Az Utazás a kegyetlenbe című könyve kapcsán Szűcs Krisztián arról beszélt: dal, emlék és korszak hogyan áll össze személyes történetté.
A radiocafé Kettes számrendszer című műsorában Szűcs Krisztiánról egyszerre derült ki, hogy szívesen szétpoénkodik egy beszélgetést, és hogy nagyon pontosan gondolkodik arról, miből lesz dal, könyv vagy akár zenetörténeti állítás. Az apropó az első kötete, az Utazás a kegyetlenbe volt, de a beszélgetés jóval többet adott egy könyvajánlónál: képet arról, hogyan lesz a személyes emlékezetből kulturális lenyomat.
Nem dalszótár, hanem belső térkép
Szűcs Krisztián könyvét a műsorvezetők, Behumi Dóri és Veress Dóra nem egyszerű zenészmemoárként írták le, hanem olyan olvasmányként, amelyen keresztül a 90-es és 2000-es évek Magyarországa is megmutatkozik. A szerző maga is hasonlóan fogalmazott: a kötet eredetileg konkrét daltörténetekből indult, vagyis abból, hogy egy-egy szöveg vagy dal milyen élményekből született meg.
Csakhogy hamar kiderült számára, hogy nem minden dal mögött áll látványos anekdota. Van, ami egy meghatározó mondatból indul, más valami nehezen megfogható hangulatból, érzetből, gyerekkori élményből vagy később értelmet nyerő emléktöredékből. Ezért a könyv végül nem pusztán keletkezéstörténetek gyűjteménye lett, hanem – az ő szavával – afféle „inspirációtörténet”.
Ez fontos különbség. A zenéről szóló könyvek gyakran a kulisszatitkokkal akarják megvenni az olvasót, itt viszont a dal – mint végeredmény – mellett az is érdekes, mi hajtja az embert egyáltalán az alkotás felé. Ettől a kötet egyszerre személyes és tágabb érvényű: nem csak rajongóknak mondhat valamit, hanem azoknak is, akiket az érdekel, hogyan dolgozik az emlékezet.
Egy sláger születése néha egy félmondattal kezdődik
A beszélgetés egyik legemlékezetesebb része a „Dél-Amerika” története volt. Szűcs Krisztián felidézte, hogy a Belgrád rakparton, egy mára átalakított kapualjban egy ittas idősebb férfi megjegyezte neki a barátnőjére: „fiam, maga kifogta Amerikát”. Ebből a mondatból lett később a dal egyik ismert fordulata – nála már „Dél-Amerika” formában.
A történet lényege azonban nem pusztán a poénos eredetmonda. Inkább az, hogy egy dal sokszor nem lineárisan keletkezik. Egy kamaszkori zenei ötlet előkerülhet évekkel később egy kazettáról, egy mondat jelentése idővel módosulhat, egy mellékesnek tűnő utcai jelenet pedig összeolvadhat más emlékekkel. A dal így nem dokumentum, hanem montázs.
Ez az alkotásmód sokat elárul arról is, miért lehet érdekes egy ilyen könyv. Nem azért, mert minden történet nagy leleplezés, hanem mert látszik benne: a popzene mögött sem csak ihletett pillanatok állnak, hanem hosszú lappangások, félbehagyott ötletek, újraértett élmények.
Még mindig Beatles
A műsor másik hangsúlyos témája a Beatles volt, amelyről Szűcs Krisztián szenvedélyesen beszélt. Egyik legerősebb mondata szerint az egész Beatles-ügy „egy alattomos Stockholm-szindróma”: akár szereti valaki, akár gyűlöli, akár tud róla, akár nem, foglya marad.
A provokatív megfogalmazás mögött valójában kulturális állítás áll. Szerinte a Beatles nem egyszerűen kiemelkedő zenekar volt, hanem olyan origó, amely nélkül a későbbi könnyűzene nagy része máshogy alakult volna. Nem csak dalokat írtak, hanem kitágították a műfaj határait. A rock and roll egyszerű nyelvéből olyan világot nyitottak, amelybe új harmóniák, szerkezetek, zenei hagyományok fértek bele.
Külön hangsúlyozta azt is, hogy a ma magától értetődőnek tűnő szerzői zenekari modell sem volt mindig alaphelyzet. A könnyűzenében korábban jellemzőbb volt, hogy dalszerzők gyártották a slágereket, amelyeket mások adtak elő. A Beatles ezzel szemben saját dalokat író és előadó zenekarként vált mintává. Ez ma már annyira természetesnek látszik, hogy könnyű elfelejteni, mekkora fordulatot jelentett.
Heaven Street Seven: siker, határ, újrajátszás
A beszélgetés természetesen nem kerülhette meg a Heaven Street Seven történetét sem. Szóba került a zenekar idei, néhány koncert erejéig tartó visszatérése, de Szűcs Krisztián meglehetősen egyértelműen fogalmazott: ezek a fellépések nem egy újrainduló történet előjelei, inkább jó helyen lévő, örömteli alkalmak.
Érdekes volt, ahogyan a csúcspont kérdéséről beszélt. Nem listás vagy piaci mutatókat emelt ki, hanem egy korszakérzetet: szerinte a zenekar számára 2006, a Tudom, hogy szeretsz titokban időszaka jelenthetett ilyesmit. Ez nemcsak szakmai és közönségsiker volt, hanem egy olyan pont, amikor az alkotói lendület, a közös energia és a körülmények is összeálltak.
Előkerült a cannes-i MIDEM-fesztivál és az European Border Breakers Awards is, ahol a zenekar komoly nemzetközi elismerést kapott. Szűcs Krisztián ebből nem diadalmesét kerekített, inkább arról beszélt, mennyit számít a háttér, a hozzáállás és az a közeg, amely képes egy ilyen eredményt továbbvinni. A külföldi áttörés nem pusztán tehetség kérdése – erre a beszélgetés egyik fontos, ma is érvényes tanulságaként érdemes figyelni.
Tanítás, motiváció, megszerettetés
A műsor egyik legemberibb szála a tanításról szólt. Szűcs Krisztián Esztergomban végzett tanítóképzőn, tanított is, de az iskolai pályát végül elengedte. Mégis izgalmas volt hallani, hogyan gondolkodik oktatásról, zenéről, motivációról.
A lényeg nála egyszerű: ha a gyerek első pillanatban meggyűlöli, amit tanulnia kell, abból nehezen lesz valódi tudás. Ezért beszélt arról is, hogy angolórán popdalokkal próbálta közelebb vinni a nyelvet a diákokhoz. Nem azért, mert a tananyag helyett szórakoztatni akart, hanem mert a figyelem és az érdeklődés nélkül az oktatás könnyen puszta kínlódássá válik.
Ez a gondolat túlmutat a zenén. A beszélgetésből az derült ki, hogy az alkotásban, a tanulásban és a gyereknevelésben is ugyanaz az alapelv működik: az érdeklődés nem zavaró mellékkörülmény, hanem maga a belépési pont.
Az ego és a fáradékonyság
A szóba került újabb dal, az „Egónia” mögött is egy abszurd, mégis beszédes emlék áll: a katonai sorozáson alá kellett írnia, hogy „felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy fáradékony vagyok”. Az élményből később dal lett, de a fogalom nála már jóval többet jelentett.
Az „egónia” az ego és az agónia összecsúszása: annak az állapotnak a neve, amikor az ember túl sok energiát emészt fel önmagán, a saját fontosságán, sérelmein, helyzetén rágódva. Szűcs Krisztián ezt nem bölcselkedő pózként hozta elő, inkább önironikusan, de világosan: a saját magába záródó ember szükségképpen kimerül.
Talán ez köti össze legjobban a könyvet, a dalszerzést és a beszélgetés hangulatát is. A személyesség itt nem öncélú kitárulkozás, hanem eszköz arra, hogy az egyéni történetekből valami közösebb is látszódjon. Ezért lehet az Utazás a kegyetlenbe több egy zenész első könyvénél: korrajz, önvizsgálat és popkulturális emlékezet egyszerre.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Heaven Street Seven: 1995-ben alakult magyar alternatív rockzenekar, amelynek Szűcs Krisztián alapító tagja és meghatározó dalszerzője. A 2000-es évek egyik fontos hazai gitárzenekaraként tartják számon.
- European Border Breakers Awards: európai zenei díj, amely azokat az előadókat ismerte el, akik saját országukon kívül is számottevő közönséget értek el Európában.
- MIDEM: nemzetközi zeneipari vásár és szakmai esemény, amelyet hosszú időn át Cannes-ban rendeztek meg. A könnyűzenei piac egyik fontos találkozóhelye volt.
- Cser Kiadó: könyvkiadó. Szűcs Krisztián első könyve, az Utazás a kegyetlenbe a Cser Kiadó gondozásában jelent meg.
