A retorikában nem a leghangosabbnak van esélye tartósan észrevehetőnek maradni, hanem annak, aki tudja és megmutatja, mit képvisel.
Hajlamosak vagyunk veleszületett adottságként gondolni a nyilvános megszólalásra: van, aki tud közönség előtt beszélni, és van, aki nem. Szűcs Gergely azonban másképp közelíti meg a kérdést. A rétor Bőhm Kornél vendége volt a radiocafé Krízisek és pofonok című műsorában, ahol kifejtette: számára a retorika több mint előadói rutin. Szerinte ez egyfajta művészet, ahol a jó előadó egyszerre észrevehető, hiteles és hasznos lehet a közönség számára.
Rétor, görög és római módra
Szűcs tudatosan ragaszkodik ahhoz, hogy rétorként mutatkozzon be.
A szóválasztás nem hangzatos címke, hanem pontos önmeghatározás.
Görög értelemben a rétor a szónok: az az ember, aki kiáll, beszél, és a retorika szabályai szerint hat a közönségre. Ugyanakkor a római definíció szerint a rétor a szónokolás mellett ezt a képességet másokban is fejleszti. Szűcs szerint ez a kettősség írja le legjobban a munkáját. Római módra egyszerre műsorvezető, konferanszié, speaker és egyéneket, csoportokat, cégeket, márkákat fejlesztő szakember szerepet tölt be, ugyanakkor az Arisztotelész nevéhez kötött retorikai hagyomány mentén végzi mesterségét.
Összekacsintás és önirónia
A rétor szerint a közönség figyelme nem jár automatikusan, azt ki kell alakítani. Szűcs erre saját fogalmat használ: létre kell hozni az összekacsintási alapot. A közönségnek éreznie kell: a színpadon álló ember nem fölöttük beszél, hanem velük van egy térben. Ezt Szűcs gyakran fegyveresített öniróniával teremti meg: nem fél oldani a maga köré épülő pátoszt, miközben az előadott tartalmat komolyan veszi.
Szűcs megosztó jelenségnek tartja magát, és ezt nem rejtegeti, hanem reflektál rá. Ha érzékeli, hogy a közönség egy része értékeli a lendületét, mások viszont túl soknak tartják, akkor ki is mondja, hogy ez a helyzet. Szerinte ez a fajta önreflexió azoknak is szimpatikus lehet, akik elsőre idegenkednek a személyétől, mert azt mutatja:
pontosan érzékeli, mi történik a teremben.
A csúszás tiszteletlenség
Kívülről általában elegánsan szervezettnek tűnik a konferenciák világa, belülről viszont gyakran csúszásokat, rosszul kezelt időkereteket és kényelmetlen helyzeteket tapasztalnak a résztvevők. Szűcs kifejezetten ezekben a szociálisan hálátlan pillanatokban érzi magát formában. Ha késik az előadó, ha túl hosszú egy hozzászólás, ha valakit le kell terelni a témáról vagy egyszerűen véget kell vetni egy „elszállt” blokknak, akkor
valakinek vállalnia kell a súrlódást, mert egy rendezvény végső soron a közönségről szól.
Szűcs úgy látja: a hazai konferenciakultúra ezen a téren sokszor túl engedékeny. A skála egyik végén a TED-szerű konferenciák másodpercre szervezett fegyelme áll, a másikon pedig az olyan rendezvények, amelyeken a résztvevők természetesnek veszik, hogy az időkeret inkább ajánlás, mint szabály. A rétor szerint az idő túllépése egyrészt szervezési hiba, másrészt a közönség és a többi megszólaló iránti tiszteletlenség.
Skálával a kerekasztal unalma ellen
Kevés műfaj tud annyira érdekes lenni elméletben és annyira fárasztó a gyakorlatban, mint a kerekasztal-beszélgetés. Általában egyfajta körinterjúként működik egy ilyen program: ugyanarra a kérdésre sorban mindenki válaszol, többnyire óvatosan és egymást kikerülve.
Szűcs erre fejlesztett ki egy saját moderálási módszert. Ahelyett, hogy a résztvevők csak ülve beszélnének,
a színpadon kijelöl egy képzeletbeli 1-től 10-ig tartó skálát, majd arra kéri őket, hogy fizikailag álljanak arra a pontra, amely leginkább megfelel a véleményüknek.
Ha például a téma a mesterséges intelligencia, a kérdés lehet az, mennyire tartanak tőle: az egyik véglet a teljes nyugalom, a másik a civilizációs összeomlás rémképe.
A módszer azért működik, mert kikényszeríti a különbségeket. Ha valaki már ráállt egy pontra, nehezebben bújhat a semleges, elnagyolt válaszok mögé. A testhelyzet szó szerint állásfoglalássá válik. Szűcs tapasztalata szerint ettől hirtelen megered a résztvevők nyelve, és a közönség is azt érzi: végre történik valami a színpadon.
Ötvenezer ember hullámai
A rétor felidézte, hogy korábban beszélnie kellett a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán. Egy ötvenezres tömeggel szemben megszólalni egészen más, mint akár egy ezerfős konferencián dolgozni. Itt teljes félreértés lehet megpróbálni, hogy mindenkit egyszerre lekössön az ember. Több tízezer ember előtt hullámokat kell indítani: egy-egy folt mozdul meg a tömegben, ott keletkezik energia, és ha ez jól történik, a hullámok összeérnek.
A fesztiválélményen túl, kisebb léptékben is igaz: a nyilvános megszólalásnak nem mindig az a célja, hogy mindenki ugyanabban a pillanatban ugyanúgy reagáljon, hanem hogy elinduljon valami, ami kapcsolódást hoz létre.
Az énmárka nem önreklám
Jelenleg Szűcs a Forbes égisze alatt könyvet ír az énmárkáról. Szerinte ma két félreértés uralja a területet. Az egyik, hogy az énmárka önkiárusítás. A másik, hogy kimerül a posztolási tanácsokban és a gondosan beállított üzleti portrékban.
Ő ennél mélyebbre menne, és az arisztotelészi ethosz felől közelíti meg a témát. Vagyis abból indul ki, hogy a hitelesség nem pusztán szakmai teljesítmény, hanem karakter, ízlés, kulturális kapcsolódások és felismerhető jelenlét kérdése is.
Hosszú távon nem elég profinak lenni, hiszen sok jó szakembert találunk a pályán. Legalább ilyen fontos, hogy jó-e vele kapcsolódni.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Szűcs Gergely: rétor, műsorvezető és kompetenciafejlesztő szakember.
- Rétor: szónok, aki egyben mások megszólalási képességeit is fejleszti.
- Ethosz: Arisztotelész retorikai fogalma, amely a beszélő hitelességére és karakterére utal.
- TED-konferenciák: a Technology, Entertainment, Design (technológia, szórakoztatás, dizájn) rövidítése. A nonprofit Sapling Foundation által rendezett nemzetközi konferenciák, ahol az előadók számára csupán 18 perc áll rendelkezésre.
- Fegyveresített önirónia: Szűcs saját kifejezése arra, amikor a megszólaló tudatosan öniróniát használ a közönséggel való kapcsolat oldására és megerősítésére.
