HIRDETÉS

Közérzet


Gyorshajtás

Az extrém gyorshajtás nem figyelmetlenség

A gyorshajtás számos halálos áldozatot szed a magyar közutakon, pedig vannak ellene hatékony és eredményes megoldások.
Blahó Ágnes és Kutasi Judit a radiocafé stúdiójában

Néhány csepp az egészségért – út a tanári katedrától az Amazon „polcáig”

Blahó Ágnes, az étrend-kiegészítő cseppekkel foglalkozó Stilladrops társalapítója szerint az egészség színes és jókedvű termék.
Balesetben összetört autó

Közlekedésbiztonság: mindegy mivel utazunk, csak ésszel tegyük

Ittas vezetés, a bukósisak hiánya, a közlekedésbiztonság szempontjából alkalmatlan járművek – ezek a közúti balesetek leggyakoribb okai.
Munkahelyi konfliktus

A munkahelyi konfliktus felkerült a színpadra

Munkahelyi konfliktus volt, van és lesz. Lehet azonban a szokásos prezentációk helyett másképp, például élménytréninggel is kezelni.
Hosszú sor az Ételt az Életért egyik konyhája előtt

A Krisna-hívők ételosztó nagykonyhája: hazatalálás, hivatás, közösség

Évente körülbelül 3 millió ember nem él az egyházi SZJA 1% felajánlásának lehetőségével, pedig egy-egy közösség támogatása sokat segíthet.
Gosztonyi Csaba

Felnőttként tanulni nem luxus, hanem túlélési eszköz

Gosztonyi Csaba az élethosszig és az életszélig tartó tanulásról, és a szociális kapcsolatok luxus voltáról.
Szerémi Péter

Négylépéses módszer a rossz hír közlésére

A legtöbb munkahelyi vezető idegenkedik a rossz hír közlésétől. Pedig néha meg kell tenni, és vannak is rá emberi és empatikus módszerek.
Hunt, Lauda, Fittipaldi és az ordító V8-as

Hunt, Lauda, Fittipaldi és az ordító V8-as

Monodráma helyett Monaco: az autóversenyzés legnagyobb retrórendezvényén járt Szabó Bence.
Vagyonvisszaszerzés – illusztráció

Lehetséges a vagyonvisszaszerzés, csak el kell indítani az eljárásokat

Dr. Dózsa Dániel szerint a vagyonvisszaszerzés megoldható, az eszközök megvannak hozzá, de így is sokáig húzódhat.
A budapesti Parlament

Kormányváltás és társadalom: mit lehet várni az első száz naptól?

A kormányváltás utáni első száz nap mindig meghatározó, de most különösen érdekes kérdés, hogy milyen hatással lesz a magyar társadalom egészére.

HIRDETÉS

Close