A diabétesz vagy inzulinrezisztencia miatti életmódváltás több mint étrendi kérdés: lelki munka, gyász és újrakezdés is.
Amikor valaki kézhez kap egy diabétesz- vagy inzulinrezisztencia-diagnózist, a legtöbben azonnal diétát, testmozgást és laboreredményeket látnak lelki szemeik előtt, pedig a legnehezebb lépés gyakran fejben történik meg. Pákozdy Luca mentálhigiénés szakember, az Élet.Érzés Egyesület munkatársa a radiocafé Balance című műsorában arról beszélt Czoller Andrea vendégeként, lelkileg hogyan lehet egy kényszerű életmódváltást elkezdeni és végigvinni.
Gyászfolyamat és elfogadás
Egy diagnózis sokaknál gyászfolyamatot indít el. Ez elsőre túl erős szónak tűnhet, de pontosan leírja a lényeget. Ilyenkor nem elég, ha új szabályokat tanulunk meg: el is kell búcsúzni egy korábbi életformától. Attól, hogy az ember gondolkodás nélkül ehetett meg bizonyos ételeket, hogy nem kellett állandóan tervezni, figyelni, számolni, mérlegelni. Amíg ez a gyászfolyamat nem jut el az elfogadásig, addig a változás is sokszor akadozik, mert az érintettben még dolgozik a veszteségélmény.
Kis lépés az embernek, nagy lépés a szervezetnek
Kívülről nézve sokszor egyszerűnek hangzanak a parancsszavak: többet mozogni, tudatosabban enni, jobban figyelni magunkra. A valóságban azonban nehéz az életmódváltás, mert évtizedes gondolati mintázatokat, mélyen rögzült szokásokat kell átírni: napi rutinokat, családból hozott példákat, érzelmi kötődéseket, automatikus reakciókat.
A gyors, jó és tartós változás ritkán egyszerű, így a szakértő szerint elég lehet 0,1 százalékban, azaz drasztikus fordulat helyett nagyon kicsi, de következetes lépésekben gondolkodni. Ez a szemlélet felszabadító, mivel nem kell egyik napról a másikra új emberré válni. Elég lehet egy-egy apróbb döntés: jobban figyelni egy étkezésre, beiktatni egy rövid sétát, észrevenni egy visszatérő stresszhelyzetet.
A szélsőségek veszélyei
Könnyű két szélsőségbe sodródni a diagnózis utáni időszakban. Az egyik az önhibáztatás: az ember minden nehézséget személyes kudarcként él meg, és a „megint nem sikerült” negatív élményétől már csak egy lépés a feladás. A másik a túlzott kontroll. A fegyelem, szabálykövetés és állandó odafigyelés természetesen pozitívum is lehet, de egyeseknél minden eltérés pánikot, szégyent és önbüntetést válthat ki.
Pákozdy szerint fontos különbséget tenni tudatosság és megengedés között. A tudatosság azt jelenti, hogy az ember érti, mi történik a testében, figyel a jelzésekre, és felelős döntéseket hoz. A megengedés pedig annyit takar, hogy az illető hibázhat, újrakezdhet, és nem omlik össze, ha valami nem ment tökéletesen.
Meg kell hallani a test jelzéseit
A test folyamatosan jelez, csakhogy ezt a legtöbben nem tanulják meg időben értelmezni. Stressz esetén formájában is megszólalhat. Ha valaki tartósan nem figyel a saját jelzéseire (gyomorszorítás, mellkasi feszülés, kimerültség belső nyugtalanság), abból előbb-utóbb mentálhigiénés probléma lesz. Nem gyengeség, sőt, jó döntés segítséget kérni: egy mentálhigiénés segítő, pszichológus vagy más szakember abban tud támogatni, hogy az ember ne csak tudja, mit kellene tennie, hanem képes is legyen kitartóan végrehajtani.
Jó szándékú, de ártó irányok
Különösen sokat számít a környezet reakciója, és sajnos gyakori tapasztalat a bagatellizálás. „Ugyan, egyél egy kicsit”, „ebben nincs is sok cukor”: az ilyen mondatok kívülről ártatlannak tűnhetnek, de belül komoly bizonytalanságot okozhatnak.
Szintén rossz irány az, amikor minden a betegség köré szerveződik. Ha a család vagy a partner kizárólag ellenőriz, óv és kontrollál, az érintett könnyen azt érezheti, hogy már nem önmagaként van jelen a kapcsolatban, hanem a diagnózisa határozza meg. A jó támogatás inkább érdeklődő és nem megítélő.
A diagnózis hatása a párkapcsolatra
Ha egy emberrel történik valami, az az egész kapcsolati rendszerre hat; ez a diabéteszre vagy az inzulinrezisztenciára is igaz. Megváltozhatnak napi rutinok, feszültebbé válhat a kommunikáció, előkerülhet a kontroll, a féltés vagy a tehetetlenség.
Különösen nehéz időszak köszönthet be, ha a kapcsolatban nincs meg az a bizalom és kommunikáció, amely segítene közösen kezelni az új helyzetet. Ilyenkor akár a betegségben nem érintett félnek is szüksége lehet támogatásra, hogy jól tudjon jelen lenni a másik mellett.
Küzdelem a kiégéssel
A diabétesz-kiégés az az állapot, amikor az ember belefárad az évekig tartó fegyelembe, a folyamatos figyelembe és a korlátokba. Ez egyfajta lassú elfáradás, amelyben egyre nehezebb fenntartani a motivációt. Ilyenkor nem csak azt érdemes nézni, mit rontottunk el, hanem azt is, mi vezetett el idáig, és mire lenne most valóban szükségünk. Pákozdy szerint leginkább rugalmasságra, gyakorlásra és türelemre; ezek lehetnek a hosszú távú életmódváltás alapjai.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Pákozdy Luca: szociálpedagógus, mentálhigiénés és családkonzulens, az Élet.Érzés Egyesület szakértője.
- Diabétesz: más néven cukorbetegség. Szénhidrát-anyagcserezavar, azon belül a glükóz feldolgozási zavara.
- Inzulinrezisztencia: olyan állapot, amikor a szervezet sejtjei csökkentebben reagálnak az inzulinra.
- Diabétesz-kiégés: az a lelki kimerülés, amikor az érintett belefárad a tartós önfegyelembe, a kontrollba és az állandó odafigyelésbe.
