A gyermekvédelem nemcsak intézményi ügy: a családok megtartásáról, traumák kezeléséről és a társadalmi távolságtartásról is szól.
A gyermekvédelemről sokáig keveset hallottunk, az utóbbi évek botrányai óta viszont annál többet beszélünk róla. Csakhogy a nyilvánosságra került bántalmazási ügyek mögött nem egyetlen hiba, hanem egy egész, több ponton sérülékeny rendszer rajzolódik ki. A radiocafé Pontjókor! című műsorában Fehér Mariann Varró Gabriellával, az SOS Gyermekfalvak kommunikációs kampányainak vezetőjével beszélgetett arról, mi történik valójában a gyermekvédelemben, és miért félrevezető, ha csak a legkirívóbb ügyek felől nézzük ezt a világot.
Társadalmi tükör
Varró Gabriella szerint a gyermekvédelmet ma is sok előítélet övezi. Az átlagember keveset tud arról, kik kerülnek be a rendszerbe, hogyan élnek ott a gyerekek, és milyen esélyeik vannak később. Közben erős az a reflex is, hogy a társadalom távolról még támogatná az ügyet, de közelről már kevésbé nyitott rá.
Ez a távolságtartás azért fontos, mert a gyermekvédelem nem önmagában létezik. Nem lehet leválasztani a szociálpolitikáról, a lakhatásról, az oktatásról vagy az egészségügyről. Ha egy család körül nincs megtartó háló, nincs rokon, barát, közösség vagy elérhető segítség, akkor a problémák könnyen halmozódnak. Mire a rendszer ténylegesen működésbe lép, sokszor már nem a család megerősítése történik, hanem a gyerek kiemelése.
A beszélgetés egyik legfontosabb megállapítása is ez volt:
minél később érkezik segítség egy család életébe, annál kisebb az esély a valódi korrekcióra.
A végén pedig gyakran az történik, hogy a gyerek állami gondozásba kerül, miközben a család problémái változatlanul megmaradnak.
A gyerek kiemelése újabb trauma
Kívülről könnyű úgy gondolni, hogy ha egy gyereket bántalmazó, elhanyagoló közegből emelnek ki, az egyértelműen jó fordulat. A valóság ennél jóval bonyolultabb. Varró Gabriella arról beszélt, hogy a kiemelés önmagában is trauma, még akkor is, ha a gyerek addig rossz körülmények között élt. Az ismert rossz elhagyása is veszteség.
A rendszerbe bekerülő gyerekek közül sokan már addig is súlyos terheket cipelnek: bántalmazás, elhanyagolás, kötődési zavarok, tanulási és beilleszkedési nehézségek, figyelemzavar vagy más mentális sérülések lehetnek a háttérben. Ha egy gyerek például hét-nyolc évesen kerül be, akkor gyakran már több traumán is átesett: azon, ami a családjában érte, és azon is, hogy elszakították attól a közegtől, amelyhez minden nehézsége ellenére kötődött.
Ezért különösen félrevezető, ha a gyermekvédelmet csak adminisztratív vagy elhelyezési kérdésként nézzük. A bekerülés pillanatától kezdve
intenzív pszichés, pedagógiai és szociális támogatásra lenne szükség.
Mit nevezünk sikernek?
Természetesen felvetődött a kérdés, hogy mit tekinthetünk sikernek a gyermekvédelemben. A közvélemény hajlamos a látványos történetekre figyelni: ki lett egyetemista, élsportoló vagy „példakép”. Vannak ilyen sorsok is, de Varró Gabriella szerint nem ez a jó mérce.
Egy súlyosan traumatizált gyereknél a siker sokkal prózaibb, és épp ezért sokkal fontosabb. Az, hogy mentálisan elég stabillegyen, önálló életet tudjon kezdeni, és
amikor fiatal felnőttként kilép a rendszerből, ne csússzon ki a talaj a lába alól.
Ez azért különösen nehéz, mert ezeknek a fiataloknak gyakran nincs hová hazamenniük. Nincs családi védőháló, nincs biztos háttér, nincs az a természetes segítség, amit mások sokszor észre sem vesznek: egy telefon a szülőnek, egy átmeneti lakhatási lehetőség, egy rokon, aki kisegít. A gyermekvédelemben felnőtt fiataloknak ezt a hiányt a rendszernek kéne legalább részben pótolnia.
A beszélgetésben elhangzott, hogy jelenleg mintegy 23 ezer gyerek él a gyermekvédelemben, és a probléma nem pusztán a számuk, hanem az is, hogy sokan bent ragadnak a rendszerben. Az volna az ideális, ha a családok támogatása révén minél rövidebb időt kellene ott tölteniük. Ez azonban ritka – Varró Gabriella szerint a gyerekek többsége bent nő fel.
Botrányok után: bizalomvesztés és szakemberhiány
Az elmúlt években nyilvánosságra került bántalmazási ügyek súlyos károkat okoztak nemcsak az áldozatoknak, hanem a rendszer hitelességének is. Fehér Mariann felvetette, hogy a gyermekvédelemben dolgozók közül sokan egész életüket tették fel arra, hogy segítsenek a gyerekeknek, most mégis rajtuk is ott a gyanú árnyéka.
Varró Gabriella szerint ez valóban nagy teher. A nevelőszülői és nevelői szakma amúgy sem számított magas presztízsű pályának sem anyagi, sem társadalmi értelemben, a folyamatosan érkező negatív hírek pedig tovább rontják a helyzetet.
Közben a rendszer egyik alapvető baja továbbra is a szakemberhiány. Nemcsak több nevelőszülőre lenne szükség, hanem pszichológusokra, mentorokra, mentálhigiénés szakemberekre és olyan tanácsadókra is, akik nem csak ellenőriznek, hanem valóban támaszt nyújtanak a gyerekeknek és a felnőtteknek. Egy ilyen közegben ugyanis a kiégés is valós veszély: traumatizált gyerekekkel 0–24 órában dolgozni rendkívüli megterhelés.
A rendszerhez egyszerre több helyen kell hozzányúlni
A beszélgetésben szóba került az is, hogy a jelenlegi kormányzati szereplők zászlójukra tűzték a gyermekvédelem ügyét. Varró Gabriella ezt abból a szempontból kedvező jelnek nevezte, hogy a téma napirenden maradt, és szerinte jó hír az is, hogy több, korábban civil területen dolgozó szakember kapott szerepet.
Külön megemlítette Gyurkó Szilvia államtitkárt, akinek a jelenléte szerinte erősítheti a gyerekjogi szempontokat. A civilekkel már elindult az egyeztetés is, többek között a Gyermekjogi Civil Koalíció keretében.
Ugyanakkor a beszélgetés alapján senki sem számít gyors csodára. A rendszer teljes átvilágítása, az intézmények működésének átláthatóbbá tétele, a jelzőrendszer megerősítése és a különböző szakpolitikai területek összehangolása hosszú folyamat lesz. És közben nem lehet félretenni a korábbi abúzusügyek feltárását sem, a két feladatnak párhuzamosan kell futnia.
Az örökbefogadás sem egyszerű
A műsor második felében az örökbefogadásról is szó esett. Varró Gabriella hangsúlyozta: a közhiedelemmel szemben a rendszerből kikerülő gyerekek történetei itt sem egyszerűek. Minél idősebb a gyerek, minél több ideig élt bizonytalan vagy bántalmazó közegben, annál több hozott sérüléssel érkezhet az új családba.
Az is elhangzott, hogy az örökbefogadásnál a „kereslet” és a „kínálat” nem találkozik. Sok örökbefogadni vágyó szülő nagyon fiatal, egészséges, nem roma származású gyereket szeretne, miközben az örökbe adható gyerekek valósága ettől gyakran eltér. Emiatt
sok gyerek hiába örökbefogadható, mégsem kerül családba.
A beszélgetés szerint az örökbefogadásra felkészítő tanfolyam hiánya is probléma, mert a családokat fel kell készíteni arra, hogy egy gyerek múltja később is „megszólalhat”. Nem feltétlenül az első hónapokban, hanem akár évekkel később, amikor egy új élethelyzet, fejlődési szakasz vagy kamaszkori krízis felszínre hoz régi sérüléseket.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- SOS Gyermekfalvak: Magyarországon működő gyermekvédelmi szervezet, hivatalos nevén SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa.
- Gyermekjogi Civil Koalíció: gyermekjogokkal foglalkozó hazai civil szervezetek és szakértők együttműködése.
- Gyurkó Szilvia: gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója, a Magyar-kormány államtitkára.
- Jelzőrendszer: azoknak a szakembereknek és intézményeknek az együttműködése, akik észlelhetik, ha egy gyerek veszélybe kerül. Ide tartozhat például a védőnő, az óvoda, az iskola vagy a háziorvos.
