A nyár végi bizonytalanságot nem csak a tanévkezdet okozza, a kimaradástól való félelem és az online összehasonlítás is erősíti.
A radiocafé Pontjókor! című műsorában Fehér Mariann vendége Szécsi Judit gyerekpszichológus volt. A beszélgetésből világosan kirajzolódott: a szeptember nem csupán logisztikai fordulópont, hanem érzelmi próbatétel is – gyerekeknek és szülőknek egyaránt.
Nem csak a becsengetés miatt nehéz
A tanévkezdésről sokszor úgy beszélünk, mintha az kizárólag a korai kelésről, a tanszerekről és az órarendről szólna. Valójában a gyerekek számára ennél jóval többről van szó.
Vissza kell lépniük egy kötöttebb rendbe, miközben teljesítményelvárásokkal, kapcsolataikkal és saját változó önképükkel is egyszerre kell megküzdeniük.
Szécsi Judit szerint már augusztus végén erősen megjelenik a terápiás beszélgetésekben az iskolakezdés témája. Nem ritka, hogy a fiatalok egyszerre tolják maguk előtt a gondolatot, miközben szoronganak is tőle. A nyár végére ráadásul sokukban csalódás is marad: nem úgy alakult a szünidő, ahogy elképzelték, kimaradt egy tábor, elmaradtak programok, vagy egyszerűen nem jött össze az a „nagy nyárélmény”, amelyet látni véltek másoknál.
A nyár mint kipipálnivaló lista
A gyerekek számára a nyár sokszor már nem egyszerűen szabadidő, hanem teljesítendő lista. A közösségi média, különösen a TikTok és az Instagram képei azt sugallják,
mintha lenne egy ideális forgatókönyv: vízparti fotó, buli, barátok, látványos programok, sok poszt és még több visszajelzés.
Ez felnőtt szemmel könnyen tűnhet felszínesnek, de a gyerekpszichológus szerint hiba lenne legyinteni rá. A gyerek számára ugyanis ezek a képek nem pusztán pillanatfelvételek, hanem az önmeghatározás részei. Ha valaki úgy érzi, hogy ebből kimaradt, abból gyorsan önleértékelés, bizonytalanság és kirekesztettségérzés lehet. Elindulhat a gondolat: velem van baj, nem vagyok elég érdekes, nem vagyok elég népszerű, talán már nem is tartozom a többiek közé.
Az online jelenlét társasági belépő is lehet
A műsorban elhangzott egy kényelmetlen, de fontos felismerés is: ma már az online jelenlét bizonyos helyzetekben afféle társasági belépőként működik. Szécsi Judit tapasztalata szerint a kamaszok egy része magabiztosabban mozog a valódi közösségekben, ha úgy érzi, az online térben is van helye, van mit megmutatnia magáról, vannak kapcsolódási pontjai.
Ez persze nem jelenti azt, hogy az online aktivitás valódi érzelmi kielégülést ad. Hosszú távon nem ettől lesz stabil az önbizalom, és nem ettől fejlődnek a szociális készségek. Sőt, a valódi együttlétek türelmet, alkalmazkodást, önérvényesítést és konfliktuskezelést kívánnak — olyasmit, amit képernyőn keresztül jóval nehezebb megtanulni. Mégis fontos látni, hogy
a mai gyerekek világában a digitális jelenlét nem valamiféle mellékes díszlet, hanem a társas önkép egyik építőeleme.
Miért lehet szorongáskeltő a nyár végi csend?
A nyári szünet alatt a megszokott osztályközösségi dinamika is fellazul. A tanévben napi kapcsolatban lévő gyerekek hetekre eltűnhetnek egymás életéből, vagy legalábbis ritkábban reagálnak, kevesebbet írnak vissza. Ez kívülről jelentéktelennek tűnhet, egy érzékeny kamaszban viszont komoly bizonytalanságot indíthat el.
Ha valaki azt tapasztalja, hogy a másik passzívabb, nem válaszol, nehezebben elérhető, abból könnyen az a következtetés születik meg, hogy „kiestem a közösségből”. Pedig az ilyesminek számtalan oka lehet, és nem feltétlenül személyes elutasítás áll a háttérben. Az iskolakezdés előtti szorongás egyik forrása éppen ez:
a fiatal nem tudja biztosan, ugyanoda tér-e vissza társas értelemben, ahonnan júniusban elindult.
Feszültség nyár és nyár között
A nyári élmények közti különbségek mindig léteztek, de a közösségi média felerősítette őket. Régebben legfeljebb az évnyitón derült ki, kinek milyen volt a nyara. Ma ez végig a szemünk előtt zajlik. A kamaszok folyamatosan látják egymás posztjait, valós vagy részben valós nyaralásait, programjait, fotóit.
Ez különösen nehéz lehet annak, aki szerényebb körülmények között töltötte a nyarat, vagy egyszerűen csak csendesebben, kevesebb látványos eseménnyel. Nemcsak az irigység jelenik meg ilyenkor, hanem az érzés is, hogy az ő története kevésbé mesélhető, kevésbé mutatható meg. Innen már csak egy lépés, hogy a szeptember ne csak iskolakezdés, hanem státuszpróba is legyen.
Nem biztos, hogy baj van
A műsorban szó esett arról is, hogy a nyár alatt sokszor ugrásszerű változások történnek. Vannak gyerekek, akik szinte egyik hónapról a másikra látványosan serdülnek, mások lassabban érnek.
Ez a különbség a kortárs közegben is feszültségforrás lehet, de a családon belül is ijedtséget okozhat.
Szécsi Judit több példát is említett arra, hogy a szülők nyáron azzal érkeztek: mintha teljesen megváltozott volna a gyerekük. Miközben sok esetben nem valamilyen rendkívüli probléma történt, hanem egyszerűen a fejlődés új szakaszába lépett a kamasz. Az érzelmi hullámzás, a bezuhanás, a furcsa viselkedés olykor nem hiba, hanem annak jele, hogy a gyerek éppen változik.
A suli nem a hadsereg
A szeptemberre való ráhangolódás fontos, de nem kell belőle túlkomponált családi hadműveletet csinálni. Hasznos lehet, ha az utolsó napokban fokozatosan visszaállnak bizonyos kapaszkodók: korábbi lefekvés, kiszámíthatóbb napirend, nyugodtabb ritmus.
Ez segíthet abban, hogy ne egyik napról a másikra szakadjon rá a gyerekre a tanév.
A szakértő ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az átmenetet nem érdemes túl mereven kezelni. Nem kell augusztus második felétől iskolai fegyelemben élni, és az sem tragédia, ha az első héten még döcögős az alkalmazkodás.
Átadható felelősség
A beszélgetésben szó esett a szeptember előtti alvásritmusról is. Sok családban visszatérő konfliktus, hogy a kamasz későn fekszik, nehezen kel, a szülő pedig próbálja kívülről szabályozni a helyzetet. Szécsi Judit szerint egy ponton ezt a feladatot át kell adni a fiatalnak.
Lehet róla beszélni, lehet előre jelezni a következményeket, lehet ötleteket adni, de nem lehet helyette megoldani. Ha fáradt lesz, ha elkésik, ha egyszer megérzi a saját döntésének súlyát, az sokkal többet taníthat, mint a mindennapos reggeli csatározás. Ez nem közöny, hanem felelősségre nevelés.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Szécsi Judit: gyerekpszichológus.
- Öndefiníció: annak megélése és belső meghatározása, hogy valaki kinek látja magát. Kamaszkorban ezt erősen befolyásolhatják a kortárs kapcsolatok és az online visszajelzések.
- Szociális skillek: hétköznapi társas készségek, például az együttműködés, az alkalmazkodás, az önérvényesítés vagy a konfliktuskezelés. Ezek a valódi közösségi helyzetekben fejlődnek igazán.
