Bánóczi Zoltán a Pontjókor!-ban beszélt függőségről, hitről, rehabilitációról és a segítségkérés fontosságáról.
Tévesen elterjedt majd megcáfolt halálhíre után Bánóczi Zoltán azzal kereste meg Fehér Mariannt, hogy a radiocafé Pontjókor! című műsorában szeretné elmondani, mi történt vele. Gyászról, alkoholfüggőségről, visszaesésről és az újra megtalált kapcsolatokról beszélt, valamint arról, hogy most a kezelését helyezi előtérbe.
Fehér Mariann azzal kezdte a beszélgetést, hogy felidézte, honnan ismeri vendégét. A bokszedzőtől indult, aki keményen, de támogatóan segítette a tanítványait, majd a színházban és sorozatokban dolgozó színészről, a versek szeretetéről és a beteg gyerekek támogatásáról beszélt. Aztán elmondta, hogy olvasta a Bánóczinak szóló búcsúbejegyzéseket a közösségi médiában. Közös ismerőseik gyászolták, miközben sokan nem tudták, mi történt vele. Aztán kiderült, hogy a halálhír téves: a színész-bokszoló él, de segítségre szorul – sőt, kezelése megkezdése előtt a Pontjókor!-ban szeretett volna nyíltan beszélni arról, hogyan jutott el idáig, és mihez kezd most.
Elrejtett fájdalom
Felesége 2020-ban halt meg. Bánóczi elmondása szerint a veszteséget nem dolgozta fel, és már a betegsége idején alkohollal próbálta elviselni a látogatásokat. Fehér Mariann is ismerte a feleségét, aki korábban együtt járt Zoltánnal a műsorban; most segített felidézni ezt a nehéz időszakot.
Bánóczi elmondta, hogy rejtegette a problémáját: visszatekintve álcákról, játszmákról és arról beszélt, hogy mások előtt megpróbált fenntartani egy képet magáról. Segítséget azonban nem kért. Környezete látta a veszteséget, de ő nem mondta el, mire lenne szüksége. A felesége halála után a barátai segítettek neki, és egy ideig úgy tudta szervezni az életét, hogy a munkáját továbbra is elvégezze.
Edzések után próbára rohant, este előadása volt, majd akár hajnalig forgatott. Most már látja, hogy a folyamatos működés közben sem volt rendben.
A munka elfedte a bajt
Amikor Fehér Mariann a korábbi időszakokról kérdezte, Bánóczi távolabbról kezdte összerakni a történetét. Tizenkilenc éven át dolgozott a budapesti éjszakában, szórakozóhelyeken, kidobóként is. Beszélt korábbi szteroidhasználatról, amit már elhagyott, és saját magát munkafüggőként is jellemezte.
Az alkohollal való kapcsolatában visszatérő mozzanat lett a jutalmazás. Egy sikeres színházi este vagy jól sikerült forgatás után borral ünnepelte meg a teljesítményét. Utólag viszont felismerte, hogy a különböző helyzetekből újra és újra az iváshoz jutott vissza.
A beszélgetésben egy későbbi párkapcsolata is szóba került, de maga hangsúlyozta, hogy jelenlegi helyzetét hosszú évek történéseinek együttes következményeként látja.
A kontroll elvesztésével akkor kellett különösen élesen szembenéznie, amikor ismételten elvesztette az eszméletét, és detoxikálóban ébredt. Mint mondta, tizenkét nap alatt négy-öt ilyen alkalom is volt. Ekkor vált számára megkerülhetetlenné, hogy kimondja: alkoholfüggő lett, és segítségre van szüksége.
Korábban már kért segítséget
A kezelés gondolata már a téves halálhír előtt megjelent az életében. Márciusban tudatosan visszavonult a Facebookról, mert magával akart foglalkozni, és segítséget kért. Pszichiátriai ellátást kapott, rehabilitációban vett részt, de utána visszaesett.
Saját akkori működését önsajnálatként és bezárkózásként írta le – egyedül próbált megoldást találni. Elszigetelődött, miközben nem osztotta meg másokkal, mekkora a baj.
Nyolc-tíz hónap alatt szinte mindent elveszített. Éjjeli menedékhelyen lakott; a környezete előtt ezt is titkolta.
„Semmit nem tudtak, nem is akartam, hogy tudják, szégyelltem.”
Tévesen elterjedt halálhíréről másoktól értesült. Beszámolója szerint az egyik szállótársa jelezte, hogy ott van és él, majd késő este szociális munkások és hozzá közel állók érkeztek a menedékhelyre, köztük a nevelt fia is.
Sok embernek fontos
Miután kiderült, hogy életben van, sokan keresték. Volt, aki ételt vitt, más adománygyűjtésbe kapcsolódott be, és voltak, akik személyesen mentek el hozzá. Bánóczi a műsorban is megköszönte a támogatást.
Fehér Mariann a búcsúbejegyzésekről is megemlékezett: kiemelte, hogy rengeteg köszönet volt bennük: az edzésekért, a gyerekek felkészítéséért, azért, ahogyan Bánóczi másokhoz fordult. A helyzet morbid voltát sem kerülte meg, miközben arról kérdezte beszélgetőtársát, adott-e neki kapaszkodót, hogy szembesült azzal, milyen sok ember számára fontos.
Bánóczi azt mondta, az előző napok megerősítették abban, hogy van miért élnie. Beszélt arról is, hogy korábban már a feladás érzése is megjelent benne. Most újra hisz abban, hogy folytatódhat a felépülése.
A szerepek most várhatnak
A megújult figyelemmel munkafelkérések is érkeztek: Bánóczi Zoltán három film- és két sorozatlehetőséget említett. Edzőként is lennének már tanítványai, mégis úgy döntött, hogy most nem tér vissza a munkába.
A kérdésre, hogy miért nem a feladatokba kapaszkodik, azt mondta, ha ugyanabba az életvezetésbe térne vissza anélkül, hogy valamin változtatna, a történet is ugyanúgy folytatódna. A sóvárgásról is beszélt, és arról is, hogy a nehéz helyzetek kezelésére tanult megoldásait még nem érzi elég stabilnak. Ezért akarja folytatni a pszichiátriai kezelést és a rehabilitációt.
„Ha elmegy a lehetőség, elmegy, de most az életemről van szó.”
A kezelés folytatását ő maga kérte, és most ennek kell elsőbbséget adnia.
Felemelni a telefont
Fehér Mariann a józan hétköznapokra is rákérdezett: hogyan fog majd szembenézni azokkal a fájdalmakkal, amelyek elől korábban az alkoholhoz fordult? Bánóczi itt konkrét helyzeteket sorolt. Felhívja az AA-ban segítő szponzorát, beszélgetést kezdeményez, vagy elmegy az Anonim Alkoholisták gyűlésére.
A beszélgetés napján kétszer is előfordult, hogy szüksége volt ilyen találkozásra. Beszámolója szerint a beszélgetések után a nehéz érzés enyhült. Erőt adnak neki azok a sorstársai is, akik hosszú ideje józanul élnek.
A hozzá hasonló helyzettel küzdőket arra biztatja, hogy merjenek segítséget kérni.
Egyszerű dolgok, amelyekhez visszatérne
Amikor arról beszélt, mit szeretne még az életétől, hétköznapi képeket sorolt. Egy szerető társat, egy kart, ami hajnalban betakarja, a napfényt a Duna vizén. Úgy érezte, ezek elegek lennének a boldogságához, és talán nem kellene újra ugyanabba a rohanásba visszatérnie.
A hite is szóba került. Fehér Mariann emlékezett rá, hogy korábban, beteg gyerekek sorsáról írva, sokszor perlekedett Istennel. Most arról kérdezte, hogyan változott ez a viszonya. Bánóczi elmesélte, hogy a korábbi rehabilitációja idején rendszeresen járt evangélikus templomba. Egy későbbi templomlátogatáskor pedig éppen a függőségről hallott prédikációt, amely mélyen megérintette.
Tavasszal visszavárjuk
A műsor végén új találkozót beszéltek meg: 2027. április 1-jét. Bánóczi maratont szeretne futni, és tavasszal az edzésekhez, valamint a színészi munkához is visszatérne. Ezeket tervként fogalmazta meg; azt is hozzátette, hogy most még nem áll készen a munkakezdésre: a rendezőknek és a szereplőválogatással foglalkozóknak is tavaszt jelölt meg lehetséges újrakezdésként.
Addig a saját állapotával akar foglalkozni.
„Az első dolgom most: meggyógyulni” – mondta a beszélgetés végén.
Ki kicsoda, mi micsoda?
- Bánóczi Zoltán: sportoló, bokszedző és színész.
- Fehér Mariann: a radiocafé Pontjókor! című műsorának házigazdája.
- AA: az Anonim Alkoholisták rövidítése. Bánóczi a gyűléseket és az ott megélt sorstársi kapcsolatokat a saját józanságát segítő kapaszkodóként említette.
- Szponzor: Bánóczi az AA-hoz kapcsolódó segítőjét nevezte így, akit nehéz helyzetben telefonon megkereshet, és akivel személyesen is beszélgethet.
