A japán autózás egyszerre fegyelmezett, költséges és szenvedélyes világ: olcsó üzemanyaggal, drága parkolással és élő autókultúrával.
Aki Japánt csak a pontos vonatok, a zsúfolt nagyvárosok és a technológiai fegyelem alapján képzeli el, annak meglepő lehet, mennyire eleven a szigetország autós szempontból is. Várkonyi Gábor autópiaci szakértő a radiocafé Millásreggeli című műsorában tapasztalatairól mesélt: két hét és mintegy 2000 levezetett kilométer után Japánban nem egyszerűen közlekedést, hanem egy sajátos autós civilizációt látott.
Mélyen beágyazott autós kultúra
Beszámolója szerint Japánban mélyen beágyazott az autószeretet és az autókultúra, még akkor is, ha a nagyvárosokban a tömegközlekedés olcsó, tiszta, megbízható és kiszámítható. Tokióban, Oszakában vagy Kiotóban ez önmagában is erős érv lenne az autó ellen, mégsem tűnt el a kocsik világa az utcákról.
Dugók így is vannak, az utak képe pedig kifejezetten vegyes: rengeteg a kis méretű kei car, de a nagyobb autók is bőven jelen vannak. Ez már önmagában jelzi, hogy a japán autózás nem egyetlen logika szerint működik, hanem a praktikum és a vágyott státusz egyszerre van jelen benne.
Olcsó tankolás, brutális parkolás
Várkonyi egyik legerősebb benyomása az volt, hogy az üzemanyag kifejezetten olcsó: nagyjából 350–400 forintnak megfelelő összegből lehet tankolni literenként. Európai szemmel ez szinte szokatlanul kedvező.
A parkolás viszont ennek az ellenpontja. A beszámoló szerint ha valaki nagyvárosi lakóként két kilométeren belül nem tud parkolóhelyet igazolni, akkor nem is lehet autója. Utcán hagyott, hosszabban parkoló kocsikat ezért alig látni. Ehhez jön még a drága autópálya: 5–10 dolláros díjak eshetnek a rövidebb szakaszokra is.
Presztízs, ízlés, megőrzött múlt
A műsorban elhangzottak alapján sok a jól felszerelt európai autó, és feltűnően erős a youngtimer-kultúra is. Tokió belvárosában különösen sok a megkímélt, 30–40 éves autó, főleg európai típusokból.
A német autó egyértelmű státuszszimbólumként jelenik meg, a G-osztályból pedig szokatlanul sokat látni. Kínai autóból két hét alatt alig akadt, az amerikai autók sem számítanak meghatározónak, miközben francia modellekből meglepően sok fut az utakon. A régi japán sportautókat nagy becsben tartják, de fenntartásuk nem olcsó: az öregedő autókat kétévente drága és részletes műszaki vizsgára kell vinni.
Fegyelmezett forgalom, kevés stressz
A közlekedés összességében előzékeny és stresszmentes benyomást keltett. Bár törvényileg a gyalogosnak van elsőbbsége a zebránál, a gyakorlatban sokszor a gyalogos az, aki udvariasan kivárja az autóst. A sebességhatárokhoz képest némi rugalmasság is érzékelhető, de Várkonyi Gábor veszélyes, agresszív vezetést nem tapasztalt.
A magyar autósnak szokatlan lehet, hogy a jobbkormányos világban a kezelőszervek is másként állnak kézre: az index és az ablaktörlő működtetése könnyen összezavarja az embert. Vidéken ráadásul az utak sem hibátlanok, mégis könnyen bejárható, logikus rendszerű országként írta le Japánt.
Aki tehát autóval fedezné fel Japánt, annak nemcsak a vezetési oldalt, hanem a helyi költséglogikát és szabálykultúrát is meg kell szoknia. A japán autózás ugyanis nem pusztán közlekedés, hanem szabályok, pénz és rajongás különös egyensúlya.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Várkonyi Gábor: autópiaci szakértő.
- Kei car: kisautó-kategória.
- Youngtimer-kultúra: a néhány évtizedes, de még nem veterán korú autók megbecsülése és használata.
- Genfi egyezmény szerinti nemzetközi jogosítvány: erre van szükségük a magyar autósoknak, ha Japánban gépkocsit szeretnének bérelni.
