Tokaj-Hegyalján egyszerre támadnak a piaci, birtokszerkezeti és növényvédelmi gondok, a gazdák pedig tisztáznák a szerepeket.
A tokaji borvidékről sokáig hajlamosak voltunk úgy beszélni, mint megkérdőjelezhetetlen magyar sikertörténetről. A radiocafé Borravaló című műsorában azonban Pallagi Ferenc mádi lakos, egykori lapszerkesztő és a Tokaji keserű című könyv szerzője jóval földközelibb képet rajzolt: szerinte Tokaj-Hegyalja ma egyszerre küzd a világ borpiacának válságával, a helyi érdekképviselet gyengeségével, az árverseny csapdájával és az elhanyagolt ültetvényekből terjedő betegségekkel.
Nem csak Tokaj baja
A beszélgetés egyik fontos állítása, hogy a gondok nem helyi elszigeteltségben keletkeztek. Pallagi Ferenc szerint a nemzetközi borpiac is súlyos zavarokkal küzd. Nehezebbé vált az értékesítés, átalakul a fogyasztás szerkezete, és a fiatalabb generációk egy része már egészen más italokat keres.
Erre rakódnak rá Tokaj saját, évtizedek óta cipelt problémái. A borvidék egyszerre kulturális szimbólum és gazdasági szereplő, ez a kettő azonban nem mindig találkozik. Tokaj neve erős, a tokaji aszú presztízse megkérdőjelezhetetlen, de ez nem jelenti automatikusan azt, hogy a piac is felszívja a borokat. A nemzeti büszkeség és a mindennapi fogyasztás között nagy a rés.
A hobbibirtokok felverték a költségeket
Pallagi egyik legkeményebb kritikája az elmúlt másfél évtized tokaji birtokpolitikáját érinti. Azt mondja, a NER-közeli és más tőkeerős befektetők megjelenése látványosan átalakította a borvidéket. Szerinte állami és uniós pénzekből olyan kapacitások épültek ki, amelyek nincsenek arányban a csökkenő termeléssel és boreladással.
A probléma nem pusztán politikai ízléskérdésként jelenik meg, hanem gazdasági következményként is. Ha egy birtok mögött nem a borászat nyereségessége áll, hanem külső forrás, az felnyomhatja a napszámot, a béreket, a szolgáltatások árát és a termelési költségeket. Ezt viszont már azok a helyi gazdák is megfizetik, akiknek valóban a szőlőből és a borból kellene megélniük.
Pallagi szerint Tokaj-Hegyalja történetében mindig is jelen volt a külső és a helyi birtokosok közötti érdekellentét, de most ennek egy új, pénzzel erősen megtámogatott változata látszik.
Érdekképviselet és elgedetlenség
A beszélgetés visszatérő eleme a hegyközségi rendszer kritikája. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa hivatalosan a magyar szőlő- és borágazat országos szakmai önkormányzata, Pallagi szerint azonban a rendszer ma sok termelő szemében nem a gazdák érdekeit képviseli az állammal szemben, hanem inkább az állami akaratot közvetíti lefelé.
Tokajban különösen éles konfliktust lát a termelők és a hegyközség között. A kisbirtokosok helyzetét szerinte tovább gyengíti, hogy a döntésekben a birtokméret súlya erős, így néhány nagyobb szereplő könnyen felülírhatja sok kisebb gazda szempontjait.
Ez nem csupán intézményi vita. Tokaj-Hegyalján a családi, néhány száz négyszögöles vagy félhektáros parcellák évszázadokon át nemcsak termeltek, hanem tudást és kultúrát is továbbadtak. Ha ezek a birtokok eltűnnek, az nem egyszerűen romantikus veszteség: a borvidék szerkezete, munkaereje és utánpótlása is sérül.
Tokaj neve erős, a piaci üzenet mégis zavaros
A tokaji borok egyik különös dilemmája, hogy a márkanév ismert, a kínálat viszont a kívülálló számára nehezen átlátható. Aszú, szamorodni, fordítás, máslás, kései szüret, furmint, hárslevelű, muskotály: a szakmának ez izgalmas gazdagság, a fogyasztónak viszont sokszor inkább zűrzavar.
Pallagi Ferenc ezt kommunikációs nehézségnek látja. Más híres borvidékek gyakran egyetlen könnyen felismerhető üzenettel lépnek piacra, Tokajnak viszont egyszerre kellene elmagyaráznia a történelmi hagyományt, a stílusok különbségét és azt is, hogy mitől különleges az adott palack.
Közben a borászat napi működése kőkemény pénzügyi kérdés. Egy aszú éveken át köti le a tőkét, miközben a kései szüretű édes bor gyorsabban piacra vihető, és gyorsabban hoz bevételt. Ezért hiába lehetnek szakmai fenntartások a tokaji kínálat egyszerűsítésével vagy az olcsóbb kategóriák erősítésével kapcsolatban, a cash-flow sok gazdaságot ebbe az irányba tol.
Az olcsó bor nagy ára
A beszélgetésben szóba kerültek a szokatlanul alacsony árú tokaji borok is. Pallagi szerint amikor egy bor nagyon olcsón kerül a polcra, az hosszabb távon az egész borvidéket csapdába viheti. A fogyasztó hozzászokik egy árszinthez, onnan pedig később nagyon nehéz visszaemelni az árat még akkor is, ha a valós költségek ezt indokolnák.
Ez különösen érzékeny kérdés egy olyan borvidéken, ahol a presztízs és a tömegpiaci jelenlét között eleve feszült az egyensúly. Rövid távon az olcsóbb bor mozgathatja az eladásokat, hosszabb távon viszont gyengítheti a márka értékét.
A parlagon hagyott szőlők veszélye
A tokaji helyzet talán legkézzelfoghatóbb része a műveletlen területek terjedése. Egy-egy parcella azért marad gazdátlanul, mert a tulajdonos megöregedett, a család nem viszi tovább a művelést, nincs vevő, vagy egyszerűen már nem éri meg megtermelni azt a bort, amit a piac nem vesz fel.
Csakhogy a parlagon hagyott ültetvények nem maradnak következmények nélkül. Pallagi arról beszélt, hogy ezek a területek táptalajt adhatnak az aranyszínű sárgaság terjedésének. A Nébih tájékoztatása szerint ez zárlati károsítóhoz kapcsolódó betegség, amelyet az amerikai szőlőkabóca terjeszt. Egy elhanyagolt tábla így a gondos gazda számára is közvetlen veszélyt jelenthet.
Itt már nagyon világosan látszik, hogy Tokaj problémája nem csak egyes birtokok magánügye. Ha a művelt és a műveletlen területek egymás mellett vannak, a kár közösségi szinten jelentkezik.
Mit kérnek a tokaji polgárok?
A Tokaji Polgárok kezdeményezése a beszélgetés alapján nem csodafegyvert ígér, inkább szereptisztázást kér. A fő üzenet: az állam tegye azt, amit csak ő tud megtenni, és ne azt, amit a piacnak vagy a helyi termelőknek kellene.
Pallagi szerint az államnak nem az volna az elsődleges dolga, hogy maga is piaci szereplőként termeljen, felvásároljon és árakat befolyásoljon, hanem hogy piacot építsen, nemzetközi marketinget szervezzen, oktasson, és segítsen az olyan alapfeladatokban, amelyeket egy-egy gazda önállóan nem tud megoldani.
Példaként említette a vírusmentes szaporítóanyag ügyét, valamint azt, hogy a kutatás, az oktatás és a mintagazdasági tudásátadás szétszórt elemeiből újra működő rendszert kellene összerakni. Ebben szerinte szerepe lehetne a tarcali Tokaji Kutatóintézetnek, az oktatási intézményeknek és a helyi szakmai tudásnak is.
A kérdés már nem csak az, mennyi bor készül
Tokaj-Hegyalja nem pusztán egy termelési terület, hanem történeti és kulturális táj is: a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj a világörökség része. Ez persze önmagában nem old meg piaci vagy szerkezeti gondokat, de emlékeztet arra, hogy itt nem kizárólag palackszámokról van szó.
A legfontosabb kérdés most talán az, lesz-e érdemi párbeszéd a helyben élőkkel. Mert Tokaj problémáit lehet központból szemlélni, de megoldani aligha lehet a helyi tudás, a gazdák tapasztalata és a borvidék valódi állapotának ismerete nélkül.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Pallagi Ferenc: Mádon élő tokaji polgár, a Tokaji keserű című könyv szerzője.
- Hegyközség: a szőlő- és bortermelők helyi köztestületi szervezete.
- Aranyszínű sárgaság: a szőlőt érintő súlyos betegség, amelyet az amerikai szőlőkabóca terjeszt. A védekezés azért különösen nehéz, mert az elhanyagolt ültetvényekből a fertőzés könnyen átterjedhet a művelt területekre is.
- Kései szüret: olyan édes bor, amely később szedett, magasabb cukortartalmú szőlőből készül.
