Régóta vitákat szül a Balaton-part beépítése – a 19. századi villáktól a mai apartmanházakig folyton visszatér a kérdés: kié a part?
Sokan új apartmanházakat látnak lelki szemeik előtt, ha a Balaton-part beépítéséről van szó, pedig a helyzet nem egyik napról a másikra alakult ki. A radiocafé Millásreggeli című műsorában Wettstein Domonkos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszékének tanszékvezető-helyettese arról beszélt: ez évszázados folyamat, és a mai konfliktusokat az előzmények ismeretében lehet igazán megérteni.
A gyógyvíztől a villaépítéség
Kezdetben nem feltétlenül a vízpartról szólt egy balatoni üdülés: Balatonfüreden például sokáig a gyógyvíz volt a fő vonzerő, nem a tópart látványa. A 19. század második felétől azonban egyre több helyen már kifejezetten a Balaton közelsége, illetve a panoráma lett az építkezések fő szempontja.
A szakember szerint a korai villaépítések önmagukban még nem okoztak akkora gondot. Kevesebb épület készült, és ezek jellemzően tehetős megrendelőkhöz, képzett építészekhez kötődtek. A nagy változás akkor jött, amikor a beépítés tömegessé vált.
Trianon után felértékelődött a Balaton
Az 1920-as évektől a Balaton új szerepet kapott. A trianoni békeszerződés után az ország elveszítette több hagyományos üdülőhelyét, így a tó különösen fontossá vált. Ekkor jelent meg nagyobb számban az a középosztály is, amely kisebb, egyszerűbb nyaralókat épített.
Komoly gondot jelentett, hogy késve érkezett a szabályozás. Mire a döntéshozók felismerték a problémát, a telkek sok helyen már beépültek. Szintén problémákat okozott, hogy számos helyen nem alakítottak ki megfelelő közterületeket, a víz pedig rendszeresen elöntött bizonyos részeket.
A sorsfordító vasútvonal
A Déli Vasút eredetileg nem kimondottan a Balaton miatt épült, hiszen az ennél jóval távolabbi közlekedést is kiszolgálta. Mégis alapvetően átírta a tó déli partjának fejlődését: nem csupán gyorsabb elérést biztosított, hanem a tájat is radikálisan átalakította. A vasútvonal elkészültekor a vízszint szabályozása, a töltések kiépítése és a mocsaras kapcsolatok megszakadása mind hozzájárult ahhoz, hogy később üdülőtelepek épülhessenek a helyszínen.
Konszolidáció, szabályozás, rehabilitáció
A második nagy hullám 1956 után indult el. A kádári konszolidáció részeként minél több embert akartak a tópartra juttatni, ez pedig tovább növelte a terhelést. Miközben egyes északi parti területeket védtek, a déli parton jelentős feltöltésekkel új üdülősorok jöttek létre.
Az 1957–58-as regionális terv által diktált szabályozást nemzetközi szinten is elismerték, majd a hatvanas években Farkas Tibor főépítészként próbált szakmai kontrollt gyakorolni. Később azonban a politikai és gazdasági szempontok felülírták ezt a megközelítést. A hetvenes évek végére már nem fejlesztésről, hanem rehabilitációról kellett beszélni a romló vízminőség miatt.
Az apartmanok valódi ára
Wettstein úgy látja: üzleti érdekeken túl életforma-változás is áll a jelenlegi apartmanházas fejlesztések trendje mögött. Sokan már nem klasszikus, kertes nyaralót keresnek, hanem teljes értékű, minőségi lakóingatlant. Csakhogy ezek a beruházások gyakran az utolsó összefüggő, értékes területeket érik el.
A Balaton-part története ezért egyszerre építészeti, társadalmi és környezeti kérdés. A tét ma is ugyanaz, mint száz éve: mennyit bír el a part, és marad-e belőle közös tér.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Wettstein Domonkos: építész, urbanista, a BME Urbanisztika Tanszékének tanszékvezető-helyettese.
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: Magyarország egyik meghatározó műszaki felsőoktatási intézménye. Itt működik az az Urbanisztika Tanszék is.
- Déli Vasút: a 19. században kiépített nemzetközi vasútvonal.
- Farkas Tibor: Ybl Miklós-díjas és Hild János-díjas magyar építész, várostervező, a Balaton főépítésze.
- Regionális terv: nagyobb térségek egészére készített szabályozási és fejlesztési terv. A Balatonnál ilyen módon próbálták összehangolni a beépítést és a tájvédelmetmár az 1950-es évek végén.
