HIRDETÉS

Törvényszéki ritmusok: jogi viták a poptörténelemből (1. rész)

A Can I Kick It? kislemez borítója. Forrás: Jive Records.
A Can I Kick It? kislemez borítója. Forrás: Jive Records.

Lehet-e jogi vita egy The Smashing Pumpkins-koncert hangerejéből? És melyik az igazi Nirvana: az angol vagy az amerikai?

Van úgy, hogy a sztár nem fizetett a hangmintáért. Vagy fizetett, de állítólag nem a megfelelő félnek. Vagy nem lett feltüntetve a társszerző. Vagy a névválasztás okozott valami galibát. De az is megeshet, hogy valakinek túl hangos volt a koncert. Szinte bármiből kialakulhat jogi vita, adott esetben per a zeneiparban. Kétrészes cikkünkben kedvenc bírósági, vagy bíróság-közeli sztorijainkat gyűjtöttük össze a popbizniszből. Vádlott, álljon fel – de ne a színpadra, hanem a törvény elé!

Peter Jeffery kontra The Smashing Pumpkins (1999)

Túl hangos koncert miatt perelték be a The Smashing Pumpkins zenekart 1999-ben. Peter Jeffery muzikológus korábban kerülte a rockműfajt, sokkal inkább a gregorián énekek álltak közel a szívéhez, az akkor 44 éves professzor mégis elkísérte 12 éves fiát a banda 1997. január 25-i, New Haven-i bulijára. Állítása szerint még két évvel később is csengett a füle, pedig az esemény alatt végig füldugót viselt. A felháborodott koncertlátogató nem csak az együttest óhajtotta bíróság elé citálni, hanem annak összes tagját külön-külön, az előzenekarokat, a koncert helyszínéül szolgáló arénát, New Haven városát, a Virgin Records lemezkiadót, a füldugó gyártóját, valamint az üzletet, ahol a füldugót vásárolta, összesen 15 ezer dollár kártérítést követelve. Az ügy kimenetele sajnos titok, azt viszont tudhatjuk, hogy a csapat nem játszotta a Todayt a szóban forgó fellépésen, így emiatt a dal miatt Jeffery úr biztosan nem indított pert. Ki tudja, talán még tetszett is volna neki.

 

 

Lou Reed kontra A Tribe Called Quest (1990)

1986-ban úgy tűnt, hogy rap és rock békésen megfér egymás mellett, amikor a Run-DMC és az Aerosmith együtt ostromolta a listákat a Walk This Way újragondolt változatával. 1990-ben már közel sem volt ilyen rózsás a helyzet a két műfaj között. Ez volt az év, amikor a rapelőadók kiadói „elfelejtettek” fizetni a hangmintákért, a rockzenészek ügyvédei pedig megtették a szükséges jogi lépéseket. A Queen tagjait és David Bowie-t társszerzőként kellett feltüntetni, miután Vanilla Ice engedély nélkül használt fel egy részletet az 1981-es Under Pressure-ből az Ice Ice Baby-hez. Lou Reed pedig csak azzal a feltétellel tekintett el a pereskedéstől, ha az 1972-es Walk on the Wild Side sample-jét lenyúló A Tribe Called Quest-szám, a Can I Kick It? jogdíjainak 100 százalékát ő kapja.

 

 

Tuff City Records kontra Bakar (2025)

2025-ben pert indított a Tuff City Records a brit soulénekes, Bakar és kiadója, a Sony Music ellen. A vád szerint a zenész 2019-es slágere, a Hell N Back engedély nélkül, rendkívül nagy mértékben használta fel Robert Parker 1967-es, I Caught You In A Lie című számát. A Sony 2019-ben fizetett a hangminta felhasználási jogaiért egy Maple Gaines nevű személynek, de a felperes szerint nem Gaines-nél, hanem náluk vannak a jogok. Ezért, biztos, ami biztos, a Tuff City Gaines-t is bíróság elé citálta. A pereskedő kedvű cégnek korántsem ez az egyetlen szövevényes jogi ügye, hiszen korábban Kanye West, Jay-Z, a Beastie Boys és Mary J. Blige egy-egy felvétele kapcsán is rohantak a bíróságra.

 

 

Disney kontra Balu Brigada (2016)

A dzsungel könyve medvéjéről nevezte el magát az új-zélandi Balu Brigada zenekar. Eredetileg angolosan, két o-val, Baloo-ként írták a nevüket, de tartottak tőle, hogy a Disney beperli őket, ezért okos megoldást eszeltek ki az u betűvel. Igaz, a trükközésben nem vették figyelembe, hogy így meg a karakter hivatalos magyar írásmódját bitorolják, de ne jogászkodjunk. Mindenesetre a klasszikus 1967-es rajzfilm Baluja nem tudna mit kezdeni a csapat 2024-es dalával, a So Colddal. Már eleve az „olyan hideg” problémáját nem értené a tűzforró dzsungel kellős közepén. Valószínűleg megpróbálna ráénekelni néhány dubi-dubit az indie rockos gitárriffekre, de hamar rájönne, hogy ez bizony nem az Egy-két jó falat zenei világa.

 

 

Koronai Ügyészség kontra Baxter Dury (2025)

Baxter Dury brit indie zenész édesapja a néhai new wave legenda, Ian Dury volt, a The Blockheads zenekarvezetője. Az ifjabb Dury is legfeljebb zenekart vezethetne, autót már nem, mióta egy bírósági per során 2025-ben bevonták a jogosítványát. A BBC Radio 2 műsorvezetője, Jeremy Vine biciklikamerájával előszeretettel rögzített közlekedési szabálysértéseket, amelyeket aztán elküldött a rendőrségnek. Például felvette, hogy egy számára ismeretlen férfi vezetés közben instagramozik, és csak a videó elemzése során derítette ki a hatóság, hogy a fiatalabb Dury az. A bíró hiába volt Ian Dury-rajongó, kérlelhetetlenül elvette Baxter jogsiját. Nem sokkal később Vine felhagyott a londoni autósok bűneit bizonyító videók készítésével, mert megfenyegették, és el is lopták a bringáját.

 

 

Nirvana kontra Nirvana (1992)

Kevesen tudják, hogy a jól ismert seattle-i grunge bandán kívül létezik egy másik Nirvana nevű rockzenekar is – méghozzá 1966 óta. A progresszív és pszichedelikus rockot játszó brit csapat 1992-ben, a Smells Like Teen Spirit berobbanása után be is perelte nevének amerikai bitorlóját, ám a csendes, peren kívüli megegyezés mindkét Nirvana számára megengedte a névváltoztatás nélküli további működést. A békét pedig mi sem pecsételhette volna meg szebben, mint a brit zenekar négy évvel későbbi, 1996-os átdolgozása Kurt Cobainék Lithium című számából.

 

 

Ki kicsoda, mi micsoda?

  • The Smashing Pumpkins: 1988-ban alapított, 2000-ben feloszlott, majd 2006-ban újraindult, Grammy-díjas amerikai alternatív rockzenekar. A ’90-es években váltak világhírűvé a grunge, a heavy metal és a pszichedelikus rock elemeit ötvöző, dallamos, mégis agresszív hangzásukkal. Billy Corgan frontember az egyetlen állandó tag, aki minden felállásban benne volt (és van).
  • Lou Reed: amerikai zenész, dalszerző és költő (1942-2013). A The Velvet Underground zenekar alapítójaként, majd szólóművészként a korai alternatív és punk rock egyik legnagyobb hatású amerikai alakja volt.
  • A Tribe Called Quest: New York Queens negyedében alakult, nagy hatású hiphop formáció. A jazz-minták innovatív használatával, valamint társadalmilag tudatos, pozitív üzeneteket hordozó szövegeikkel a rap műfaj úttörőjévé váltak. 1985 és 2017 között voltak aktívak, több leállással és újraalakulással.
  • Bakar: 1992-es születésű brit énekes, teljes nevén Abubakar Baker Shariff-Farr. Főképp soulban utazik, de az indie rockot sem veti meg, sőt, ötvözi a kettőt. Hell N Back című slágerével 2019-ben szerzett magának nemzetközi hírnevet.
  • Balu Brigada: 2016-ban indult új-zélandi alt-pop és indie rock csapat. A multiinstrumentalista Beasley testvérpár, Henry és Pierre vezeti a zenekart, amely 2024-ben futott be a So Cold című dallal.
  • Baxter Dury: 1971-ben született angol zenész, a néhai, ikonikus Ian Dury fia. Spoken word technikával elszavalt dalaiban megtalálta saját helyét a 2010-es és 2020-as évek alternatív zenei szcénájában.
  • Nirvana: 1966-ben, Londonban alapított pszichedelikus és progresszív rockzenekar. Barokk pop beütésű dalok (például a Rainbow Chaser) és a rockopera előfutáraként számon tartott konceptalbum (The Story of Simon Simopath) jellemezte munkásságukat a hatvanas években. Kisebb-nagyobb szünetekkel egészen 2026 áprilisáig, a dalszerző-énekes Patrick Campbell-Lyons haláláig aktív volt az együttes.
  • Nirvana: 1987-ben, Washington államban alapított, legendás amerikai rockzenekar. Klasszikus felállásukban Kurt Cobain, Krist Novoselic és Dave Grohl játszott, a világsikert meghozó, 1991-es Nevermind című albumon. A grunge műfaj legnépszerűbb zenekara voltak a kilencvenes évek elején. Szárnyalásuknak Kurt Cobain korai halála vetett véget 1994-ben.
Visited 11 times, 1 visit(s) today

HIRDETÉS

Ez is érdekelhet:

Új műsor a radiocafén: hétfő esténként felvonyít a Duplafarkas

Ördögi Roy visszatér, és Urbán Szabival belecsapnak a lecsóba: minden hétfőn 21 órától várja hallgatóit és a betelefonálókat a Duplafarkas.

Bali a digitális nomádok álma, de ennek ára van

Bali a digitális nomádok álomcélpontja lett, de a kedvező árak, a jó net és a laza életforma mögött egy túlterhelt sziget képe sejlik fel.

Növekvő nyomás alatt a hazai villamosenergia-infrastruktúra

A villamosenergia-infrastruktúra fejlesztése nem egyszerűen műszaki kérdés, hiszen a gazdaság, az ipar és a mindennapi élet is ezen múlik.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Legfrissebb cikkek:

Mi lehet az Otthon Start jövője?

Az Otthon Start kivezetése kevéssé valószínű, de a szigorítás is elég lehet ahhoz, hogy lehűtse a lakáspiacot.

Egy látványshow nem csupán a technikáról szól

Egy ünnepi drónshow nemcsak látvány, hanem precíz csapatmunka is: zene, vetítés, tűzijáték és közvetítés együtt áll össze.

Vigyázat, Vadnyugat! (5. rész): némafilmes szuperprodukciók

A dübörgő húszas években, James Cruze és John Ford rendezésében monumentális western-közönségsikerek születtek.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS