Napóleon berlini bevonulása mögött a valódi sztori nemcsak maga a győzelmi menet volt, hanem egy későbbi porosz feltámadás kezdete is.
Az egykori francia császár németországi hódításának évfordulójáról a radiocafé Millásreggeli című műsorában emlékeztek meg, ahol Katona Csaba történész arról beszélt: 1806. október 27-én nem egyszerűen egy hadvezér érkezett meg Berlinbe, hanem egy olyan győztes, akit a város lakói eleinte még kifejezetten jó szemmel néztek.
Miért örültek a berliniek Napóleonnak?
Elsőre furcsának tűnik, hogy a porosz főváros polgárai ünnepelték Napóleon bevonulását. Katona Csaba szerint ennek részben nagyon is prózai oka volt: ha egy hadsereg fegyverrel vonul be, nem feltétlenül tanácsos látványosan ellenségesnek lenni. De ennél többről is szó volt.
Poroszország ekkor merev, erősen hierarchikus állam volt, ahol a társadalmi szerkezetet és a hadsereget is a fegyelem, a testi fenyítés és az öregedő arisztokrata elit uralta. Ezzel szemben a francia modell a szabadság, egyenlőség, testvériség ígéretét hordozta. Egy 19. század eleji művelt polgár számára ez nagyon is vonzó alternatívának tűnhetett.
A vereség, ami megnyitotta Berlint
A bevonulás közvetlen előzménye a jéna–auerstedti csata volt, ahol a franciák elsöprő győzelmet arattak. A francia veszteség 10–12 ezer fő körül lehetett, míg a porosz oldalon 40–45 ezres veszteségről beszélhetünk. Ez nemcsak katonai kudarc volt, hanem látványos bizonyítéka annak is, mennyire elavulttá vált a porosz állam és hadsereg.
Napóleon serege ráadásul más elvek szerint működött. A marsallok között akadtak olyan, alacsony sorból felemelkedett katonák is, akik nem származásuk, hanem tehetségük révén jutottak magasra. Ez éles ellentétben állt a porosz rendszerrel.
A Brandenburgi kaputól a kiábrándulásig
A bevonulás klasszikus győzelmi felvonulás volt a Brandenburgi kapu alatt. A gesztus politikai szempontból és szimbolikusan egyaránt erős volt: a kapun átvonulni annyit jelentett, mint birtokba venni a várost. Napóleon még udvari festőjével is megörökíttette az eseményt.
Az első lelkesedés azonban gyorsan elpárolgott. A francia megszállás rengeteg pénzbe került, a berliniek pedig rövid idő alatt kezdték megérezni, hogy a felszabadítónak hitt hadsereg valójában megszálló erő. Különösen rosszul fogadták, hogy Napóleon elvitette a Branderburgi kapu tetejéről a quadrigát Párizsba, győzelmi trófeaként.
Berlinből hirdette ki a kontinentális zárlatot is, amellyel gazdaságilag próbálta szorongatni Angliát. Az elképzelés részben működött, de a kor viszonyai között szinte lehetetlen volt maradéktalanul betartatni.
A megaláztatásból modernizáció lett
Poroszország végül ebből a vereségből sokat profitált. A reformerek, köztük Scharnhorst, Hardenberg és vom Stein, hozzáláttak az állam és a hadsereg átalakításához. Megszűnt a testi fenyítés, korszerűbb lett a kiképzés, és a társadalom is elindult a rendi működéstől a polgáriasodás felé.
Katona Csaba értelmezésében ez lett a modern porosz állam, később pedig a német egység egyik alapja. Vagyis Napóleon rövid távon győzött, hosszabb távon mégis hozzájárult ahhoz, hogy ellenfele megerősödjön.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Jénai–auerstedti csata: az 1806-os ütközet, amelyben Napóleon döntő vereséget mért Poroszországra. Ez nyitotta meg az utat Berlin felé.
- Quadriga: a Brandenburgi kapu tetején álló négyesfogat-szobor, amelyet Napóleon Párizsba vitetett, majd később visszakerült Berlinbe.
- Kontinentális zárlat: Napóleon Anglia elleni gazdasági intézkedése, amely az angol áruk kizárását célozta az európai piacokról.
- Scharnhorst: a porosz hadseregreform meghatározó alakja, akinek nevéhez a hadsereg korszerűsítése kötődik.
- Blücher: porosz hadvezér, aki később Napóleon bukásában is fontos szerepet játszott, és a quadriga visszaszállítását is szívügyének tekintette.
