A trauma hatása és mélysége nagyban függ az egyén személyes megélésétől; ugyanaz a bántás vagy életesemény mindenkinek mást jelenthet.
A Krízisek és pofonok ebben az évadban a láthatóságról, az észrevehetőségről szól. A radiocafén hallható műsor eddig a személyes márkaépítés és marketing irányából vizsgálta a témát, de a legutóbbi adásban teljesen máshonnan közelítette meg a kérdést. Víg Sára gyermekpszichológus a trauma kontextusából tekintette át a témakört Bőhm Kornél vendégeként.
Hivatalos definíció és személyes megélés
A trauma sérülést jelent, amely lehet fizikai, mentális vagy pszichés. A hivatalos definíció szerint olyan hirtelen bekövetkező vagy tartósan fennálló esemény vagy eseménysorozat, amely veszélyezteti az egyén és a személyiség integritását, meghaladja a személy normális megküzdését. A trauma hatása és mélysége nagyban függ az egyén személyes megélésétől. Ugyanaz a bántás lehet valakinek komoly trauma, míg másnak inkább egy nehéz élethelyzet, amelyet azért meg tud oldani.
Temetetlen múlt
Sokakban jóval később tudatosul az elesettség. Vagy akkor, abban a helyzetben nem tűnik fel neki, esetleg éppen az a megküzdési stratégiája, hogy nem törődik vele, hanem tovább kell menni. Ilyenkor gyakran utólag, hirtelen szembesül az illető azzal, hogy korábban valami nagyon rossz dolog történt, amit akkor nem konstatált. Már Sigmund Freud is felismerte, hogy a temetetlen érzések felerősödnek és sokkal jobban velünk élnek a tudatalattinkban. A psziché törekszik rá, hogy lenyomja a felejtésbe a traumatikus eseményt, de valamilyen emlékeztető körülmény előhívja ezt az emléket.
Verbális bántalmazás és elhanyagolás
Ha valakit megütnek, akkor azt el tudja mondani, arra gyerekkorban is vannak szavaink. Nehezebben körülírható a pszichés, manipulációs trauma, amelynek része a verbális bántalmazás, a nagyon rossz hangulat egy családban. De ide sorolható az elhanyagolás, a gyerek leértékelése is, amikor utólag azt érezheti: nem kapta meg, amire szüksége lett volna, ami járt volna neki, hogy szeretettel forduljanak felé. Az ilyen helyzetben lévő gyerekek sokszor azt a következtetést vonják le, hogy ők tehetnek róla, ők nem elég jók. Ilyen trauma hatására a gyerek „tünetel”, például evéssel, szobatisztasággal kapcsolatos gondok léphetnek fel nála.
A szakember felelőssége
Minden gyerekekkel foglalkozó szakember (például védőnő, óvónő, dadus vagy tanítónő) találkozik hasonló problémákkal, de a „nem az én dolgom” mentalitás miatt egyesek hajlamosak nem reagálni a rosszra. Ha viszont figyel a jelekre, az már segíti a gyógyulást. A trauma jellemzője, hogy egyedül van benne a gyerek. Bárki, aki ezt az önkéntelenül felhúzott falat észreveszi és áttöri, sokat tehet ez ellen.
A kimondható és a kimondhatatlan
A mások felé, a világ felé bizalomvesztett emberek felnőttkorukban nehezen tudnak ellazulni párkapcsolatokban, új barátokat találni, új közösségekbe beilleszkedni. Érzelmi reakciókat produkálnak, például szoronganak. Testi, szomatikus tünetképzés jellemző rájuk. Nehéz nekik, viszont bőven a rendelkezésükre állnak a szavak. Míg ezzel szemben gyerekkorban, különösen a fizikai bántalmazás speciális formáján, a szexuális abúzuson átesettek nem tudják kifejezni a történteket.
Az énerő megléte és hiánya
Akinek van énereje, azaz megküzdési képessége, annak önértékelése, önbecsülése is van. Tudja kezelni az érzéseit, tud kapcsolódni másokhoz, ki tud állni magáért, van saját értékrendje. Az egészséges személyiségfejlődés során az énerőpontokat összeszedegeti az ember. Akinek nagy énereje van, az nem fogja sokáig elviselni a bántalmazást, hanem kilép, kiáll maga mellett, és segítséget kér. Aki viszont ahhoz van szokva, hogy ami megtörtént, az a „normális”, az sokszor akár egy bántalmazó párkapcsolatban is benne marad. Az ilyen traumákat a pszichológus szerint az egyén és a társadalom szintjén is úgy lehet oldani, ha a történteket néven lehet nevezni, észre lehet venni, lehet róluk beszélni.
A hobbik jelentősége
A hobbik választása is segít az önismereti munkában, trauma leküzdésében. Bármi hasznos, amiben jól érzi magát az illető, amiben megéli azt, hogy ő erős, ügyes, kompetens, amiben a jó tulajdonságait ki tudja bontakoztatni. Ha például valakiről felfedezik, hogy tehetséges a rajzolásban, és szakkörre hívják, ott már kis lépésekkel, de elkezdődhet az önbizalom-építés.
A traumatúlélők ereje
Jellemzően a trauma egyik fő eleme a szégyenérzet és kisebbségi érzés. Azonban ha valaki gyógyultan kijött a másik oldalon, egyfajta büszkeséget érez, beindulnak az önerősítő mechanizmusai. Felnőttek, akiknek már sikerült feldolgozniuk a bántalmazást, énerő-pajzsként használják: „ilyen voltam, de soha többé”. Nem véletlen, hogy ők traumatúlélőknek, nem áldozatoknak tartják magukat.
Kell egy csapat
Víg Sára pszichológusként és terapeutaként is szereti azt hirdetni, hogy nem csak terápiában lehet gyógyulni, hanem mindenféle jó, építő emberi kapcsolatban is lehet töltődni, énerőt visszaszerezni. A sorstársközösség, a csoportos feldolgozás is messzire tudja vinni a bántalmazott gyerekeket vagy felnőttet. Önmagában gyógyító az élmény, hogy másnak is van ilyen sérülése. De segít, ha az ember bármilyen csapatban jól érzi magát. Nem feltétlenül traumafeldolgozó csoportban, hanem akár egy zenekarban vagy kirándulóközösségben.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Víg Sára: Gyermekpszichológus és terapeuta.
- Trauma: Sérülés – fizikai, mentális vagy pszichés –, amelyet olyan hirtelen vagy tartósan fennálló esemény okoz, amely veszélyezteti az egyén személyiségének integritását, és meghaladja a személy szokásos megküzdési képességét. Hatása és mélysége egyénenként eltérő.
- Énerő: A pszichológiában a megküzdési képességet, önértékelést és önbecsülést magában foglaló belső erőforrás. Aki erős énerővel rendelkezik, képes kezelni érzéseit, kiállni magáért és segítséget kérni.
- Szomatikus tünetképzés: Az a jelenség, amikor a pszichés feszültség vagy feldolgozatlan trauma testi tünetekben – például fájdalomban, fáradtságban, emésztési zavarokban – nyilvánul meg.
- Traumatúlélő: A trauma elszenvedőinek azt az önmeghatározását tükröző fogalom, amely az áldozati szerep helyett az aktív feldolgozást és a megküzdést helyezi előtérbe.
- Sorstársközösség: Olyan csoport, amelynek tagjai hasonló nehézségeken, traumákon mentek át. A közös tapasztalat megosztása önmagában gyógyító hatású lehet, és erősíti az énerőt.
