Kisvárdai kezdetek, egy majdnem szétesett évfolyam büfében letett vizsgával, és a belső szabadság felfedezése a megfelelési kényszer helyett.
A radiocafé Megmondtuk előre című műsorában Nagy Sándor színművész nem egyszerűen szerepekről beszélt, hanem arról a hosszú útról is, amely egy kisvárdai indulástól a Madách Színházban töltött évein át a sorozatsikerekig vezetett. A beszélgetésből kirajzolódott egy pályaív, amelyben a tehetség mellett legalább ilyen fontos volt a kitartás, a szakmai alázat és az a lassan megszerzett belső szabadság, amely nélkül a színészi önbizalom könnyen csak megfelelési kényszerré válik.
Nem egyenes út vezetett a színpadra
Nagy Sándor története azért érdekes, mert nem a klasszikus, sima ívű sikersztori. Már a főiskolai-éveket megelőzően bekerült a színházi világba: Kisvárdán amatőr és félprofi közegben játszott, majd a Nyomorultak egyik korábbi Madách-beli változatában is dolgozott, még azelőtt, hogy felvették volna a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.
Mint sok más, később sikeres színésznek, a felvételi neki sem sikerült elsőre. Elmondta, hogy csak harmadjára jutott be, és közben volt egy év, amikor inkább hátralépett, mert úgy érezte, túl keveset tud. Ritka az ilyen nyílt önértékelés, ami nem a magabiztosság hiányáról, sokkal inkább az önismeretről szól.
Egy osztály, amelyet a hiány kovácsolt össze
2001-ben Kerényi Imre osztályába került, egy zenés színészosztályba, amely azonban — Nagy Sándor szerint — erős prózai érzékenységgel is működött. Az osztálynévsorban olyan alkotók szerepeltek, mint Tompos Kátya, Peller Anna, Szőcs Artur vagy Szemenyei János.
A történet fordulata az volt, hogy Kerényi a második év környékén gyakorlatilag eltűnt az osztály életéből. Nagy Sándor ezt nem indulatosan, inkább keserű humorral idézte fel, de a helyzet súlya így is világos: egy színészosztály hirtelen ott maradt biztos vezetés nélkül. Innen vált igazán izgalmassá a történet. A hallgatók nem szétestek, hanem megszervezték magukat, rendezőket kerestek, és végül — szó szerint — egy büfében tartottak vizsgát.
Ez a rész nemcsak anekdotaként erős. Jól mutatja, milyen törékeny tud lenni a művészképzés intézményi oldala, és mennyire sok múlik az egyéni kezdeményezésen. Nagy Sándor szerint ez a kényszerhelyzet végül még jobban összekovácsolta őket. Később már az Ódry Színpadon is dolgozhattak, Tasnádi István pedig kifejezetten nekik írt zenés darabot Démonológia címmel.
Természetesen a FreeSZFE körüli viták is szóba kerültek. A színész világossá tette, hogy nem értett egyet az egyetem „szétbarmolásával”, ugyanakkor azt sem akarta elhallgatni, hogy a saját főiskolai éveiben is tapasztalt intézményi magára hagyatottságot.
Elég lett a bizonyításból
A diploma megszerzése után Nagy Sándor hosszú időre a Madáchhoz kötődött. Tizenöt évet töltött ott, zenés darabok sorában lépett fel, és a castingok világa számára mindennapos rutinná vált. Ez önmagában is sokat mond a musicalszínház működéséről: a jogtulajdonosok, a szereposztási elvek és a piaci logika együtt alakítják, ki mikor, milyen szerepben maradhat látható.
A beszélgetésben különösen erős volt az a pont, amikor arról mesél, hogy a Nyomorultak későbbi felújításánál újabb castingra hívták volna ugyanarra a szerepre, amelyet nem sokkal korábban már eljátszott. Ekkor inkább nemet mondott. Nem sértődötten, hanem józanul: egy ponton túl nem akarta újra bizonygatni, hogy képes valamire, amit már bizonyított.
A vendéglátós iskola
Aki csak a színházból vagy A mi kis falunk című sorozatból ismeri Nagy Sándort, annak különösen érdekes lehet a „másik” életéről is hallani: kilenc évig vendéglátózott, lagzikban zenélt, szintetizátorral járta Szabolcsot. Már 13 évesen esküvőkön játszott, gyakran este hattól reggel hatig.
Ezek a történetek első hallásra humorosak — feldőlő szintetizátor, tömegben eltűnő menyasszony, túlbuzgó örömnagypapa —, valójában azonban egy kemény gyakorlóterepet írnak le. Ott nincs finom művészi elefántcsonttorony: bármit el kell játszani, rögtönözni kell, tartani a tempót, kezelni a közönséget és a váratlan helyzeteket.
Ez a fajta rutin a színpadon is aranyat ér. Nemcsak technikai biztonságot ad, hanem emberismeretet is. Nagy Sándor maga is erről beszélt: figurákat, beszédmódokat, reakciókat látott, vagyis valóságos karakterbankot gyűjtött össze még jóval azelőtt, hogy ismert színész lett volna.
Nincs többé kényszer
A beszélgetés második felében a Mi kis falunk is szóba került, amelyben Nagy Sándor az egyik legkedveltebb karaktert alakítja. Kiderült, hogy eredetileg más szerepben is felmerült a neve, végül azonban a sorozat így találta meg igazán. A műsorvezetők és Kapitány Iván elmondása alapján a karakterhez még a régi vendéglátós tapasztalat is hozzáadódott.
Ami ennél is érdekesebb: a színész is arról beszélt, hogy ma már jóval kevésbé akar megfelelni, mint régen. Falusi gyerekként, konfliktuskerülő alkatként sokáig azt a mintát hozta magával, hogy csendben kell maradni, örülni kell a munkának, nem szabad túl hangosnak lenni. Szerinte nagyjából 40 éves korára jutott el oda, hogy ez a megfelelési kényszer fellazult benne.
Ebben a felismerésben sokan magukra ismerhetnek, nem csak színészek. A pályakezdés és a középkorú szakmai lét egyik nagy kérdése ugyanis ugyanaz: hol van a határ az alázat és az önfeladás között? Nagy Sándor válasza nem elméleti, hanem megélt: kell egy egészséges félelem és kell egó is, de egy idő után nem érdemes minden szobában a legviccesebbnek, a legügyesebbnek vagy a legalkalmasabbnak tűnni.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Nagy Sándor: Színművész, a Madách Színház korábbi tagja, A mi kis falunk sorozat egyik közkedvelt szereplője.
- Kerényi Imre: Rendező, színházi szakember, aki 2001-ben felvette Nagy Sándor évfolyamát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
- Tasnádi István: Drámaíró, aki a Kerényi Imre eltávozása után magára maradt évfolyamnak írt zenés darabot, Démonológia címmel, amelyet az Ódry Színpadon mutattak be.
- FreeSZFE: A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2020-as átalakítása körüli mozgalom és tiltakozássorozat neve, amely az egyetem autonómiájának és oktatási rendszerének megváltoztatása ellen szerveződött.
- A mi kis falunk: Népszerű magyar televíziós vígjátéksorozat, amelyben Nagy Sándor az egyik visszatérő, közkedvelt karaktert alakítja.
