A mesterséges intelligencia problémaköre a gépek mellett rólunk is szól: mit őrzünk meg emberi képességeinkből a hatékonyság korában?
Disztópia vagy utópia felé tartunk, amikor egyre több döntést, feladatot és beszélgetést bízunk gépekre? Erről beszélgetett Dojcsák Dániel a radiocafé Epic stories című műsorában Rab Árpáddal, aki szerint a mesterséges intelligencia (AI) nem egyszerűen új eszköz, hanem tükör is, amely megmutatja, mit gondolunk magunkról, a kapcsolatainkról és arról, mit vagyunk hajlandóak feladni a gyorsaságért.
A gondolkodó gép nem új álom
Rab Árpád szociológus, jövőkutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem UNESCO Tanszékének vezető kutatója a beszélgetésben arról is beszélt, hogy a technológia és az ember viszonya régóta foglalkoztatja. Néprajzi és antropológiai háttérrel érkezett a digitális kultúra világába, de már egyetemistaként érdekelte, mit kezd az ember a számítógéppel, és mit kezd a számítógép az emberrel.
Szerinte a gondolkodó gép megalkotásának vágya ősi kulturális minta. Elég a Gólem alakjára gondolni, vagy a robotokról szóló történetek hosszú sorára: az ember régóta szeretne olyan teremtményt létrehozni, amely valamiképp hasonlít rá. A mai mesterséges intelligencia és a humanoid robotok ezért nem csupán technológiai áttörések, hanem kulturális események is. A kérdésük nem csak az, mire képes a gép, hanem az is, mit tekintünk emberinek.
Három kérdés, amit nem lehet megspórolni
Rab Árpád a beszélgetésben három olyan szempontot emelt ki, amelyek segíthetnek józanabbul nézni az AI terjedését.
Az első az időtáv. Valami lehet ma látványosan hatékony, miközben hosszabb távon veszteséget termel. Egy eszköz felgyorsíthatja a munkát, de közben lassan kiüresítheti azt a képességet, amelyre eredetileg épült.
A második a hálózati, közösségi nézőpont. Az élet ritkán egy az egy elleni feladvány. Amit egy ember szintjén észszerű döntésnek látunk, az nagyobb rendszerben egészen más következményekkel járhat. Kényelmes lehet például egyéni szinten gépekre bízni egyre több feladatot, de társadalmi léptékben már felmerül, mit tesz ez a kapcsolatokkal, a munkával vagy akár az energiafelhasználással.
A harmadik kérdés az egyéni képességvesztésé. Ha valaki AI segítségével gyorsabban ír, szerkeszt vagy elemez, előbb-utóbb fel kell tennie a kérdést: csak hatékonyabb lettem, vagy közben lassan elveszítek valamit abból, amit korábban én tudtam megcsinálni? Rab szerint nem a gépekkel kell versenyezni hatékonyságban, hanem előbb azt kell tisztázni, mit nyerünk és mit veszítünk.
A fő kérdés a saját jövőképünk
A beszélgetésben megállapították, hogy önmagában nincs baj az AI használatával. A gond ott kezdődik, ha nincs saját elképzelésünk arról, milyen jövőt szeretnénk, és a technológiát csak rövid távú reakcióként engedjük be az életünkbe.
Ha van narratívánk arról, hová tartunk egyénként, szervezetként vagy közösségként, akkor a mesterséges intelligencia valóban eszköz lehet. Ha nincs, akkor a döntéseinket könnyen a pillanatnyi gyorsaság, az olcsóság vagy az azonnali kényelem fogja vezérelni. Ez pedig különösen ismerős logika egy olyan korban, ahol a válaszoknak szinte rögtön meg kell érkezniük.
Robot az iskolában, gép a magányban
Rab Árpád jelenleg humanoid robotokhoz kapcsolódó fejlesztéseken is dolgozik, ezért a műsorban szóba került, mit jelenthet, ha a gépek egyre több emberi helyzetben jelennek meg. A válasza nem technofób, de nem is naiv.
Azt mondja, sok helyzetben szükség lehet technológiai segítségre. Ha kevés a tanár, ha túlterheltek bizonyos hivatások, ha kapacitáshiány van, akkor a gép valódi támogatást adhat. De ettől még az iskola nem csupán tudásátadás. Nevelés, példamutatás és önismereti tér is, ahol a gyerek nemcsak információt kap, hanem kapcsolatban tanulja meg önmagát és a másikat.
Ugyanez a logika jelenik meg a magány kérdésében is. Sok embernek vonzó lehet egy jól kommunikáló gép, különösen akkor, ha kevés az emberi kapcsolata. Rab jövőképe mégsem az, hogy a technológia kiváltsa a beszélgetőtársat, hanem az, hogy visszavezessen egymáshoz. A saját fejlesztésükről is azt mondja: a cél nem a felhasználó géphez kötése, hanem az emberi kapcsolódás segítése.
A fenntarthatóság társadalmi kérdés is
A műsorban felvetődött az is, milyen erőforrásigénye lehet annak, ha az emberek tömegesen AI-rendszerekkel beszélgetnek, tanulnak vagy azoktól kérnek segítséget. A leiratban elhangzik egy becslésszerű utalás arra, hogy egy ilyen működés jóval több energiát igényelhet, mint az emberek közötti közvetlen kommunikáció.
A lényeg azonban nem egyetlen szám, hanem a gondolkodás iránya. Ha a technológiai kényelmet mindig minden más elé soroljuk, könnyen olyan rendszert építünk, amely egyszerre mélyíti a magányt és növeli a pazarlást. A fenntarthatóság így nem csupán környezetvédelmi ügy, hanem társadalmi kérdés is: hogyan maradunk kapcsolatban egymással, miközben egyre több digitális közvetítő vesz körül bennünket.
A közösségi média leckéje
Rab szót ejtett a közösségi médiáról is. Szerinte nem az a fő probléma, hogy befolyásol minket, hiszen minden média hat az emberre. A valódi gond az, ha nem látjuk, hogyan történik ez a befolyásolás, és mi marad rejtve előttünk.
A megoldást ezért nem pusztán büntetésekben vagy tiltásokban látja, még ha a platformok körüli európai viták ezt időről időre elő is hozzák. Fontosabbnak tartja, hogy az emberek közösségekben tanulják meg értelmezni a médiakörnyezetet. Mert aki teljesen egyedül marad, rossz érzelmi állapotban, azt sokkal könnyebb terelni, mint azt, aki visszajelzéseket kap másoktól.
Az élet nem mindig lehet maximálisan hatékony
A beszélgetés talán legemberibb állítása az, hogy az élet eleve nem a maximális hatékonyságra van berendezve. Egy gyerekkel töltött idő, egy nehéz beszélgetés, a figyelem, a gondoskodás vagy akár egy közösség fenntartása mind lassú, sokszor fárasztó és látszólag „nem optimális” tevékenység. Mégis ezek adják az emberi élet velejét.
Ebben az értelemben a mesterséges intelligencia valóban tükör. Nem azt mondja meg, emberek maradunk-e, hanem visszakérdez: mit tartunk elég fontosnak ahhoz, hogy ne szervezzük ki teljesen a gépeknek?
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Rab Árpád: szociológus és jövőkutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem UNESCO Tanszékének vezető kutatója.
- NKE UNESCO Tanszék: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik tudományos műhelye.
- Gólem: a zsidó hagyományból ismert mesterséges teremtmény, amely a modern technológiai képzelet egyik korai előképeként is gyakran előkerül.
- Humanoid robot: emberi alakra vagy emberi működésre emlékeztető robot.
- Közösségi média: olyan digitális platformok összefoglaló neve, ahol a felhasználók tartalmat fogyasztanak, megosztanak és egymásra reagálnak.
