén emberi tevékenység nyomait viseli. A méltányos betakarítás, az őshonosnépek gazdálkodási logikája, a fokgazdálkodás – mind azt mutatják, hogy az embernek lehetett és lehet építő, katalizáló szerepe a tájban.
Hogyan lehet „legyökerezni” ott, ahol élünk?
A pszichológus bevezet egy fogalmat: a „legyökerezés a tájban”. Ez nem azt jelenti, hogy sosem kell elmenni otthonról, hanem hogy az ember ott, ahol él, ne csak aludni járjon haza, hanem valóban otthonosan érezze magát – az emberekkel, az élőlényekkel, az évszakok ritmusával együtt. Ez az otthonosság véd az ellen az elvágyódás ellen, amelynek során az ember mindig valahol máshol szeretne lenni – miközben a hétköznapok 99 százalékában mégiscsak ott él.
A David Abram által leírt „több mint emberi világ” fogalma ebben a keretben jelenik meg: a természet nem háttér és nem erőforrás, hanem az a tágabb közösség, amelynek az ember is tagja.
A Világeleje Közösség
Michaletzky Luca a Világeleje Közösség munkatársa, amelyet Takács-Sánta András humánökológus, az ELTE docense alapított. A közösség nem az ökológiai válság részleteit kutatja, hanem azt, hogyan épülhetnek azok a helyi közösségek, amelyek kicsiben elkezdik megépíteni azt a világot, amelyben élni szeretnének. A Kisközösségi Program 16 éve működik; a Világeleje Ünnep idén október 3-án kerül megrendezésre másodszor, backcasting módszerrel: a résztvevők 50 évvel előre utaznak, és onnan tekintenek vissza arra, hogyan jutottak el egy jobb jövőbe. Tavaly több mint 300 résztvevővel zajlott le az esemény. Emellett havonta tartanak Világeleje Klubokat Budapesten és Győrben.
A könyv és az ökoterápiás gyakorlatok
A Zöld lélekkel a Gingko Kiadó gondozásában jelent meg 2026 márciusában. Michaletzky Luca szerint a könyvet „mindenkinek” írta – de a belépési pont mindenkinek más lehet. Valakinek a kertészkedés, valakinek a sport, valakinek egy gyermekkori élmény. A könyv ökoterápiás gyakorlatokat is tartalmaz: erdei sétákon alkalmazható érzékszerv-nyitó feladatokat, városi természetfigyelési technikákat, és foglalkozik az ökogyász feldolgozásával is.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Michaletzky Luca: Ökopszichológiai szemléletű pszichológus, sportszakpszichológus, a Zöld lélekkel – Kapcsolódj az ökopszichológia segítségével (Gingko Kiadó, 2026) szerzője.
- McMenemy Márk: A radiocafé Kávézó a világ végén című műsorának műsorvezetője.
- Ökopszichológia: A pszichológia, az ökológia, a biológia és a filozófia találkozásán kialakult transzdiszciplináris tudományterület. Nem antropocentrikus, hanem ökocentrikus: az embert az élővilág részeként vizsgálja. Az 1980-as évek végén, San Francisco környékén jött létre, amikor pszichológusok és ökológusok közösen kezdtek foglalkozni az ökológiai válság lélektani gyökereivel.
- Cselekvő remény (Active Hope): Joanna Macy Work That Reconnects módszertanának egyik alapfogalma. Nem passzív optimizmust jelent, hanem az ökoszorongás és ökogyász cselekvéssé alakítását: a kívánt jövő megalkotásába vetett aktív hitet és közösségi tevékenységet.
- Takács-Sánta András: Humánökológus, az ELTE docense, a Világeleje című könyv szerzője, a Kisközösségi Program és a Világeleje Közösség alapítója.
- David Abram: Amerikai ökofilozófus és fenomenológus, a The Spell of the Sensuous (Érzékek varázsa) szerzője. Az írás és az ábécé megjelenését a természetkapcsolat elveszítésének egyik fordulópontjaként értelmezi; a „több mint emberi világ” fogalmának megalkotója.
- Joanna Macy: Amerikai buddhista tanár, ökológiai aktivista és a Work That Reconnects (Az újrakapcsolódás munkája) módszertan megalkotója. A Council of All Beings (Minden Lény Tanácsa) nevű szerepjáték-szerű ökoterápiás gyakorlat is az ő módszertanához kapcsolódik.
- Rabszolga-együttható: Gelencsér András humánökológus fogalma, amely azt fejezi ki, hány embernyi izomerő-ekvivalenst „dolgoztat” valaki maga helyett energiahordozók és technológia révén. Az ősember együtthatója egy volt; egy mai átlag amerikaié megközelítőleg 93.
- Terra Preta: Amazóniai fekete föld, amelynek kialakulásához emberi beavatkozás – szerves anyagok, hamu talajba dolgozása – is hozzájárult. A kutatások szerint évezredeken át tudatosan gazdagított termékeny talaj, amely az emberi jelenlét ökológiailag gyarapító hatásának egyik legismertebb bizonyítéka.
- Ökoszorongás / ökogyász: Az ökológiai válság és a természeti pusztulás által kiváltott szorongás, illetve gyász. Az ökogyász megélhető például egy kivágott fa, egy elpusztult élőhely vagy egy kihaló faj kapcsán. Az ökopszichológia ezeket természetes érzelmi válaszként kezeli.
