Kecskés Karina tudatosan választ könyvet, az olvasás számára nem csupán kikapcsolódás vagy irodalomszeretet, hanem alkotói módszer is.
Vannak emberek, akik nem egyszerűen szeretnek olvasni, hanem könyvekben gondolkodnak. Kecskés Karina színésznő, meseterapeuta és mesemondó ilyen alkotó: számára szinte minden munkának könyv az alapja, a gyerekelőadástól az érzékenyítő programokig. Oláh Andrea a radiocafén, az Életre szóló könyvekben beszélgetett vele nem csak kedvenc olvasmányairól, hanem arról is, hogyan lehet egy történetből belső iránytű, a művészetből pedig valódi segítség a hétköznapokban.
A könyv a kiindulópont
Kecskés Karina úgy fogalmazott: minden munkájának könyv az alapja. Ez nem puszta irodalmi ízlés kérdése, hanem alkotói módszer. Ilyen például a Lélekmadár című előadásuk is, amely Michal Sznunit történetéből indul ki, és amelyet gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt játszanak, iskolákban, óvodapedagógusoknak, sőt hátrányos helyzetű településeken is.
A történet lényege egyszerű, mégis erős: minden ember szívében ott él egy lélekmadár, ami lelkünk érzésekkel teli fiókjait nyitja és csukja. Van, hogy tudatosan nyitjuk ki ezeket a fiókokat, máskor viszont váratlanul tör ránk a harag, a féltékenység vagy a düh. A könyvre épülő előadás ezért nemcsak esztétikai élmény, hanem érzékenyítő munka is: segít nevet adni annak, ami bennünk történik.
Ez a gondolat különösen aktuális egy olyan korban, amikor sok szó esik mentális jóllétről, de jóval kevesebb a valóban használható, közérthető kapaszkodó. A színésznő szerint a művészet egyik fontos feladata éppen az, hogy szembesítsen a láthatatlan dolgokkal: érzésekkel, érzetekkel, belső mozgásokkal.
A mese nem csak a gyerekeké
A beszélgetés egyik legerősebb kijelentése az volt, hogy a mese nem korosztályhoz kötött műfaj. Kecskés Karina évek óta nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek és családoknak is mesél, mert a mesei szimbólumok szerinte a tudattalanig nyúlnak vissza. Egy-egy archaikus kép nem csupán szép díszlet, hanem érzésekkel telített forma, amely valami nagyon mély, közös emberi tapasztalatot szólít meg.
Ebből a szemléletből érthető az is, miért épít irodalmi és szimbolikus ívre egy tervezett adriai vitorlásprogramot. Az út során olyan művek és szerzők kapcsolódnak majd össze, mint az Odüsszeia, a Jónás könyve, Shakespeare vagy Márai Sándor, miközben a tenger maga is szimbólummá válik: a kezdeté és a végé, a mélységé és a változásé.
Ez a gondolkodás túlmutat az irodalomkedvelésen. Arról szól, hogy a történetek segítségével rendezzük a saját életünket. Hogy egy napunkra, egy családtörténetre vagy egy veszteségre is rá tudjunk nézni úgy, mint valamilyen jelentést hordozó történetre.
Világok közötti átjáró
Kecskés Karina arról is beszélt, hogy gyerekként és kamaszként sokszor jóval korábban olvasott „nagy” műveket annál, mint amit életkora indokolt volna. Hallgatta Latinovits Zoltánt bakeliten, Váci Mihályt szavalt, József Attila volt a kedvenc költője, és irodalomórán Kafkát olvasott a pad alatt.
Ezek a részletek nem egyszerűen egy korán érő olvasó portréját adják. Inkább azt mutatják meg, hogy már fiatalon az érdekelte: mi van az emberben. Honnan jönnek az érzések, merre visznek, hogyan lehet átlépni a hétköznapi valóságból egy másik, de ugyanúgy erős világba. Saját megfogalmazása szerint mindig szeretett „átlépni”, és részben ezért lett színész is: egyetlen élet kevésnek tűnt neki.
Ez az élmény sok olvasó számára ismerős lehet. Nem azért fontos egy könyv, mert kikapcsol, hanem mert segít más szemszögből ránézni ugyanarra az életre. Nem elvisz a valóságtól, hanem visszahozz bele.
Tudatos választás
A beszélgetésből világosan kiderült, hogy Karina ma már tudatosan választ olvasmányt. Kevés az ideje, ezért amikor könyvhöz nyúl, azt is figyeli, hogy az adott életszakaszban mire van szüksége: bátorításra, iránymutatásra, esetleg kapaszkodóra.
Ezért fontosak számára azok a művek, amelyek nemcsak tükröt tartanak, hanem valamilyen módon tovább is segítenek. Ilyennek tartja például Michael Ende műveit, köztük a Végtelen történetet és a Momót, de szóba került A kis herceg, Erin Morgenstern Éjszakai cirkusza és Csillagtalan tengere, valamint Jón Kalman Stefánsson regényei is.
Utóbbi szerzőben azt szereti, hogy a mély filozófiát költőiséggel ötvözi, miközben fájdalmas emberi sorsokat mutat be. Ezek a történetek ugyan Izland távoli közegében játszódnak, mégsem maradnak idegenek: közel hozzák az emberi esendőséget, az élet és a halál állandó közelségét, és ettől a szépség apró pillanatai is erősebben ragyognak fel.
A gyakorlati tanulság talán ez: nem minden olvasmánytól kell ugyanazt várni. Van könyv, amely szórakoztat, és van, amelyik egy nehéz időszakban valóban segít eligazodni. A kettő nem zárja ki egymást, de nem is ugyanaz.
Kimondani a tabukat
Kecskés Karina jelenlegi munkái szorosan kapcsolódnak ehhez a könyvekből táplálkozó világlátáshoz. A Lélekmadár mellett említette a Fényből szőtt mesék című produkciót, amelyben Fehérvári Lillával dolgozik együtt, és amelyben a népmeséket zene szövi át. Ugyancsak fontos számára a Falaink című, Légrádi Gergely regényére épülő autizmus-érzékenyítő előadás.
Ezekben a projektekben közös, hogy nem pusztán előadások, hanem párbeszédre hívó alkalmak. Olyan témákhoz nyúlnak, amelyekről sokszor nehéz beszélni: belső érzésekről, másságról, magányról, félelemről. Karina szerint az egyik legnagyobb frusztrációt az okozza, amikor valaki azt hiszi, hogy a vele történő nehézség teljesen egyedi és szégyellnivaló. Az ilyen alkotások éppen ezt oldhatják: megmutatják, hogy nincs olyan élethelyzet, amelyben teljesen egyedül lennénk.
Ebben a megközelítésben a művészet társadalmi szerepe is világosabbá válik. Nem megmondani akar, hanem kapcsolódást teremteni. Nem helyettünk oldja meg az életet, de segít nevén nevezni azt, ami történik velünk.
A csoda hétköznapi dolog
A beszélgetés visszatérő szava a varázslat volt, de nem a látványos, mesebeli értelemben. Kecskés Karina inkább úgy beszélt róla, mint az élet alapélményéről. Családfa-rajzolás közben például azt élte meg, mennyi véletlen, küzdelem és emberi sors kellett ahhoz, hogy ő és a gyerekei egyáltalán itt lehessenek. Máskor egy elültetett borsószem növekedésében látja ugyanezt a csodát.
Ez a látásmód nem naiv derűlátás, inkább annak felismerése, hogy a mindennapi életben is vannak olyan egyszerű tapasztalatok, amelyekhez érdemes visszakapcsolódni. Ugyanez jelenik meg abban is, ahogy a mezítlábas járásról beszél a Farkasokkal futó asszonyok című könyv kapcsán: testileg érzékelt, közvetlen kapcsolatként a világgal.
Talán ezért hangsúlyozza ennyire a belső hang és a figyelem szerepét is. Szerinte az ember fejében cikázó gondolatok között valahogy szét kell tudni válogatni, minek ad táplálékot: annak, ami felemel, vagy annak, ami lehúz. Ez nem kész recept, inkább folyamatos gyakorlat.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Kecskés Karina: színésznő, meseterapeuta és mesemondó.
- Lélekmadár: Michal Sznunit történetére épülő előadás, amely az érzések felismerését és megértését segíti gyerekeknek és felnőtteknek.
- Erin Morgenstern: az Éjszakai cirkusz és a Csillagtalan tenger szerzője.
- Jón Kalman Stefánsson: izlandi író. Műveiben a költőiség, a filozófiai mélység és a nehéz emberi sorsok találkoznak.
