Az élelmiszerpazarlás csökkent, de még mindig évente 21 kiló étel landol a kukában Magyarországon – fejenként.
Javulnak a magyar adatok, de a probléma továbbra is akkora, hogy nehéz elintézni egy vállrándítással. A radiocafé Millásreggeli című műsorában Dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke elmondta, hogy az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal csökkent az élelmiszerpazarlás, de még mindig egy város lakna jól a kidobott élelmiszerből. A nagy számok mögött pedig nagyon is ismerős hétköznapi hibák állnak: túlvásárlás, túl sok főzés, elfelejtett alapanyagok és rosszul értelmezett lejárati dátumok.
Jobbak a számok, de még mindig túl nagyok
A Maradék nélkül program 2016-ban indult, a háztartási élelmiszer-hulladék alakulását pedig minden év végén felmérik. A most ismertetett, adatok szerint személyenként évente 60 kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezik a magyar háztartásokban. Ez országos szinten 576 ezer tonna.
Ennél is fontosabb, hogy ebből mennyi az, amit valóban el lehetne kerülni. Nemes szerint a tényleges élelmiszerpazarlás ennek nagyjából a harmada, fejenként 21 kilogramm évente. Ez összesen körülbelül 197 ezer tonna Magyarországon egy év alatt – a műsorban összevetés szerint egy Debrecen méretű város éves élelmezésére is elég lenne.
A tendencia tehát kedvező, de a lépték még mindig kijózanító.
Különösen azért, mert nem valamilyen távoli, elvont rendszerszintű veszteségről beszélünk, hanem jórészt olyan ételekről, amiket megvettünk, hazavittünk, majd végül nem ettünk meg.
A javulás okai
A beszélgetés során felvetődött, hogy az infláció is szerepet játszhat a javuló adatokban. Ez logikus feltételezés: ha többet kell költeni élelmiszerre, az emberek óvatosabban vásárolnak, jobban megnézik, mire adnak ki pénzt, és talán jobban megbecsülik azt is, ami már otthon van.
Nemes Imre szerint ez valóban benne lehet a folyamatban, de nem biztos, hogy ez az egyetlen ok. A Nébih szemléletformáló munkája is hozzátehetett az eredményekhez: közösségi médiás tartalmak, oktatási anyagok és gyerekeknek szóló tudatossági programok próbálják közelebb hozni a kérdést a mindennapokhoz.
Ez azért fontos, mert az élelmiszerpazarlás nem egyszeri nagy hibákból áll össze, hanem rutinokból. Abból, hogy listák nélkül indulunk bevásárolni, éhesen esünk be a boltba, ünnepek előtt pánikszerűen feltöltjük a kamrát, vagy egyszerűen megfeledkezünk arról, mi lapul a hűtő hátsó polcán.
Mit dobunk ki a leggyakrabban?
A ranglistát továbbra is a készételek vezetik. Vagyis leginkább a megfőzött, megmaradt ételmaradékok végzik a kukában. Ez sokat elárul arról, hogy a pazarlás egyik legfontosabb forrása nem a romlott alapanyag, hanem a rosszul felmért mennyiség.
A második helyen a friss zöldségek és gyümölcsök állnak, a harmadikon pedig a pékáruk. Ezek a kategóriák évek óta visszatérően a lista élén vannak. Nem véletlenül: a kenyér hamar szárad, a gyümölcs és a zöldség könnyen túlérett lesz, a készételből pedig gyakran több készül, mint amennyi ténylegesen elfogy.
A beszélgetésben előkerült egy ismerős kép is. Elég egy egy-két napos boltbezárás vagy ünnep, és sokan úgy vásárolnak, mintha hosszú ellátási zavar következne. Ilyenkor a kosárba kerülhet több kenyér, több pékáru, több gyorsan romló termék is, mint amennyire valójában szükség van. A feleslegből pedig pár nap múlva hulladék lesz.
Nem minden hulladék pazarlás
Az egyik legfontosabb különbség, amire a szakember felhívta a figyelmet, az élelmiszer-hulladék és az élelmiszerpazarlás közötti eltérés.
Az élelmiszer-hulladék három csoportba sorolható. Az elkerülhető rész, vagyis a tényleges pazarlás: az a megvásárolt vagy elkészített étel, amit még meg lehetett volna enni. Az elkerülhetetlen rész, amely az élelmiszer-előállítás vagy felhasználás természetes velejárója, például a tojáshéj, a burgonyahéj, a kávézacc vagy a teafilter.
És létezik egy harmadik kategória is, amely részben egyéni szokásoktól függ. Ilyen lehet például az almahéj vagy a csirkebőr: van, aki elfogyasztja, más nem. Ezek beleszámíthatnak az élelmiszer-hulladékba, de nem feltétlenül tekinthetők pazarlásnak ugyanabban az értelemben, mint amikor egy teljes adag készétel érintetlenül kerül a szemétbe.
Ez a különbség azért lényeges, mert segít jó helyre tenni a felelősséget. Nem az a cél, hogy minden konyhai mellékterméket bűntudattal nézzünk, hanem az, hogy a valóban megelőzhető veszteséget csökkentsük.
Lejárati dátum: nem mindegy, mit jelent
A pazarlás egyik gyakori oka a dátumok félreértése.
Az élelmiszereken kétféle jelöléssel találkozhatunk.
A fogyaszthatósági idő a gyorsan romló termékeknél, például hús- és tejtermékeknél jelenik meg. Ez szigorú határ, komolyan kell venni, mert lejárat után már élelmiszer-biztonsági kockázatot jelenthet a fogyasztás.
A minőségmegőrzési idő más kategória. Itt a gyártó azt vállalja, hogy addig az időpontig a termék biztosan megőrzi az általa garantált minőséget. Ez viszont nem azt jelenti, hogy utána automatikusan ki kell dobni. Bontatlan csomagolású száraztészta vagy rizs például a minőségmegőrzési idő után is felhasználható lehet, ha az állapota rendben van.
A penésszel viszont nem érdemes kockáztatni. A beszélgetésben szóba került az a sokaknál ismert gyakorlat, hogy a kenyérről egyszerűen levágják a penészes részt, a maradékot pedig megpirítják. Élelmiszer-biztonsági szempontból ez nem jó ötlet: amit már penész támadott meg, azt nem érdemes elfogyasztani.
Mit lehet tenni otthon?
A legtöbb háztartásban nem radikális változásra van szükség, hanem néhány következetesen alkalmazott szabályra. Az egyik legegyszerűbb a bevásárlólista. Ha tudjuk, mi van otthon és mire van valóban szükség, kisebb az esélye annak, hogy a pillanatnyi hangulat vagy az éhség dönti el, mi kerül a kosárba.
Ugyanilyen fontos a mennyiségek felmérése. A készételek azért szerepelnek a pazarlási lista élén, mert sokszor többet főzünk a kelleténél, aztán a maradékot már nem építjük be a következő étkezésbe. A tudatosság itt nem feltétlenül jelent spártai fegyelmet. Inkább csak annyit, hogy számolunk a maradékkal, és nem meglepetésként tekintünk rá.
A beszélgetésben szó esett a „ments meg” pultokról is, amelyek egyes élelmiszerláncoknál a közeli lejáratú termékeket kínálják kedvezményesen. Dr. Nemes Imre ezt felelős gyakorlatnak nevezte. Ezek a megoldások valóban segíthetnek, de csak akkor, ha a vásárló nem azért viszi haza az olcsóbb terméket, hogy végül ugyanúgy ne használja fel.
Az élelmiszerpazarlás csökkentése végső soron nem látványos hőstett, hanem sok apró döntés összessége. Az, hogy megnézzük, mi van a hűtőben; nem automatikusan dobunk ki valamit a minőségmegőrzési dátum miatt; nem vásárolunk pánikból. És az is, hogy különbséget tudunk tenni a valóban romlott és a még biztonsággal felhasználható élelmiszer között.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Nébih: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Magyarország élelmiszerlánc-felügyeleti hatósága. Az élelmiszer-biztonságtól az állategészségügyig több területért felel.
- Dr. Nemes Imre: országos főállatorvos, a Nébih elnöke.
- Maradék nélkül: 2016-ban indult szemléletformáló program. Célja, hogy gyakorlati tanácsokkal és oktatási anyagokkal csökkentse a háztartási élelmiszerpazarlást.
- Fogyaszthatósági idő: Olyan dátumjelölés, amely főként gyorsan romló élelmiszereknél szerepel. Lejárata után a termék fogyasztása élelmiszer-biztonsági kockázatot jelenthet.
- Minőségmegőrzési idő: A gyártó eddig az időpontig garantálja az adott termék megszokott minőségét. Lejárta után egyes termékek még felhasználhatók lehetnek.
