Ráckevei Anna pályája kitűnően példázza, hogy hogyan lehet sikeres a színjátszás, a társulatvezetés és a családi kapcsolat ugyanazon a színpadon.
Húsz éve tagja a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulatának, öt évig igazgatóként is vezette az intézményt, ma pedig a lányával is közös jelenetekben áll színpadra. Ráckevei Anna a radiocafé Pontjókor! című műsorában nemcsak a saját pályájáról beszélt Fehér Mariannak, hanem arról is, miért közösségi műfaj a színház, hogyan lehet különválasztani a pozíciót és a személyiséget, és miként alakulhat át egy anya-lánya viszony valódi kollégasággá.
Egy pálya, amelyet mások figyelme is formált
Ráckevei Anna történetében feltűnő, milyen korán eldőlt, hogy a színpadhoz lesz köze. Elmondta, hogy csodálatos gyerekkora volt, és már óvodásként akadt valaki, aki észrevette benne a szereplés örömét. Az óvónénije, aki egy ideig a családjuknál lakott albérletben, nemcsak hozta-vitte őt, hanem feladatokat is adott neki, és ezzel erősítette azt, amit a gyerek már ösztönösen élvezett.
Ez a figyelem később sem tűnt el. Az iskolában egy magyartanár, Őrsi Tóth László segített neki formálni az irodalmi ízlését, verseket választani és készülni. A beszélgetésből kiderült, hogy a színészi pálya nem egyszerűen egy hirtelen ötlet volt az életében, hanem sok kis megerősítésből felépülő, hosszú belső bizonyosság.
Pedig az út nem volt akadálytalan. A főiskolára csak negyedszer vették fel, az addigi három évét pedig a Nemzeti Színházban töltötte stúdiósként. Nem veszteségként beszélt erről az időszakról, inkább olyan tanulóévekként, amelyekben rengeteget kapott a szakmától és az emberektől. Ez a nézőpont önmagában is sokat mond róla:
a kerülőutat nem kudarcként, hanem beépíthető tapasztalatként kezeli.
Debrecen a bázis, Tököl az otthon
Mint mondta, bár két évtizede Debrecenhez kötődik a munkája, mégsem ott él. Tökölön lakik, ahol született, és ahol a testvérei is élnek, innen ingázik rendszeresen a vidéki városba.
Ez a kívülről nézve fárasztó ritmus szerinte inkább sajátos átmeneti tér. Szeret vezetni, az autózás számára majdhogynem meditatív állapot: útközben szöveget tanul, fejben áthangolódik a debreceni munkára, hazafelé pedig visszaérkezik a másik életébe, a kertjébe, a növényei közé. Ebben a részletben jól látszik, hogy számára a színházi lét nem a magánélet rovására működik, hanem két világ folyamatos összehangolásával.
Társulati tagból igazgató
Ráckevei Anna a társulat tagjából később vezető lett, majd újra visszatért a tagok közé. A műsorban erről úgy beszélt, mintha kevésbé lenne rendkívüli, mint amilyennek a kívülálló gondolná. A társulathoz fűződő viszonya alapvetően nem változott: ugyanúgy tisztelte és szerette a kollégáit, ugyanúgy örült, ha jól dolgoztak együtt és sikerük volt.
Az igazgatói szerep kapcsán egy különösen fontos gondolatot fogalmazott meg. Arra jutott, hogy
a vezetői pozíció nem teszi szükségszerűvé a személyiség megváltozását.
Több feladatot ad, más helyzetekbe állít, és valóban előhívhat torzulásokat is, de nem szükségszerű, hogy az ember ettől más legyen. Ez a megkülönböztetés ma nemcsak a színházi világban érdekes, hanem általában is: sok munkahelyi közegben ismerős tapasztalat, hogy egy hatalmi helyzet könnyen összeütközik az énképpel.
Ráckevei szerint itt a kulcs az, hogy az ember szét tudja-e választani magában a pozíciót és a személyt. Konfliktushelyzetben ugyanis nem feltétlenül a magánember konfrontálódik, hanem a vezetői szerep teszi meg azt, amit az intézmény érdeke megkövetel. Ettől az még lehet fájdalmas vagy kényelmetlen, de nem ugyanaz a szint. Ez a fajta önfegyelem és önazonosság magyarázza azt is, miért tudott nehézség nélkül visszatérni a társulat tagjai közé.
A színház nem magánszám
A beszélgetés egyik legerősebb megállapítása az volt, hogy a színház csapatjáték. Ez első hallásra közhelynek tűnhet, Ráckevei Anna azonban nagyon konkrétan beszélt róla. Szerinte
a színház akkor működik jól, ha erős, egymást támogató, egymást figyelő közösség dolgozik együtt.
Közben azt sem hallgatta el, hogy a pályán ma erősebb lehet az egyéni érvényesülés kényszere. Azt mondta, egyfajta túlképzés alakult ki, nehezebb az elhelyezkedés, és emiatt sokan méginkább arra kényszerülnek, hogy magukat mutassák meg. Ebben a helyzetben egyre fontosabbá válik az a szakmai hajlékonyság, amelyről szintén beszélt: a színésznek tudnia kell, mikor kell pontosan követnie egy erős rendezői koncepciót, és mikor várják tőle azt, hogy saját tartalommal töltse meg a szerepet.
Ez a gondolat túlmutat a színházon. Arról szól, hogy a közös munka nem az önfeladás és nem is az állandó önérvényesítés között dől el, hanem annak felismerésében, mire van szükség egy adott helyzetben.
Amikor anya és lánya kollégák lesznek
A műsor második részében személyesebb téma került elő: Ráckevei Anna és lánya, Horváth Julianna ma már ugyanannál a társulatnál dolgoznak, sőt közös jelenetekben is játszanak. A színésznő elmondása szerint sosem akarta rábeszélni vagy lebeszélni a lányát a pályáról. A döntés Julianna sajátja volt, ő pedig azt is egyértelművé tette, hogy ezt az utat önállóan akarja végigjárni, szülői kontroll nélkül.
Ez a távolságtartó önállóság később a közös munkában is érezhető volt. Szakmai értelemben lassan, tapogatózva közeledtek egymáshoz. Amikor Julianna először tett egy apró megjegyzést az ő szerepével kapcsolatban, akkor mert ő is visszajelezni. Idővel ebből valódi szakmai beszélgetés lett, amelyben már nem az anya és a lánya beszél egymással, hanem két kolléga.
Ráckevei Anna számára ebben az a legérdekesebb, hogy a munkán keresztül ismerte meg lánya olyan oldalait, amelyeket korábban nem látott. Ez különösen erősen jelent meg Leenane szépe esetében, ahol konfliktusos anya-lánya viszonyt játszottak, majd a Tótékban is hasonló szerephelyzetben találkoztak. A közös jelenetek nem azért izgalmasak, mert családi kuriózumot kínálnak, hanem mert megmutatják:
a rokoni kapcsolat és a szakmai nem kioltja, hanem árnyalhatja egymást.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Ráckevei Anna: Jászai Mari-díjjal kitüntetett színművész, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen társulatának tagja.
- Csokonai Nemzeti Színház Debrecen: Debrecen meghatározó színházi intézménye, amelyhez Ráckevei Anna húsz éve kötődik társulati tagként.
- Jászai Mari-díj: az egyik legrangosabb magyar színházi szakmai kitüntetés.
- Társulat: egy színház állandó vagy tartósan együtt dolgozó művészi közössége.
- Horváth Julianna: színésznő, 2019 óta a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulatának tagja.
