A vízhiány már nemcsak a földeket, hanem az ipart, az energiát és a szállítást is egyre súlyosabban érinti Magyarországon.
A kiszáradt földek látványa még mindig elsősorban mezőgazdasági problémát juttat legtöbbünk eszébe, pedig a jelenleg beállít rendszerek alapjait is megingatja az aszály. A radiocafé Millásreggeli című műsorában Bíró Koppány Ajtony, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége főtitkára arról beszélt: a vízhiány mára nemzetbiztonsági jelentőségű kockázattá vált, mert nemcsak a termést, hanem az ellátást, az ipart, az energiatermelést és a logisztikát is veszélyezteti.
Többről van szó, mint egy száraz nyárról
A beszélgetés egyik legfontosabb állítása az volt, hogy a vízhiányt nem lehet többé pusztán szezonális aszályként kezelni. Ha alacsony a vízszint, az nemcsak a szántóföldeken látszik meg, hanem az ország működésének más részein is.
A műsorban elhangzott példák közé tartozott a paksi erőmű részleges leállásának fenyegetése, illetve a dunai hajózás fennakadása. Ezek már önmagukban jelzik, hogy a víz hiánya nem elszigetelt környezeti ügy, hanem olyan tényező, amely az energiaellátástól a szállítmányozásig sok mindent befolyásol. Az interjúban az is elhangzott, hogy a helyzet a német gazdaságot is érzékenyen érinti, vagyis a probléma túlmutat Magyarország határain.
Régi gond, kevés valódi válasz
Bíró Koppány Ajtony szerint a Kárpát-medencében a vízkérdés nem új felismerés, hanem régóta ismert probléma. Mint mondta, nagyjából harminc éve lehet tudni, hogy ez a térség különösen sérülékeny lesz ebből a szempontból, mégsem indult el időben érdemi megoldáskeresés.
Úgy véli, a Duna felső szakaszán kiépített vízlépcsők felgyorsították a folyó futását, és ennek következtében az elmúlt három évtizedben a mederfenék mintegy egy méterrel lejjebb került. Rámutatott, hogy ez akkor is szívó hatást okoz a környező területeken, ha egyébként nem kirívóan alacsony a vízállás.
A jelenség nyomait szerinte már most is látni lehet: szóba kerültek a Dunaújváros környéki löszfalomlások, Kecskemét térsége, valamint a Duna–Tisza közének elsivatagosodása. Ezek a példák azt mutatják, hogy a vízhiány egy hosszabb távú folyamat következménye.
A számok nem megnyugtatóak
Több olyan adat is elhangzott, amely jól érzékelteti a változás ütemét. Bíró szerint az elmúlt öt évben a kukoricatermés 54 százalékkal csökkent. Ugyanebben az időszakban a belvízi kikötők áruforgalma 62 százalékkal esett vissza, az aszálykáros területek száma pedig 218 százalékkal nőtt.
Az is elhangzott, hogy Magyarország korábban gabonát exportált, most viszont már kukoricát kell importálni egyes feldolgozóhelyekre. Ez nemcsak agrárkérdés, hanem az élelmiszeripart és az ellátási láncokat is érintő fordulat.
A logisztika csak a folyamat vége
A főtitkár szerint a logisztika valójában az utolsó láncszem: azt viszi tovább, ami még rendelkezésre áll. Éppen ezért a problémát nem a szállítással kell kezdeni, hanem azzal, hogy lesz-e mit termelni, lesz-e elegendő víz az iparnak, és fenntartható marad-e az ellátás.
Ezzel együtt a dunai hajózás visszaesése önmagában is komoly gond. A hajózás ugyanis fajlagosan a legkisebb környezeti terheléssel járó és egyben a legolcsóbb szállítási mód. Ha ez kiesik vagy jelentősen szűkül, a teher a drágább vasúti és közúti fuvarozásra hárul át.
A beszélgetésben az is elhangzott, hogy a közutak már most is túlterheltek, a vasút pedig átalakítások előtt áll, így a helyzet nem egyszerűen egyetlen ágazat gondja, hanem összetett alkalmazkodási kényszer. Minderre még rátevődhet az európai gazdasági lassulás, vagyis kisebb árumennyiség és nehezebb piaci környezet mellett kellene drágább és nehezebben szervezhető szállítási megoldásokkal dolgozni.
Mit lehetne kezdeni a helyzettel?
Bíró Koppány Ajtony szerint az első lépés szemléleti lenne: el kellene fogadni, hogy a kérdés valós, tartós és nem odázható tovább. Ezután gyors szakmai tervezésre lenne szükség arról, hogy hol és milyen vízépítési megoldások működhetnek.
Példaként Ausztria, Németország és a Tisza-tó térsége került szóba. A főtitkár szerint nem új elméleteket kellene gyártani, hanem megnézni, milyen megoldások működnek máshol, és ezekből mi alkalmazható magyar viszonyok között. Azt is hangsúlyozta, hogy a vitát szerinte nem érzelmi alapon, hanem vízépítési és tervezési szakmai szempontok mentén kellene lefolytatni.
Idő pedig nincs. A műsorban elhangzottak szerint egy ilyen léptékű beruházás előkészítése legalább 2-3 év, a megvalósítása pedig további 3-5 év is lehet. Vagyis még a legjobb esetben sem gyors megoldásról beszélünk, hanem olyan folyamatról, amelynek eredménye csak évek múlva érezhető.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Bíró Koppány Ajtony: a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége főtitkára.
- Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ): a szervezet a logisztikai ágazat szereplőit fogja össze.
- Belvízi kikötő: olyan folyami kikötő, amely a belföldi vagy nemzetközi folyami áruszállítást szolgálja ki.
- Vízlépcső: folyókra épített vízügyi műtárgy, amely a vízszint szabályozásában, energiatermelésben vagy hajózásban is szerepet kaphat.
- Duna–Tisza köze: A Duna és a Tisza közötti tájegység.
