HIRDETÉS

Közérzet


Kép egy MotoGP versenyről

Nő a nyeregben: történelmi kör a MotoGP rajtja előtt

Kiss Viktória a MotoGP történetében első nőként vezethette fel Safety Bike Riderként a mezőnyt a Magyar Nagydíjon.
Frank Evelyn

Megmozdult az európai társadalom az életvégi döntés ügyében

Karsai Dániel halálával nem ért véget az általa indított küzdelem, európai polgári kezdeményezés indul az életvégi döntés jogáért.
Bemutatták a Heim Pál kórház új, adományként kapott berendezését

Adomány segíti a fogyatékos gyerekek ellátását a Heim Pálban

Olaszországban készült, és adományként került az intézményhez a fogyatékos gyerekek speciális fogászati kezelését segítő berendezés.
Gyarmati Andrea

Gyarmati Andrea az úszást és a gyógyítást sem hagyja abba

Olimpiai ezüstérmes úszóból lett gyerekorvos Gyarmati Andrea. Célja nagyon egyszerű, mégis végtelenül tiszteletreméltó: segíteni és adni.
Elhagyott strand

Okos nyaralás a háború árnyékában

Turizmus-szempontból sem tett jót az iráni háború azoknak az országoknak, amelyek a térségben a nyaralás potenciális célpontjai voltak.
Jobbágy Róbert verseny közben

Kegyetlen futóverseny a pilisi éjszakában (és szinte egész nap)

A versenyzők tizede nem ért célba, munkatársunk, Jobbágy Róbert viszont igen. És el is mondta, milyen a futóverseny a hegyek között.
Embrió egy ultrahang-képen

Áttörés az SMA-szűrés területén

A Semmelweis Egyetemen megszületett az első olyan gyermek, akinél embriókorban, állami keretek közt szűrték ki az örökletes SMA betegséget.
Sándor Kata és Bálint Mónika a radiocafé stúdiójában

Civil Kollégium Alapítvány: nehéz másfél évtized

A Civil Kollégium Alapítvány elmúlt 16 éve az illiberális kormányzás árnyékában, és a civilszervezeti jövő lehetőségei.
A Zsolnay birtokában vannak a rekonstrukcióhoz szükséges eredeti formarajzok

A Zsolnay segítene megmenteni az Iparművészeti Múzeumot

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. eredeti dokumentumokkal, formarajzokkal és tudással is kész segíteni az Iparművészeti Múzeum megmentését.
Fotó: Shawn via Unsplash.

Nyaralni készül? Segít az Okosutas!

A fapados nyaralás Top 10+1-es listája: olcsó repülőjegyek és kiváló nyaralóhelyek, ahol tengerpart is van, de sok mást is lehet csinálni.

HIRDETÉS

Close