A pásztorkodás nem múltidézés: élelmet ad, tájat tart fenn, és olyan alkalmazkodási tudást őriz, amelyre még nagy szükségünk lehet.
A pásztor alakja a magyar képzeletben gyakran idilli figura: furulyázik, tereli a nyájat, és mintha kívül állna a modern világ gondjain. Molnár Zsolt botanikus, etnoökológus szerint azonban a valóság ennél sokkal izgalmasabb és sokkal aktuálisabb. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója a radiocafé Millásreggeli című műsorában úgy vélekedett, hogy a pásztorság nem romantikus maradvány, hanem figyelemre épülő, korszerűen is értelmezhető tudásrendszer.
A pásztor nem a múlt embere
Molnár Zsolt több mint két évtizede kutatja a hagyományos magyar és nemzetközi pásztorkultúrát, valamint a pásztorok ökológiai tudását. A beszélgetésben hangsúlyozta: a jó pásztor érdeke az, hogy a legelő jövőre is eltartsa az állatot. Vagyis
a pásztorkodás alapja nem a rövid távú haszon, hanem a hosszú távú egyensúly.
Ezért is félrevezető úgy beszélni róla, mintha változatlan hagyomány lenne. A pásztorok ma már nem úgy legeltetnek, mint 50 vagy 100 éve. A lényeg éppen az alkalmazkodás: hogyan olvassák a tájat, az időjárást, az állatok viselkedését, és hogyan változtatják ehhez a módszereiket.
Fenntartható technológia, mai nyelven
A legeltetés a műsorban elhangzottak szerint nemcsak élelmiszert állít elő, hanem közben karbantartja a tájat és trágyázza is azt. Ez a tudás ma már nemcsak néprajzi érdekesség, hanem fenntarthatósági kérdés is.
Molnár szerint a pásztoroktól valójában nemcsak ökológiát lehet tanulni, hanem adaptációt is. Ez különösen fontos egy olyan korszakban, amikor a klímaváltozás és a globális konfliktusok miatt
sok területen újra kell gondolni a megszokott működést.
Nem véletlen, hogy nagy érdeklődést váltott ki az Egy délután a legelőn című háromórás filmjük is: a pásztori munka lassúsága és összetettsége ma már egészen más szemmel látszik, mint korábban.
Miért tűnik el mégis?
Miközben a pásztorkodás hasznos, Európában mégis visszaszorul. A kutató szerint ennek egyik oka az a piaclogika, amely nem becsüli meg eléggé a hagyományos, jó minőségű termékeket és az ezek mögött álló munkát. Ehhez társul a bürokrácia is: a szabályok sokszor nem a pásztoroló állattartás logikájához igazodnak.
A beszélgetésben szóba került a birka- és bárányhús megítélése is. Molnár példaként említette Szabó Csabát, egy fülöpházi juhtartót, aki modern, hagyományalapú birkaételekkel kísérletezik. A gond szerinte nem az, hogy ne lehetne vonzóvá tenni ezeket az ételeket, hanem az, hogy alig kapnak figyelmet és piacot.
Tájkezelés, tűzvédelem, helyi élelmiszer
A pásztorok munkája nemcsak húsról vagy tejről szól. Ha eltűnik a legeltetés, sok helyen bozótosodni kezd a táj, elvadulnak a korábban kezelt területek. Molnár külföldi példákat is említett arra, hogy a pásztorok már magáért a tájkezelésért vagy a tűzmegelőzésért kapnak fizetséget.
A műsorban az is elhangzott, hogy az ENSZ az idei évet a Legelők és Pásztorok Nemzetközi Évének nyilvánította. Világszerte mintegy 300 millió pásztor van, Magyarországon pedig nagyjából 500 és 1000 közé tehető a számuk. A magyar pásztorok nyilatkozata ezért is sürgeti, hogy az érintetteket vonják be a róluk szóló döntésekbe.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Molnár Zsolt: botanikus és etnoökológus, több mint húsz éve kutatja a pásztorok ökológiai tudását és a hagyományos pásztorkultúrát.
- Etnoökológia: olyan tudományterület, amely azt vizsgálja, hogyan ismerik és használják a helyi közösségek a természeti környezetüket.
- HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont: magyar kutatóintézet, ahol ökológiai és környezettudományi kutatások folynak.
- Magyar Pásztorok nyilatkozata: 27 pontos szöveg, amely a pásztorok helyzetére és az őket érintő döntések problémáira hívja fel a figyelmet.
- Legelők és Pásztorok Nemzetközi Éve: az ENSZ által meghirdetett tematikus év, amely a legeltetés és a pásztori közösségek jelentőségére irányítja a figyelmet.
