A biztonságos Balaton nemcsak a vízimentőkön múlik: a megelőzés, az önismeret és a szabályok betartása életeket menthet.
A nyári Balaton könnyen a gondtalanság szinonimájává válik, pedig a vízparti rutin sokszor csalóka. A radiocafé Partcafé című műsorában Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata elnöke arról beszélt: nem maga a tó veszélyes, hanem az, amikor az ember túlbecsüli magát, és a józan döntéseit a parton hagyja.
Egy élet a víz körül
Bagyó Sándor története már önmagában is balatoni regénykezdet. Lausanne-ban, a Genfi-tó partján született, svájci édesanyától és 1956 után külföldre került magyar édesapától, de gyerekkora nyarai Keszthelyhez kötötték. Mint mondta, a Balaton számára nem egyszerűen egy tó, hanem valami egészen sajátos közeg: az illata, a „selymessége”, sőt gyógyító ereje is meghatározó élmény maradt.
A vízhez való közelség családi örökség is volt. Édesapja vízilabdázott, édesanyja az úszósportban jeleskedett, nagyapja pedig úszóbajnok volt. Nem csoda, hogy nála a vízbiztonság, az úszástudás és a vízben való természetes mozgás szinte az első pillanatoktól az élet része lett.
Később búvárként, majd közbiztonsági búvárként is dolgozott, vagyis nemcsak mentésekkel, hanem tragédiák utáni keresésekkel is szembesült. Ez a tapasztalat ad külön súlyt annak, amikor a megelőzés fontosságáról beszél:
a vízimentés legfontosabb része sokszor az, ami még a baj előtt történik.
A vízimentés nem akciófilm
A beszélgetés egyik legerősebb állítása az volt, hogy a vízimentő szakma tanulható. Nem valamiféle misztikus adottság kell hozzá, hanem alkalmasság, fegyelem, terhelhetőség és erős segítő szándék. A romantikus, filmszerű mentéskép azonban félrevezető.
Bagyó szerint a közvélekedés még mindig hajlamos a „Baywatch-logikára”, miközben a valóságban a legtöbb életet nem a látványos beavatkozás, hanem a prevenció menti meg. Vagyis az, ha a fürdőző, a csónakázó, a vitorlázó vagy a szülő időben kap olyan információt, ami visszarántja a realitásba.
Ez a realitás pedig sokszor kényelmetlen. Aki húszévesen jól úszott, nem biztos, hogy hatvanévesen is ugyanolyan terhelést bír. A gyógyszerek, a keringési állapot, a meleg, az alkohol, a fáradtság vagy éppen egy rossz mozdulat együtt már bőven elég lehet a bajhoz. A vízpart egyik legveszélyesebb illúziója éppen az, hogy „ezt már ezerszer csináltam”.
Önkéntes szervezet állandó készenlétben
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata nem állami szerv, hanem önkéntes alapon működő karitatív civil szervezet. Sok hatósággal dolgoznak együtt, de szervezetileg függetlenek. Ez egyszerre jelent mozgásteret és állandó küzdelmet a fennmaradásért.
Bagyó arról is beszélt, hogy a vízimentés támogatása Magyarországon még mindig nincs a helyén. Nincs önálló, biztos költségvetési soruk, ezért a működéshez különféle gazdasági lábakat kellett kiépíteniük. A háttér fenntartása nélkül ugyanis nincs szolgálat, nincs technika, nincs készenlét sem a vízen, sem a búvárfeladatoknál, sem a szárazföldi mentésnél.
Ezt azért fontos tudni, mert a balatoni biztonságról sokan úgy gondolkodnak, mintha az magától értetődően „járna”. Pedig a működő rendszer mögött emberek, szervezés, képzés, eszközök és napi szintű együttműködések vannak.
Együtt a vízen a rendőrséggel
A balatoni biztonság egyik kulcsszereplője a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság. Bagyó elmondása szerint a kapcsolat napi, gyakorlati és kollégális: a rendőrség hatóságként jár el, a vízimentők pedig szakmailag segítik a munkát, ahol tudják.
Ez a felosztás a hétköznapokban is jól érthető. Ha például kiskorú kerül veszélyes helyzetbe, a vízimentők jeleznek, de az intézkedési jog a rendőröknél van. A két oldal szerepe tehát eltérő, de
a cél közös: minél kevesebb legyen a baleset és a tragédia.
A beszélgetésből az is kiderült, hogy a strandolói magatartás lassan változik. A szabályok ismerete önmagában kevés, ha valaki öntörvényűen viselkedik. Ezért hangsúlyos az edukáció, különösen gyerekeknél, mert ott lehet a legerősebben beépíteni a vízparti reflexeket.
Nem a Balaton a veszélyes
A beszélgetés talán legfontosabb kijelentése nem elfedi a kockázatokat, inkább pontosabban nevezi meg őket:
nem a Balaton veszélyes, hanem az ember önmagára.
A valósnál mélyebbnek hitt vízbe fejest ugrani, fáradtan vagy rossz fizikai állapotban messzire beúszni, figyelmen kívül hagyni a szervezet jelzéseit, vagy egyszerűen nem jelen lenni fejben: ezek mind olyan döntések, amelyek egyetlen pillanat alatt visszafordíthatatlan következményekhez vezethetnek.
Bagyó egy súlyos példát is említett: idén már volt olyan sérült, aki fejesugrás miatt nyaki gerincsérülést szenvedett. Az ilyen történetek azért megrázók, mert nem rendkívüli körülmények között történnek, hanem egy olyan nyári gesztusból, amelyet sokan rutinszerűen vesznek félvállról.
A tanulság ezért meglepően egyszerű: a vízparton ne az emlékeinkből induljunk ki, hanem az aktuális állapotunkból. Abból, hogy ma mennyire vagyunk kipihentek, egészségesek, mennyire ismerjük a helyet, és valóban tudjuk-e, mit csinálunk.
A biztonságos Balaton fejben kezdődik
A balatoni nyár aligha lesz valaha is teljesen kockázatmentes, és nem is ez a cél. Sokkal inkább az, hogy a szabadság mellé visszakerüljön a figyelem:
a vízparti élmény ne az önfeledtség elvesztését jelentse, hanem annak tudatosabb formáját.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Bagyó Sándor: a cikkben megszólaló szakember, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke. Évtizedek óta dolgozik a balatoni vízimentés és búvárszolgálat területén.
- Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata: civil alapon működő vízimentő szervezet, amely mentési, megelőzési és képzési feladatokat is ellát.
- Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság: a rendőrség balatoni vízi feladatokat ellátó szervezeti egysége.
- Prevenció: megelőzés. A vízbiztonságban ez azokat a tájékoztató, oktató és figyelemfelhívó lépéseket jelenti, amelyekkel még az esetleges baleset előtt lehet csökkenteni a kockázatot.
- Közbiztonsági búvárkodás: olyan búvártevékenység, amely mentési, keresési vagy hatósági munkát segít. Ide tartozhat eltűnt személyek felkutatása vagy baleseti helyszínek víz alatti átvizsgálása.
