Nahalka István oktatáskutató a PISA-eredményekről, a konstruktivista pedagógiáról és arról, mit kellene elsőként megtennie az új oktatási minisztériumnak.
A magyar oktatási rendszer állapota régóta aggodalomra ad okot – de mit mutatnak a nemzetközi adatok, és mik lennének a legfontosabb teendők az új kormány számára? A radiocafén, a Millásreggeli műsorában, a szerdai, egészségüggyel foglalkozó beszélgetés után most Nahalka István oktatáskutató vázolta fel a rendszer legégetőbb problémáit.
Hol tart ma a magyar oktatás?
A helyzet Nahalka István szerint nem rózsás. A nemzetközi összehasonlító vizsgálatok – köztük a PISA-mérések – azt mutatják, hogy a magyar oktatás teljesítménye egy ideje romlik. Ami különösen figyelmeztető: míg más fejlett nyugati országokban a visszaesés részben a bevándorló tanulók megjelenésével magyarázható, Magyarországon ez a tényező nem áll fenn. A romlást tehát magunk produkáltuk.
A hétköznapi tapasztalat is ezt tükrözi: egyre több gyerek nem szeret iskolába járni, egyre több negatív történet kering az iskolai közegről. A szakember szerint a bajt elemezni kell, és meg kell érteni az okait. Nem elég néhány pontot kiragadni és azon változtatni, bár az is sokat jelent, ha jól csinálják.
Mentális forradalom
Nahalka szerint Magyarországon nem csupán rossz döntések születtek az oktatásról, de sokszor fogalmunk sincs, hogy milyen választási lehetőségek léteznek egyáltalán. A modern pedagógia irányai itthon nagyrészt ismeretlenek, sem a pedagógustársadalom, sem a szélesebb közvélemény nem találkozott velük érdemben. Ezért volna szükség egyfajta „mentális forradalomra”: annak megértésére, hogy mi múlik azon, amit most az oktatással teszünk.
Mit jelent a konstruktivista tanulásszemlélet?
Az egyik legfontosabb szemléletváltás a tanulás értelmezéséhez kapcsolódik. A hagyományos oktatás felfogása szerint a pedagógus átadja, közvetíti a tudást a gyereknek. A modern pedagógia ezzel szemben azt vallja:
a gyerek maga konstruálja a saját tudását.
Ez egy belső, személyes folyamat, amelyet a tanár segíthet és irányíthat, de nem helyettesíthet. Ebből következik, hogy nem a tapasztalatok az elsődlegesek a tanulásban, hanem a már meglévő tudás, amellyel a gyerek az új tapasztalatokat feldolgozza.
Az esélyegyenlőtlenség valódi forrása
A hátrányos helyzetű gyerekek lemaradását sokan kizárólag szociális tényezőkkel magyarázzák. Nahalka István szerint azonban az iskolának ebben sokkal aktívabb – és sajnos negatív – szerepe van, mint általában gondoljuk. Hatéves kortól az iskola észrevétlenül kedvez bizonyos gyerekeknek, másokat háttérbe szorít. A megoldás a differenciálás lenne: minden gyerek azt kapja, amire személyiségéhez, képességeihez és tudásához igazodva szüksége van. Nem egységes, hanem valóban személyre szabott nevelést.
Tanterv, tananyag, telefon – három égető kérdés
A túlzsúfolt tanterv régóta panasz. Nahalka szerint azonban nem csupán a tananyag mennyiségén kellene csökkenteni – érdemes azon is elgondolkodni, hogy egyáltalán szükséges-e a tantervnek részletes tananyagot előírnia. A pedagógusoknak sokkal több teret kellene kapniuk ahhoz, hogy a gyerekekhez igazodjanak.
A digitális eszközök és a közösségi média koncentrációt romboló hatásával kapcsolatban a kutató óvatosságra int a pánikkal szemben. A telefonok reggeli elvétele szerinte nem megoldás – a politikai döntések helyett szakemberek – pszichológusok, pedagógiai és médiaértők – bevonásával kidolgozott, megalapozott eljárásokra van szükség.
Pénz nélkül nem megy – de van példa rá, hogy megy
Az oktatási reform pénzkérdés is. Nahalka István Finnországot, Portugáliát és Lengyelországot hozza példaként: mindhárom ország akkor döntött az oktatás komoly fejlesztése mellett, amikor még a mainál jóval szegényebb volt. Portugáliában ehhez képest ma a pedagógusok fizetése az értelmiségi átlagbér 120 százaléka. Ez más légkört, más presztízst és más eredményeket teremt.
Mi lenne az első és azonnali teendő?
Nahalka István szerint az önálló oktatási minisztérium létrehozása szimbolikus és fontos első lépés. Amit azonban utána a lehető leghamarabb el kell kezdeni: az oktatásirányítás rendszerének átalakítása. A jelenlegi, úgynevezett Klebelsberg-rendszer, a felülről vezérelt, centralizált struktúra a kutató szerint nem tartható fenn. Helyette alulról építkező, az önkormányzatok által létrehozott fenntartó szervezetekre épülő rendszerre lenne szükség, amely közelebb viszi az iskolát a helyi közösségekhez.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Nahalka István: Oktatáskutató.
- PISA-vizsgálat: Az OECD által szervezett nemzetközi felmérés, amely 15 éves tanulók olvasási, matematikai és természettudományos teljesítményét méri és hasonlítja össze az egyes országokban.
- Konstruktivista tanulásszemlélet: Az a pedagógiai irányzat, amely szerint a tudás nem egyszerűen átadható, hanem a tanuló maga építi fel saját előzetes ismeretei alapján – a pedagógus szerepe az irányítás és segítés, nem az ismeretek „bevitele”.
- Klebelsberg-rendszer: A 2010-es évek elején kialakított, erősen centralizált magyar oktatásirányítási struktúra, amelyben az iskolák fenntartása és irányítása az önkormányzatoktól állami kézbe került.
- Differenciálás: Pedagógiai módszer, amelynek lényege, hogy a tanár a tanulók egyéni sajátosságaihoz – képességeihez, tudásához, tempójához – igazítja a feladatokat és elvárásokat.
