Az iskola és a kreativitás viszonya ellentmondásos, de Kaszás György könyvei gyerekeket és felnőtteket is segíthetnek a készségfejlesztésben.
Nem tudhatjuk, milyen új szakmák jelennek meg a nem túl távoli jövőben, és milyen kihívások elé fogják állítani a mai diákokat. Az viszont biztos, hogy már most el kellene kezdeni a felkészítésüket – és nem szabad elfeledkezni a felnőttek készségeinek fejlesztéséről sem. Kaszás György három könyvet is írt a kreativitás, a kritikai gondolkodás és a nyilvános beszéd témáiban. A kreatív tréner Oláh Andrea vendége volt a radiocafé Creative Survivor című műsorában.
A kreatív készség fejleszthető
Kaszás évek óta foglalkozik azzal, hogy hogyan lehetne a gyerekek és a felnőttek olyan készségeit fejleszteni, amelyekre a jövőben sokkal nagyobb szükség lesz, mint például rengeteg tényanyag ismeretére. A Kreativitássuli, a Gondolkodássuli és A prezentáció művészete szerzője úgy véli: maga a kreativitás nem fejleszthető, nem lehet tanítani. A kreatív készségeket lehet fejleszteni, és a kreatív módszereket, technikákat, kreatív gondolkodási kereteket lehet megtanulni. Ha a megfelelő készségek és a megfelelő módszerek megvannak, abból lesz a kreativitás.
Figyelem, emlékezet és kapcsolatképzés
A kreatív folyamat, vagyis a fantázia működése egy ötletgyár Kaszás értelmezése szerint. Ez áll egy figyelem nevű anyagbeszerző részlegből, egy emlékezet feliratú anyagraktárból és egy kapcsolatképzés elnevezésű műhelyből. A figyelmünk, az észlelésünk szerzi be a fantáziánk működéséhez szükséges ismeretanyagot. A memóriánk ezt elraktározza úgy, hogy szükség esetén elővehető és felhasználható legyen. Végül pedig a kapcsolatképzés során az elraktározott tudáselemek összeépítésével hozunk létre új jelentéseket, gondolatokat, ötleteket, megoldásokat.
Az oktatás hiányosságai
Az iskola döntően a múltat tanítja a gyerekeknek, nem a jövőt – állapította meg a műsorban a kreatív tréner. Szerinte hiányzik az oktatásból, a szabadság, a proaktív gondolkodásra késztetés, illetve annak megengedése és díjazása. Az oktatás balagyfélteke-orientált: az adatok, számok, szabályok, verbalitás jellemzik, nem pedig a képek, a kreatív szabadság, a kérdések, a fantázia. Pedig a balanszírozott agy még tanulni is sokkal jobban tud, mint a jobb- vagy bal agyfélteke domináns agy.
Felkészülés az ismeretlen jövőre
Kreatív gondolkodás nem létezhet tudásanyag nélkül, de a gyerekeknek meg kell őrizniük kreatív készségüket. Kaszás szerint a következő tíz év szakmáinak 60 százalékáról ma még nem is tudunk. Az iskola arra nem tud felkészíteni, amiről nem tudunk, de arra kellene képezni a gyerekeket, hogy amikor felnőnek, alkalmazkodni tudjanak új szakmákhoz.
Agytorna Hemingway példájával
A Kreativitássuli összefoglalja a kreatív gondolkodás tanításának főbb sarokpontjait. Játékos feladatai gyerekeknek szólnak, ugyanakkor alkalmasak arra, hogy a felnőttekben is kedvet ébresszenek. A könyv összeállításában a fő szempont az volt, hogy szülők és pedagógusok sillabuszként használják a gyerekek kreatív készségeinek fejlesztésére.
A könyv rengeteg példát hoz a kreativitás csúcsát jelentő feltalálókról, tudósokról, írókról, nagy emberekről. Szerepel benne Hemingway kísérlete a hatszavas történetmesélésre: „Egy pár babacipő eladó, sosem hordták”. Elsőre mindenki egy tragikus történetet lát maga előtt e szavak alapján, de milyen egyéb történetet lehetne erre a hat szóra megírni? Ez olyan típusú agytorna, amelyre gyereknek és felnőttnek egyaránt szüksége van, hiszen az emberiség fejlődésének történetében minden új dolog először az ember fantáziájában jött létre.
A kritikai gondolkodás könyve
A Gondolkodássuli elsősorban 10-12 éves gyerekeknek, szüleiknek és tanáraiknak szól. A könyv remek gyakorlati példák, szórakoztató feladatok segítségével segít, hogy a diákok megismerjék és megtanulják alkalmazni a gondolkodás alapvető eszköztárát. Olvashatunk benne a kérdezés fontosságáról, az elemzésről, az érvelésről, állításainkat alátámasztásáról, a hitelességről, a logikáról, a következtetésről és a vitakultúráról is. Asszociációt és foglalkozáshálós gyakorlatokat is biztosít a gyerekeknek. Kiemelten foglalkozik a kritikai gondolkodással, amely tudatos döntések sora azzal kapcsolatban, hogy mit tartunk relevánsnak a valóságban és mit nem.
Nyilvános beszéd gyermek- és felnőttkorban
A prezentáció művészete elsősorban felnőtteknek íródott. Azonban Kaszás szerint a kommunikációs készségek javítása, a nyilvános beszéd megtanítása már gyerekkortól szükséges, és ebben a könyvben is ötleteket kaphatunk erre. A nyilvános beszéd és a prezentáció témaköreinek kétféle célcsoportja az üzleti élet és az oktatás. Mivel az oktatásban sem az EU, sem a NAT vonatkozó dokumentumai nem foglalkoznak e témákkal, így a könyv nagy vonalakban összegzi a tudnivalókat.
A felnőtt életben alapkompetencia a kommunikáció, a nyilvános beszéd, és erre már iskolás korban érdemes felkészülni. Egy valódi fogalmazás sem merül ki az iskolában tanult szerkezetben. A bevezetésen, tárgyaláson, befejezésen túl többek közt szókincsre is szükség van hozzá, a kreativitás fontosságáról nem is beszélve. Ennek megfelelően a szóbeli előadásoknál is sokkal magabiztosabb lesz a gyerek, ha nem csak bemagolja az anyagot a tankönyvből, hanem változatosabban tudja kifejezni magát.
AI: hype ész nélkül
A mesterséges intelligenciáról szólva a kreatív tréner kifejtette: vannak előnyei a forráskutatás terén, de nincs meg benne a kreativitás egyik legjelentősebb eleme, az asszociációs képesség. Az AI nem képes a gondolkodásba ilyen módon belecsempészni új elemeket. Most nagy hype van körülötte, de Kaszás szerint ez alább fog hagyni. Az AI-felhasználók jelentős részében lustaságból nyúlnak a különböző programokhoz, amikor a legegyszerűbb dolgokat, például üzleti leveleket is rábíznak. Zárszóként a kreatív tréner megjegyezte: véleménye szerint az emberi agy működését nem lehet mesterséges intelligenciával helyettesíteni.
Ki kicsoda, mi micsoda?
Kaszás György: kreatív tréner, szakkönyvek szerzője. 18 évig a McCann Erickson Budapest nemzetközi reklámügynökség kreatív igazgatója volt. Az utóbbi években a nyilvános beszéd kapcsán tart tréningeket.
Kreativitássuli: a szerző 2017-ben, az Animus kiadó gondozásban megjelent könyve.
Gondolkodássuli: a 2021-es folytatás, szintén az Animus gondozásában.
A prezentáció művészete: 2025-ös kiadvány, amely a HVG Könyvek égisze alatt jelent meg.




